„Érdemes a képkereteken túl is gondolkodni”

Az Örkény István színház két őszi bemutatója, a 33 álom, illetve a 33 változat Haydn-koponyára szimbiózisban létező, koherens egészként értelmezhető, kísérleti előadáspár. Az utóbbit rendezőként jegyző Kovács D. Dániellel a színházi alkotások közötti aktív párbeszédről, klasszikus és újító közötti egyensúlyról és koronavírus utáni kreatív elmélyülésről, illetve a Narratíváról is beszélgettünk.

Izgalmas koncepciót valósítottatok meg Bodó Viktorral, akivel a Szputnyik Hajózási Társaságban ismerkedtetek meg. A koronamentes, mindennapi életben a rendezők is egyik munkából esnek a másikba, szóval maga az állapot nem volt nektek/neked idegen, csak társulati szintre kellett emelni.

Igen ám, csakhogy általában azon dolgozom, hogy ezeket a munkákat szét tudjam választani. Ezenkívül fontos, hogy ne lopjak saját magamtól. Fontos, hogy külön egységként kezeljem magamban az egyik próbafolyamatot és a másik előkészületeit, hogy ne az egyikkel töltsem meg a másikat, mert még a végén nem lesz üzemanyagom.  A 33-nál viszont kifejezetten hasznos, hogy egymásból következnek a jelenetek. Ráadásul ugyanazok az emberek játsszák a két darabot, ritka, amikor ősszel, évadkezdéskor majdnem az egész társulat ráér egy közös munkára!

Viktor 33 álom című előadásának koncepciója volt előbb meg. Mivel ez volt a kiindulópont, ezért választottad ehhez az Esterházy-szöveget?

Bodó Viktor felkérte Keresztes Gábor zeneszerzőt, hogy készítsen egy mixelt zenei anyagot, hogy ne szövegkönyvvel, hanem zenei matériával ismerkedjen meg először a társulat a készülő előadás során. Én jóban vagyok Gabival, korábban bele-belehallgathattam a zenébe, így a szabad asszociációs irányokról már volt elképzelésem. A zenei szerkesztés mentén kezdtem el gondolkozni, mondván, ha a nagyszínpadon zene van, akkor ezzel egyidőben az Örkény Stúdió színpadán inkább erre rímelő szövegre volt szükség. Fontos volt, hogy ne versengés legyen köztünk, csupán csak fogjuk meg ennek a Bodó-féle koncepciónak a másik végét. Mi hogyan tudunk a logosz szintjén burjánzani? Így kötöttünk ki Esterházynál, a 33 változat Haydn-koponyára pedig alkalmasnak bizonyult drámaszövegként.

Miért?

Azt tudtam, hogy nem egy tüchtigen megírt kamaradarabra van szükségem. Személyesen is kapcsolódom ehhez a kiválasztott drámához, ami önmagában is egy asszociációs hálózatként értelmezhető. Szinte kívánja a továbbfűzést, annyira laza elektronok kapcsolódnak egymáshoz a szerkezetben. Ezenkívül a covid után nagyon féltem klasszikus könyvdrámához nyúlni, és azt vinni bármelyik társulat elé. Úgy éreztem, ezzel azt sugallom, mintha semmi sem történt volna. Nincs nekem amúgy a klasszikussal semmi bajom, de jobban kielégíti az alkotói éhségem, ha fennáll az „egy ilyen, egy olyan” egyensúlya. A kihívás izgalma, az esetleges képtelenség pedig mindenkit felvillanyozott: itt van egy szabadon kezelhető hanganyag és egy laza szerkesztésű dráma, egy tervezőcsapat és szinte a komplett kőszínházi társulat. Így próbálunk valami egészet összehozni. Nagyon jó kortárssal foglalkozni ebből a különös „kabinlázból”, a karanténból kiszabadulva.

Ha nincs ez az együttműködés, rendeztél volna Esterházyt? Érdekelt már korábban is?

Mint irodalomfogyasztó. Színházi emberként annyira nem, pontosabban nem tudtam elképzelni, hogy bármelyik műve színpadon többet tud jelenteni önmagánál.  Nagyon szeretem befogadni a szövegeit, de elképzelni sem tudtam olyan előadást, amely akár csak megsokszorozni tudta volna azokat a helyzeteket, amelyekről olvastam. Itt is hosszú idő volt, mire rájöttem, hogy nem bekezdéseket és megszólalásokat vagy karakterintenciókat keresek. Ha külön-külön, mondatra szétszedve vizsgálom az egyes részeket, ráérzek a ritmusára, és így megértettem, miért színpadi anyag ez mégis. Nem drámai, de színpadi.

Nincs benned emiatt egy kis félsz? Nehezen megfogható szöveget párosítotok nagyon nem hagyományos színházi formával. Erősen kell figyelni az egyensúlyokra.

Vagy éppenhogy el kell engedni az egyensúlyozás kényszerét! Azért a darabválasztás esetén az is motivált, hogy újra műtőasztalra kerüljenek az Esterházy-szövegek, hogy megtaláljuk a létjogosultságukat – ha már olyan furcsán bánik vele a közbeszéd és a magyar irodalom. Ennek a drámának ráadásul nagyon jó humora és játékossága is van, amihez éppen nem szükséges minden egyes intellektuális utalást megérteni.

Az Esterházy-féle darabcím miatt került Viktor előadáscímébe is a harminchármas szám?

