dunszt.sk

kultmag

MM

Utolsó képét nagyon közelről és lehetőleg eredetiben kell megvizsgálni, hogy fel tudjuk fedezni rajta a műtéti nyomot, az első hibát, a köldöktől balra húzódó, vastag, sötét csíkokat, az egyik, a vízszintes körülbelül nyolc centiméter széles, ebből egy rövid, függőleges, az előbbinél vékonyabb heg indul lefele. Ám ha csak ezt a képet látnánk – nevezzük ezt az Első „utolsó ülés” című fényképnek –, hirtelen azt hihetnénk, hogy bepiszkolódott a film, a hiba nem a testé, hanem a fényképészé, hiszen a rózsaszín test olyan tökéletes, hogy nem jutna eszünkbe rajta hibát találni, a modellnek tulajdonítani. Ezért első látásra egyenesen bosszantó, hogy Bert Stern, az akkor már ismert divatfotográfus ilyen slendrián munkát végez, nem veszi észre, hogy lencséjére valami szösz került. Azonban amikor a modell egy másik képen a hátán fekve látható, ahogy meztelenül elnyújtózik egy kereveten, a halvány folt most egész máshová kerül, tehát nem a papírkép vagy a lencse hibája ez – mellesleg, mint utóbb kiderül, papírkép egyáltalán nem is készül majd, hanem valóban a hibátlan testé. Ez tehát az első, alig észrevehető hiba a képen: a másfél hónappal a válás után végrehajtott epeműtét kis, kereszt alakú nyoma – és egyben ez az első, legkisebb kereszt is a képen –, amikor az úgynevezett fekete epét távolítják el a gyönyörű testből. Az epehólyagját veszik ki, she has a gallbladder operation, írja majd az újság, a fekete epét, amelynek görögül egyébként melankholiā a neve (melās+kholē), mert Hippokratész és kortársai úgy vélik, hogy a fekete epe okozza a búskomorságot, s ennek eltávolításával remélik orvosolni a borongós lelkeket, melyet az orvostudomány akkor még melankóliának, MM korában már depressziónak nevez. Ezért olyan könnyű és játékos tehát MM ezen a képen, mert kivették a melankholiāját. A műtét után egyébként is sokat fogyott, vékony lett és könnyű, mint egy szitakötő a víz fölött, ahogy Bert emlékezett később. Vagy inkább egy tiszavirág, egy mayfly, pedig nincs is május, június huszonhetedike van, este hét, Los Angeles, hajnalra a mayfly elpusztul, MM még néhány hétig él. A teltkarcsú, már-már gömbölyű nő helyett rózsaszín bőrű, ismeretlen gyereklány érkezik a később utolsó ülésnek, The last sitting-nek nevezett fotózásra a Bel Airt szállodába a Vogue fotósával.

A test három hete volt harminchat éves nő. Ezt még megvárta.

