Hátoldaláról is megtekinthető az Éjjeli őrjárat
Rembrandt festménye, amely az amszterdami polgárőrség felkérése készült 1642-ben, az idők során több alkalommal is megsérült. 1715-ben nagyobb darabokat vágtak le a vászonból, hogy beférjen két ajtó közé a városháza épületében, 1975-ben késsel támadtak rá, 1990-ben pedig savat öntöttek a kép felületére.
Az amszterdami Rijksmuseum 2019-ben kezdte meg az Operation Night Watch, azaz Éjjeli őrjárat Hadművelet nevű projektet, amelynek célja, hogy a festmény mélyreható tanulmányozása mellett rekonstruálják a korábban levágott darabokat.
Jelenleg a projekt utolsó munkálatait végzik. A festmény hiányzó részeit mesterséges intelligencia segítségével már újraalkották, a kutatás következő lépéseként üvegvitrinbe helyezték a képet, hogy a hátoldalát is megvizsgálják. Megállapították, hogy a festményt hátulról támasztó vászonnal erősítették meg, fény- és hanghullámok alkalmazásával pedig azt mérik, milyen mértékben illeszkedik egymáshoz a két anyag. A Rembrandt által használt festék rétegeit sztereoszkópikus mikroszkóppal elemzik, hogy megértsék, hogyan építette fel művét a holland mester.
Az Éjjeli őrjárat hátoldalát a kutatók mellett a Rijksmuseum látogatói is megtekinthetik. Pieter Roelofs, a múzeum festészeti és szobrászati részlegének vezetője szerint különös érzelmi hatása van annak, hogy a kép minden oldalról elérhetővé vált: „Keret nélkül és ilyen közelről figyelve láthatjuk, milyen törékeny ez a festmény, és mekkora felelősséggel jár ennek a világhírű alkotásnak a vizsgálata, mielőtt továbbadnánk a jövő generációi számára.”
Az érdeklődők november 23-ig tekinthetik meg minden oldaláról a művet, ezt követően visszaakasztják eredeti helyére.
Az eredeti cikk itt olvasható.
Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!