Metafizikus szobaszemle, avagy Mezítlábas nosztalgia a MANYIban

A MANYIban fordult egyet-kettőt az idő kereke. Ha bemegyünk a Margit körút 16. kapuján, túljutunk a bejárati udvaron, a galériáig vezető szűkös, vaskorlátos lépcsősoron és a gangon – ahol egy darabig a gyárépület-hangulat, a szocizöld csempe, a kő, a beton és a vakolathullás dominál – egy titkos gyerek-bunkiba érkezünk. A kiállítás első munkáján átevickélve mintha nagyanyáink fehérre mázolt ajtókeretes és dupla üvegablakos, halszálka parkettás, nagytükrös-komódos, múlt századi polgári lakásának nappalijába érkeznénk. A tágas, nagy belmagasságú szobákba lépve azonban berendezési tárgyak álcája mögé bújt műalkotásokat látunk: az environment-bunker mellett van itt festmény-szőnyeg, objekt-vitrin, konceptuális terítő és vegyes technika-falvédő is.

Az idősíkok ütköztetése azonban nemcsak az egykori Lehmayer-ház, pékműhely és pék-lak[1] bérházjellegű környezetébe helyezett kortárs műveken érhető tetten: a kiállítás témája (és címe) alapvetően a Visszaemlékezés. Fiatal alkotók gyerekkori emlékei; élmények, bánatok, örömök, szépségek, fájdalmak és sebek (az utóbbiakban a látogatók akár „fizikailag” is osztozhatnak: Kautzky Sára Nem gyerekjáték című festménysorozatához kapcsolódóan gyerekkori sérülések nyomait imitáló, lemosható tetoválást is applikálhatunk magunkra), és az ezekből eredő nagy-nagy kedves, elnéző melegség öntik el a teret. Mindenki számára ismerős, szimbólumértékű témák, tárgyak, jelek és ereklyék tobzódnak a szobákban. A félig-meddig lakásgaléria (vagy inkább galérialakás?) szépen rezonál ezzel a tematikával, dédelgeti és belesimítja önmagába; ügyesen hangsúlyozza a múltba révedéssel járó lelkesítő érzést, a nosztalgia önfeledt boldogságát. A kiállításmegnyitón koncertet adó Mezítláb zenekar fellépése erősen hozzátett ehhez az élménycsomaghoz. Végtelenül bájos, banális szövegek otthoni, családi élethelyzetekről; dalok az avarban fetrengésről, nagyi legjobb receptjéről, ágylábba-rúgásról és fantáziatáborról egy testvértrió előadásában, melynek legifjabb tagja mindössze 12 éves. Hát mi lehet ennél gyermekibb?

A galériában járva olyan művekkel találkozunk, melyek a koncepció szerint a mély alvást követő ébredés utáni álomfelidézésre, az álom feldolgozására és megértésére tesznek kísérletet. Farkas Alíz valóban álomszerű, könnyed, ködös hangulatú festményein érzem leginkább a fényképnézegetés-szagú nosztalgia jelenlétét: ezek a gyermekrajzszerű jelenetek, fátyolos múltillusztrációk, arctalan pillanattöredékek a galéria minden terében megtalálhatók, szinte keretbe foglalják a többi kiállított alkotást. Az álom e kiállításon azonban a valódi, „kézzelfogható” emlékek allegóriájaként van jelen: egy kiskori emlék ugyanolyan határozottsággal képes torzulni, alakulni vagy csorbulni az idő múlásával, mint egy álom, amely foszlányaira hullik, miután felriadtunk belőle. Ugyanúgy átéljük, ugyanúgy a miénk, ugyanúgy visszafordíthatatlan és hasonló önvizsgálatra és emlékezésre ösztökél. A kiállító művészhallgatók és frissdiplomások munkái ezt a párhuzamot reprezentálják, miközben személyes élményeikről számolnak be saját eszköztáruk segítségével. Fátyolos lebegésbe, finom mintázatokba invitálnak, gyermeki vonalvezetésű, bölcs naivitásba kalauzolnak minket.