A fotós kérésére a képen selyemkendőt tart a kezében, két végénél kifeszíti ki, és a harminchárom éves Bert úgy világítja, hogy ne vegyük észre a kendőt, mintha az is csupán egy lágyítólencse lenne, s így hajnali, víz fölötti párába burkolja a hajlékony, játszadozó, puha testet. A fotográfus pedig, amikor kinagyítja a később különös sorsú negatívot, megvágja a képet: válltól lefelé, a kendő két szélét fogó kezet a csuklónál lemetszi, felső karja szorosan simul a testéhez, alkarját pedig feltartja, úgy, mint egy Maria Orante, a feltartott karú bizánci Mária, ez a Mária azonban nem Mary, hanem Marilyn, a másik, az Orante pedig szemtől szemben áll a nézővel, égre emeli karjait, nem a feje fölé, mintha átkot mondana a világra, hanem csupán az alkarjait emeli föl, mint aki egyszerre tehetetlen és alázatos, fejet hajt és tiltakozik az ég gyilkos döntése ellen, a felső kar tehát majdnem egészen a testhez simul, ez a kéztartás a második kereszt a képen. Stern viszont levágja MM kézfejét, így aztán ez az M. nem tarthatja felénk védtelen, puszta fehér tenyerét, enyhén behajlított ujjait, mint a bizánci, sűrű redőkbe burkolt anya, segélyt kérve és enyhet nyújtva, mert a két kifordított puszta tenyér a vékony, egyenes ujjakkal védtelenné és kiszolgáltatottá tenné. MM lányteste azonban, amely nem szült, de abortált, csupasz és ártatlan a képen, a modell egyébként nincs tudatában annak, hogy mennyire látszik át a kendő, meg is kérdezi Berttől – mindössze két kérdést tesz fel aznap éjjel, ez az első –, majd később szembesül vele, hogy a kendő valójában egy finom lencse. MM is szembenéz most a fotográfus lencsével, de fejét egy mákszemnyit félrebillenti, állát felszegi, vállát pedig lefeszíti úgy, hogy az inak és az izmok jól láthatóan megfeszüljenek, a kulcscsont erősen rajzolódjék ki és szinte a váll széléig követhető legyen, ám a váll és a nyak feszült tartását a felszegett fej, a nyitott száj, a szemtelen, játékos fejtartás ellenpontozza. Mert ezen a képen a váll, a tekintet feszült. Csak a test lágy és ernyedt. De ez még nem hiba, testének hibái egyébként is erénnyé, személyes védjeggyé váltak már: mint például az arc bal oldalán, a nevető ránc fölötti – ezen a képen szinte alig látható –, olykor némi festékkel is kihangsúlyozott és ikonná vált híres anyajegye.

Ám a két puha, aszimmetrikus mell, amelynek két nagy, világos bimbója lágyan, központ nélkül terül szét, mintha már vágy nélküli vagy éppen a beteljesülés utáni állapotban lenne, két mellbimbó, amely már nem akar semmit, nem feszült vagy kihívó, hanem odaadóan lágy és ernyedt, mint egy elnyílt, szétterült, de még illatos kerti rózsa, nem a nem merev, kemény szirmú, hanem a vékony, bársonyos tapintású sápadt virág.

És akkor íme a második hiba a képen: mert a bal mell egy leheletnyit megereszkedett, inkább kissé hosszúkás formájú, míg a jobb szabályosan kerek, de Bert öntudatlanul is inkább azt kéri tőle, hogy engedje le a karját, még ha a melle így alig észrevehetően meg is nyúlik, lágyan harangozik –, ez a mell most nem beszél senkihez, nem szólít, nem provokál, nem néz szúrósan szembe, csak öntudatlanul, szikrázó színeiben magának köröz, mint egy szitakötő a víz felett.

