Rendhagyó Covid-19 emlékmű

Rafael Lozano-Hemmer, akinek két barátja elhunyt a járványban, és maga is átesett a víruson tavalyi év márciusában, a gyászt és veszteségeket úgy próbálja feldolgozni, ahogy azt sok művész tenné – alkot. Az alkotás eredménye pedig Brooklyn Múzeumban kerül kiállításra. A Crack in the Hourglass egy emlékmű, amely azzal a kérdéssel néz szembe, hogy miképp tudunk emléket állítani egy tragédiának, amely már 5 millió ember életébe került, és melynek még mindig nem látjuk a végét.

Az alkotás egészen egyedi módon működik. A nyilvánosság tagjai a világ bármely pontjáról beküldhetik fényképeiket a Covid-19 miatt elveszített szeretteikről az acrackinthehourglass.net oldalra, személyre szabott dedikációval együtt. Ezután élő közvetítésben vagy a galériában nézhetik végig, amint egy robot homokszemeket rak le a fekete színpadra, hogy újra létrehozza a személy képét.

Amint a portré elkészült, a gravitáció lassan eltörli azt. A teljes folyamatot – ami a kép összetettségétől függően körülbelül 20-40 percet vesz igénybe – archiválják a weboldalon, majd ugyanezt a homokot újrahasznosítják a következő portréba, így megalkotva az online emlékművek végtelen gyűjteményét.

„Számomra a művészet mindig is jó eszköz volt a gyász feldolgozására, de egyben a folytonosság kifejezésének eszköze is. Tetszik az ötlet, hogy ezzel a kis mennyiségű homokkal valójában több száz, és remélhetőleg több ezer egyedi hasonmást rajzolhatunk. Van valami abban, hogy ugyanazt a homokot használjuk, ami kifejezi a folytonosság érzését, és elképesztő, hogy milyen egyedi volt minden egyes ember” – mondta Rafael.

Lozano-Hemmer „antiemlékműként” írja le a művet – provokatív kontrasztot alkot a 19. és 20. századi, bronzból, gránitból és márványból készült, sok várost díszítő emlékművekkel. „Úgy gondolom, hogy valakire emlékezni nem feltétlenül azt jelenti, hogy monolitba öntjük a nevét, és közterületre helyezzük. Néha egy mulandó tett, valami, ami eltűnik, segít jobban emlékezni” – magyarázta.

Az installáció szervezői között van Drew Sawyer kurátor is. „Az emlékműveket általában a nacionalizmus eszméihez igazítják, és ez egy globális projekt, amely lehetővé teszi az emberek számára, hogy bárhol is legyenek, részt vegyenek benne” – fejtette ki. „Végtére is Rafael mélyen humanista – hisz az emberiségben –, és úgy gondolom, hogy a projekt olyan teret próbál létrehozni, amely lehetővé teszi az összetartozó emberiség érzését, noha természetesen tudjuk, hogy a világjárvány különféle országokat és közösségeket egyenlőtlenül érintett.”

Az eredeti cikk itt olvasható.