Ebben a múlt és jelen, álom és valóság közötti köztes, szürreális és mégis békés környezetben nézőként is akaratlanul visszarévedünk saját, hasonló emlékállományunkba. Kautzky Sára célszerszámmal indítványozza ezt a múltbanézést, Távcső névre hallgató speciális kaleidoszkópjait szemlélve elhasznált gyufaszálak, de gyermekkorunk könnyei is elénk tárulnak. Süttő Anikó –fentebb bunkiként említett – Háziasított tér című helyspecifikus installációjába lépve egy különböző textildarabokból kialakított szobabelsőbe, ismerős, otthoni tárgyi környezetet ábrázoló térbe, egy fiktív házba érkezhetünk. De mindez csak súlytalan illusztrációja e tárgyi világnak, és inkább csak a hiányára világít rá: mint egy tűnő emlékkép; úgy van ott, hogy nincs jelen.

Csapó Dóra Gabriella Dolgok, amiket… című hímzett munkájával szintén a tárgyak örök érvényéhez nyúl: jelképszerű, nagy jelentőséggel bíró tárgyak, elvégzett és elkezdett, majd félbehagyott dolgok előtt tiszteleg. Színes vízi szőnyeteg című festményszőnyegével pedig megalkotja a kiállítás legélénkebb, legvibrálóbb színvilágú alkotását, s címválasztása révén a szavakkal ugyanúgy játszik, mint a reprezentált tárgy funkciójával: mintáinak, formáinak és színeinek dinamikájával és összhangjával. Bánkúti Gergő is két munkával szerepel a galériában, ahogy ő is a tárgyi kultúra felől indítványozza a gyermekkor megidézését, ám az ő munkáiban észlelhető legbiztosabban a valós emlékalap, a személyes, konkrét múlteseményre való reflexió. Krumpliszobraival az otthoni, falusi környezetében megismert, szinte vallássá lényegülő mezőgazdasági munkának állít emléket, Kis képek című festménysorozatát pedig a nagymamája által énekelt népdalokból inspirálva alkotta meg.

A kiállított alkotásokban közös, hogy az egyéni és kollektív emlékezés is megjelenik bennük – bár személyes élményekből táplálkoznak, mégis általános érvényű, és mindenki által dekódolható, átélhető jelenségekkel és jelentésekkel kommunikálnak. A kiállítótérben én is újra gyerek leszek; bújócskázom a térinstalláció anyagfalai között, ugrálok a festmény-szőnyeg kockáin, titokban belenyúlok a krumpliszobrokat őrző vitrinbe, felragasztott görkori-sebesüléseket és macska-karmolásokat szerzek a karomra, és szinte már csak azt hiányolom, hogy felcsendüljön Cseh Tamás Tangója.

A Visszaemlékezés a MANYI első nyilvános kiállítása. A Margit körút 16. alatt működő, alulról szerveződő intézmény egy 2021 őszén startolt, underground kulturális és közösségi tér. Fontos jellemzője, hogy egyszerre célja a szakmaiság és az emberközeliség: kiállítótere a megszokott galériaélményhez kötődő szigorú távolságtartáshoz képest szabadabb és oldottabb légkörű, célja, hogy szinte otthonos közegben találkozhasson az ember a képzőművészettel. A MANYI legfőbb célkitűzése a hazai pályakezdő fiatal tehetségek támogatása, bemutatása. A házon belül, a kiállítótér mellett működik még próbaterem és színpad is. Távlati terveik között szerepel a repertoár bővítése zenekari próbatermekkel, rádióközponttal és további műhelyekkel. Emellett fiatal költőket, írókat és designereket is felkarolnak különböző programok szervezése révén. A MANYIban részt vehetünk felolvasóesteken, designvásárokon, könyvbemutatókon és koncerteken, de jöhetünk akár jógaórára vagy játszóházba, workshopokra is.

Visszaemlékezés – a kiállítás 2021. október 28-ig látogatható előzetes bejelentkezéssel, illetve a MANYIban szervezett egyéb programok időtartama alatt.

Kiállító művészek: Bánkúti Gergő, Csapó Dóra Gabriella, Farkas Alíz, Kautzky Sára, Süttő Anikó – a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatói

Kurátor: Kuzma Eszter Júlia

Fotók: Hunyadi Zita

A program a Budapesti Őszi Fesztivál keretében a Budapest Brand és a II. Kerületi Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft. közreműködésével valósult meg.

---

[1] A Margit körút 16. régen Lehmayer Nándor pékmester sütödéjeként szolgált. Az emeletet ő építtette a ház tetejére 1909-ben, hogy ott élhessen családjával. Forrás: http://urbface.com/budapest/a-lehmayer-haz