Ezen az éjszakán csak a profi Nikon villan vele szemben, s általa az öröklét, mert a képek nem úgy és nem ott látnak majd napvilágot, ahova Bert eredetileg elgondolja, egészen más utat járnak be, hiszen ezek az utolsó ülés képei, nem teljesíti be vágyott és nehezen kiharcolt célját a Vogue-ban, ahova ezek szerint bekerülni valami.És akkor most mit csináljak?, kérdi szeppenten MM, mintha egy kezdő volna, mert korábban nem csinált semmit, csak fényképezték, egyébként valóban nem kapott felkérést divatfotózásra, de a Vogue egyenesen megvetően kerülte a szőke pin-up girl-t, aki most már könnyű és áttetsző, mint a kérészek üvegszárnya, ám az elnök szülinapi dala után, amelyet oly fáradt angyalhangon adott elő, meg egyáltalán: a Mr. President-tel való viszony után minden meg van bocsájtva (válás, alkohol, rossz filmek), de MM most csak bámulja a túl nagy ékszereket, súlyos bundákat és a viselhetetlen nagyestélyiket, amiket a fotózásra hoztak, ez az akkor elhangzó És akkor most mit csináljak a második és egyben utolsó kérdése aznap éjjel, még négy óra van hátra reggelig, többet nem is szólal meg, mire Bert csak annyit válaszol, hogy Talán ha kiköpnéd a rágógumid, MM szeppenten kiveszi a szájából, körülnéz, aztán odanyújtja Bertnek, ő pedig idegesen rányomja a fényképezőgép állványára, a rágógumiból egyetlen csepp nyál csöppen Bert cipőjére, végül tehát a harmadik és egyben legfontosabb fotótörténeti hiba a képen – írja az elemző – az a megdőlt kereszt formájú, filctollal a negatívra firkantott X, amellyel MM egyértelműen megüzeni a Vogue fotósának – a kedves, ügyetlenül udvarló Bert ekkor már rég nincs sehol, ő már a Vogue fotósa –, hogy ezt a fényképet semmiképp sem hagyja jóvá, s bár a lelkiismeretes fotós elküldi ugyan a kontaktot is meg a negatívot is, MM most igazi képrombolóként lép föl: ideges mozdulatával akkor még csak a negatívot teszi tönkre, hogy a kép örökre előhívhatatlan maradjon, az így létrejött, összefirkált nagyításban saját testét egy széles, meggyfaszínű (a vörös filc válik ilyenné, ha kifakul) vonallal hasítja függőlegesen fel, MM türelmetlen, gyors tollvonását jelzi, hogy a filc itt-ott kihagy és kis üres felületek maradnak utána, egy másikkal pedig ferdén áthúzza a függőlegest a kép bal felső sarkától, saját arcán át a jobb válláig, mintha a modell torkát vágná el – frissen ácsolt, sebtében és ügyetlenül összeütött meggyfakereszt rajzolódik ki így a képen, és valóban, csak néhány hét és szüksége lesz egy keresztre, a huszonnegyedik parcellában az Emlékezet folyosóján (Los Angeles, Corridor of Memories, NO. 24), amely kereszt egyébként halálában sem jár ki neki, de a kora hajnalban készült felvételen még felszegi fejét, szája nyitva, bőszen rágózik, jókedvűen nevet, kilátszanak hibátlan szemfogai, szeme körül sötét, fáradt árnyak, csak a szemhéja van kifestve, pedig korábbi felvételeken mindig vastag púder borítja arcát, amitől lárvaszerű lesz, közelieken olyan, mintha homokkal szórták volna be (egy halott, aki nyitott szemmel fekszik a homokban), most azonban még néhány óráig ragyog és virágzik, mint a kérészek családjából való mayfly, egy Palingenia longicauda, egy Tisza mayfly – a luxusszálló  kettőszáz hatvanegyes lakosztályában, ahol Bert némán teszi a dolgát, a divatfotózáshoz tartozó egész stáb sminkessel, fodrásszal, kellékessel, bevilágítóval, az ügynökök már rég hazamentek, Bert még csinál néhány aktot, bár alig pár órája még a Hotel Bel Air lesötétített szobájában reménytelenül várakozott modelljére, aki csupán öt órát késett, Bert tehát egyre kevésbé hihette, hogy a majdani Utolsó ülés című album hősnője tényleg megérkezik, de aztán váratlanul mégis felbukkan, kíséret, menedzser és titkárnő nélkül, szótlan és könnyed, nem éhes és egyáltalán semmit sem kér, vacsorát sem, néhány hét, és az albumnak az lesz a címe, hogy The Last Sitting, vagyis Az utolsó vacsora, Bert a meglepetéstől meg a surgárzó (radiant) szépség láttán fiús zavarba jön, semmi sem jut eszébe, mindössze annyit tud kinyögni, hogy You are so beautiful, MM pedig mintha először hallaná életében, vihog, mint egy kamaszlány, és akkor elkezdődik a tizenkét órás utolsó ülés, tizenkét órányi fegyelmezett virágzás a víztükör felületén – flos aquae –, hajnalra tizenkétszer tizenkét tekercs film hever majd szerteszét a földön, egyik képkockát a modell összefirkálja néhány nap múlva (megbillent kereszt), urnáját fedő fehér márványkockára pusztán neve kerül kereszt nélkül, a kereszt sosem, a kereszt csak a test. Ám előbb még kora reggel szótlanul búcsúznak el egymástól Bert Stern és MM, Jó éjszakát, királylány, Marilyn, köszön el Bert, jó reggelt és boldog feltámadást.

Bert Stern: The Last Sitting (könyvborító)

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket