dunszt.sk

kultmag

The Beatles dokumentumfilm: Get Back

Peter Jackson minden rajongói várakozást felülmúl új, Get Back című dokumentumfilmjével, melyben a legendás együttes utolsó zenei műveit és munkásságának végét mutatja be hat órában. A Disney Plus platformján megjelenő hatórás sorozat az, amire a banda rajongó mindeddig vártak.

Az általános elbeszélés szerint a zenekar tagjai közötti keserűség és Yoko Ono borongós jelenléte a világ leghíresebb zenekarának felbomlását okozta. Folyamatban lévő projektjüket magára hagyva előadtak néhány számot, a félbe maradt ügyek elintézését pedig az ügyvédekre bízták. Ez az időszak tehát keserű emlékként él az egyébként vidám karrier történetében. Peter Jackson egyik célja az, hogy a keserűségtől megfossza a narratívát, és kellemes hangulatot teremtsen a dokumentumfilmben.

Jackson elmondása szerint azokon a felvételeken, mikor a Let It Be című slágeren dolgoztak, még könnyed volt a levegő a bandatagok között. A keserűség csak később kezdődött, amikor Allen Klein lett a menedzserük, tette hozzá. Ez a The Beatles családja, és a családok vitatkoznak és tréfálkoznak.

Csiszolva azokat a technikákat, amelyeket Jackson használt a régi, első világháborús felvételek életre keltésében a They Shall Not Grow Old című filmben, ez a remekmű Michael Lindsay-Hogg által készített 57 órás felvételt dolgozza fel úgy, mintha tegnap forgatták volna. Az előzetesben látható színek azonban nem változtak. “Féltékennyé tesz az 1960-as évekre, mert a ruházat annyira fantasztikus” – mondta Jackson.

A Let It Be album mindig is a banda feloszlásának árnyai között létezett, az új generációk számára viszont – a jövő hónapban megjelenő dokumentumfilmnek hála – ez éles fordulatot vehet.

Az eredeti cikk itt olvasható.

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket