Hans Zimmer legszokatlanabb szerzeménye

A Denis Villeneuve által rendezett Dűne az idei év legnagyobb mozis kasszasikere. Mick LaSalle filmkritikus úgy véli, Zimmer zenéje elengedhetetlen volt ehhez a sikerhez: „Ha szereted a zenéjét, akkor valószínűleg a film is tetszeni fog. Ha viszont utálod, akkor nem fogod élvezni a Dűnét sem.”

Zimmer elérte, hogy szerzeményével „valami furcsa és ismeretlen érzést keltsen”, gondoskodva arról, hogy a nézők „soha ne tudják elfelejteni, egy teljesen ismeretlen univerzumot néznek”.  A zeneszerző stúdióeffektekkel és a hagyományostól eltérő hangszereléssel teremtette meg ezt a sajátos atmoszférát, elmondása szerint azonban egy bizonyos elemhez ragaszkodott:

„Végig arra gondoltam, hogy bárhol is leszünk a jövőben, a technológia miatt a hangszerek változni fognak, sokat fogunk kísérletezni, de az egyetlen dolog, amely megmarad majd, az az emberi hang, ebből pedig nagyon sok van.”

A Dűne filmzenéjében az ausztrál énekesnő, Lisa Gerrard hangja hallható, aki „magától találta ki ezt a nyelvet, teljesen a sajátja. Meglehet, hogy a jövőből van, de az is, hogy egy másik világból”.

Zimmer legújabb szerzeménye ugyanakkor nagyon hasonlít ahhoz, amit az 1988-as Esőemberhez írt. 2008-ban így nyilatkozott róla a zeneszerző: „Raymond karaktere valójában nem tudja, hol van. A világ teljesen más az ő szemében. Akár a Marson is lehetne. Szóval miért ne találjunk ki zenét egy olyan világhoz, amely nem is létezik?”

Ehhez hasonlóan a Dűne is egy olyan újszerű univerzumot mutat be, amely lehetőséget nyújt a kísérletezésre, így a produkcióban a megszokottól eltérő dallamok csendülnek fel. „Úgy éreztem, van valami felszabadító abban, hogy elszakadhatok a nyugati zenei hagyománytól.” – tette hozzá Zimmer.

A zeneszerző kreatív hangszerhasználatát a New York Times kritikusa, Darryn King összegezte: „A szintetizátorok mellett hallani (…) indiai bambuszfuvolát, ír sípot, a Zimmer által anti-groove-nak  nevezett dobot, gitárok torzított, szeizmikus dübörgését (…) és csellót.” Az eredmény pedig „lehet, hogy Zimmer egyik legszokatlanabb és legprovokatívabb alkotása”.

Az eredeti cikk itt olvasható.