Abban gondolkodtunk eleve, hogy többféle, egymáshoz lazán kapcsolódó történetszilánkokat mutatunk fel. Aztán jött az Esterházy-féle cím, és innentől dogmaként kezeltük ezt a számot. Ráadásul a harminchárom egy mesterszám. El kezdtük vizsgálni, hogy mikor lesz ebből negyvenöt. Aztán huszonhét. Aztán megint tizenhét. Bár nagyon eltérni nem lehet a két előadás esetében, mégis, sokat változtattunk Viktorral mindketten. Mi is egyre jobban megismertük egymást, játékosan kezeltük ezeket a módosításokat, így egymásból születtek meg a szituációk.

Szimultán dolgoztatok Viktorral?

Maga a próbafolyamat is hatalmas őskáosz volt. Kezdetben tudtuk tartani a rendet, de aztán összefolyt a két munka. Kontrollt adott nekem az, hogy nemcsak a saját előadásomért felelek, hanem azért is, hogy közben szinergiában tudjon létezni a másik oldallal.

És a társulat hogyan reagált erre az őskáoszi állapotra? Hogyan tudták elengedni a rendszerezés kényszerét?

Úgy sejtem, hogy a hatalmas színházi leállás és a korlátozások után ez a szabad, kutakodó próbafolyamat sokakat fel tudott ébreszteni és lelkessé tenni. Szerintem mindenki éhes volt, nagyon akart dolgozni, ez pedig jó energiákat szült. Üzembiztonsági szempontból, amúgy, veszélyes játékot űzünk, és éppen ennek a veszélye tartalmazza a bukás lehetőségét, de ha sikerül, akkor az éppen azt fogja jelenteni, hogy érdemes a képkereteken túl is gondolkodni.

Ha a négy rendezőből összeállt alkotó csapatotokra, a Narratívára is gondolok, nem tűnsz egy „egyeduralkodó” rendezői típusnak. Szeretsz másokkal együtt gondolkodni, jól sejtem?

Vagy éppen ezzel kompenzálok. Nehéz tetten érni. Bármely munka során azért jól jön, ha a viharban lévő hajón egy ember hordja a kapitányi sapkát, és nem hatan, bázisdemokrácia-szerűen döntjük el, merre kanyarodjunk. Én hiszek a rendező funkciójában, viszont a próbákat, az alkotást magát jó párbeszédben, műhelymunka-szerűen végig csinálni. A színházcsinálás nagyon erősen közösségi tevékenység. A Narratíva esetében éppen a megfelelő kanyarodás érdekében most Mátéval (Hegymegi Máté, a rendezői csapat egyik tagja – a szerk.) visszük az operatív részét, a klasszikus művészeti vezetést. Alkotókként Szenteczki Zita és Pass Andi továbbra is figyelnek a munkánkra, saját előadásaikat viszik, fejlesztik tovább. De most nem új bemutatók megvalósításában segítenek, a műhelymunka megalapozására szeretnénk koncentrálni. Vagyis, inkább a hosszabb távú építkezést keressük. Erre mutatott rá a koronavírus is: ha nincsenek határidők, főpróbák, akkor pillanatok alatt el lehet veszteni azt az adrenalint, ami ilyenkor elönt és életben tart.

Az Örkényben próbált darab segít téged a kreatív elmélyülésben? Hathat a mostani próbafolyamat rajtad keresztül a Narratívára?

Hosszú távon biztos, rövidtávon egyelőre előre menekülök.

Tanárként is dolgozol. Gyökeret ereszthet egy ilyesféle koncepció a jövőben a magyar színházi életben?

Én hiszem, hogy igen. Ez most egy nagyon jó játék! Persze, csak azt tudom csinálni, ami engem érdekel, és azt is tudom tovább vinni, ami engem felvillanyoz. Jelen esetben az, hogy közös univerzumot hozzunk létre előadásokból. Van is erre törekvés, hogy a 33-at még akár a bemutató után is, a következő előadásokban még jobban ebben az irányban tovább dagasszuk. Szerintem az én és az alattam lévő generációk egyre inkább a közösségi, a patchwork-szerű színházcsinálásban hisznek, és azt is művelik. Legalábbis összekacsintani bizonyosan szeretnek ezzel a formával.

Esterházy Péter: 33 változat Haydn-koponyára

HAYDN – Znamenák István
ANGYAL – Borsi-Balogh Máté
ANYA – Csákányi Eszter
POLZELLI, BERNHARD – Józsa Bettina
ROSENBAUM – Vajda Milán
THERESE – Zsigmond Emőke
MOZART – Patkós Márton
HERCEG – Bartha Bendegúz e.h.
HERCEGNŐ – Bartos Ági e.h.
VALAMINT Bíró Kriszta, Takács Nóra Diána, Mészáros Csilla, Dávid Áron

RENDEZŐ – Kovács D. Dániel
DRAMATURG – Gábor Sára, Závada Péter
DÍSZLET – Schnábel Zita
DÍSZLETTERVEZŐ ASSZISZTENS – Radványi Fruzsina
GRAFIKA – Varga Vince
JELMEZ – Nagy Fruzsina
JELMEZTERVEZŐ ASSZISZTENS – Gyimóthy Noémi, Mészáros Dominika
ESTERHÁZY-ROBOT PROJEKTVEZETŐJE – Hoffer Károly
MÉDIA DESIGN – Bredán Máté, Varga Vince
SZÍNKÓDOK – Katinu Aratasu
ZENE – SOUND DESIGNER – Keresztes Gábor
FÉNYTERVEZŐ – Guti Tivadar
A RENDEZŐ MUNKATÁRSA, ÜGYELŐ – Dávid Áron
SÚGÓ – Mészáros Csilla

Fotók: Horváth Judit