A szív eredete; Cél; Nem kísértem a szerencsémet; Improv

A szív eredete

Méret- és mélységfüggő a sebgyógyulás.
Ha valaki a szív eredetét keresi,
számolnia kell ezzel.
Mi persze rontjuk a helyzetet:
nem kezeljük a sebeket,
nem tápláljuk a száraz, sérülékeny bőrt.
Kettőnk testén fakó hámréteg:
mint gipszmorzsalék vagy csontpor.
Mintha valaha szobrok, vagy még inkább:
dehidratált gyerekjátékok lettünk volna,
s mint animálódó diszkont-Galateák, te meg én,
két nap és egy pohár víz kellett,
hogy ölelkezve keljünk ki a tojásból.
Újra számoljuk a napokat,
most visszafelé:
meddig tarthat visszatérni az eredethez?
Mi a módja? A törődés hiánya vezet el?
Az egymáson hagyott jelek?
Az összeérő test? Becéző szavak?
Próbáltuk mind, csak hegeket hagytunk,
ahogy feszítettük belső tereink.
Úgy gondolom, nem maradt sok időnk.
Pillanatnyi és helyzethez kötött előnyökkel dolgozunk.
Mellkasodhoz szorítom arcom,
Máskor te az enyémhez, s figyelünk.
A pulzálást már teljes csendben is alig hallani.

Cél

Állat vagyok, s te is.
Reggel egészen apró,
katicabogár, pocok, kismadár.
Két tenyered összezárt kelyhe –
otthonom.

Délelőtt szabad vagyok.
Nyári napokon napozok a kövön,
gágogok izgatottságomban, ha történik valami,
de mikor a hideg érkezik,
gorombán csapok karmos kezeimmel,
üvöltve mutatom fogaim, ha közeledsz,
te pedig félelemmel telve menekülsz:
föld alá, fel a fára, a legközelebbi levél alá.

El előlem. Lassan, percről percre történik a változás.
Az leszek, aminek látsz: vérre szomjazó vad.

Tekintetem vörösre festi a napot,
alakom megnyúlik, a délután,
a szoruló fény óriássá tesz.
Árnyékom kiissza a vizet, elszívja a levegőt,
akárcsak a túletetett macskák, játékból öl.
A préda csonkolt, nyálas teste
a lábam előtt bűzölög. Bennem jár a szürkület.
Hibáztathat valaki, ha használom a fölényem?

Átváltozásod fordított:
reggel nagy vagy és erős,
védelmező kezed testem köré fűzöd.
A dél harmónia: két egymáshoz simuló test végtelene.
Az olajos délután megijeszt:
a zsugorodást senki sem szereti,
a félelem pedig rebbenékeny ragadozóvá tesz:
canis, akit egy macskaféle is fenyeget. Kivársz.

Éjfélkor visszatérsz hozzám.
Szó nélkül megyünk a tóhoz,
egymás mellett gázolunk.
Akárcsak testünk, terünk közös.
Tisztítson meg az éjszaka hűvöse,
a víz mossa ki a sebeket,
amíg a szellem az időbe dermed,
s a két agancs a távolban
egy rövid pillanatra bokorrá válik.

Nem kísértem a szerencsémet

Az én létezésem szűk,
Nem tudok olyat mondani, hogy
Isten, meg mindenség, meg végtelen.

Az én terem osztott,
Nem csak az enyém a szűk doboz,
a zsúfolt szoba nem nő házzá,
kertté, próbateremmé.

Az én időm véges.
Sose lesz belőle egy napnál több.
Ebben a napban kell megtennem mindent.
Megszületni, felnőni.
Belédszeretni, meghalni.
Ennél többet már úgysem érdemes.

Improv

Már akkor bántam az egészet,
amikor elengedtem.
Hogy lehet innen folytatni?
Az ujjaim lassan,
tőlem függetlenül teljesítettek egy parancsot.

Hazudnék, ha azt mondanám, nem volt tudatos.
Hazudnék, ha azt mondanám, szándékosan történt.

Nem tudom, hogy az agyam melyik része adta ki,
csak azt, hogy a tett kiszámított volt,
forgatókönyv szerint történt:
az író a drámai jelenetek között keresett,
s megtalálta a legmegfelelőbbet.
Nem volt eredeti:
a sokk kifejezésének újraértelmezése
a döbbenet kiváltása érdekében.
A jó színész magáévá teszi a klisét is.

Nem tudom már, mi volt a tét.
Hangsúlyozni a kontrollt,
aláhúzni valamit,
pontot tenni a végére?
Nem is lényeges.
A pohár nem engedett,
anyaga a méteres esés után is tartotta magát.
Szinte hallottam az előre feljátszott sit-com nevetést.
Ott álltam, vártam.
Nevethetünk-e vajon?

Rendezői utasítás nem érkezett.
Akkor szabadon.
Igen, és…?
Riadt arcod először mutatott utat
a szégyentől a dühig.

Realizované s finančnou podporou Fondu na podporu kultúry národnostných menšín