dunszt.sk

kultmag

A Genfi Nemzetközi Filmfesztiválon debütál az HBO új magyar sorozata

A besúgó címmel jön az HBO Magyarország következő sorozata. A széria egy eddig filmekben kevésbé feldolgozott korszakhoz, a rendszerváltást megelőző néhány évhez nyúl, és egyetemisták szemszögén keresztül mutatja be az éledező ellenzéki mozgalmakat. A sorozat készítője és egyik rendezője Szentgyörgyi Bálint, további rendezői Miklauzic Bence és Mátyássy Áron, producerei Závorszky Anna, Petrányi Viktória és Jonathan Young. A széria már most olyan eredményt tudhat magáénak, amit korábban egyetlen magyar sorozat sem, hiszen világpremierje a genfi A-kategóriás filmfesztiválon lesz, ahol az International Series szekcióban fog versenyezni. A besúgóval kapcsolatos kérdéseinkre Pinczés-Pressing Ádám, az HBO sajtófőnöke válaszolt.

Az Aranyélet óta ez lesz az HBO Magyarország első saját gyártású sorozata. Mikor kezdődtek az előkészületek, rögtön egyértelmű volt, hogy ennek a projektnek szavaz bizalmat a csatorna?

A sorozat ötletével 2017-ben kereste meg Szentgyörgyi Bálint az HBO-t, és egy hosszas forgatókönyv-fejlesztési időszakot követően 2021 tavaszán indul a forgatás. Az HBO-nál párhuzamosan több tartalom fejlesztés is zajlik, így időbe telt, míg a projekt megkaphatta a végleges zöld jelzést.

Thúróczy Szabolcs A besúgó című sorozatban. Forrás: HBO / The Orbital Strangers Project

A világpremierre a Genfi Nemzetközi Filmfesztiválon kerül majd sor. Mikor, hogyan érkezett a meghívás?

Az HBO az európai sorozatgyártás egyik meghatározó szereplője több, mint egy évtizede, és aktív kapcsolatot ápol több nemzetközi filmfesztivállal. Mikor a genfi szervezők megkerestek minket, az általunk ajánlott sorozatok A besúgó azonnal felkeltette az érdeklődésüket. Ráadásul Szentgyörgyi Bálint elsőfilmes alkotó, így azon kívül, hogy a sorozat a versenyben is részt vesz, Bálint esélyessé vált egy elsőfilmes díjra is. Ezzel a premierrel az HBO sorozata már bemutatás előtt egy olyan címet tudhat magáénak, amit eddig egyik magyar sorozat sem: a világpremier nemzetközi filmfesztiválon lesz.

A magyar nézők a tervek szerint mikor láthatják majd a sorozatot?

A sorozat premierje kapcsán az HBO később fog tájékoztatást adni.

Kiemelt kép: HBO / The Orbital Strangers Project

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket