A style hongrois férfias bűvöletében

Edward Prime-Stevenson (1858–1942) Imre: Egy emlékirat című könyvének hiánypótló, kitűnő magyar változata elsősorban Bojti Zsolt könyve. Nemcsak kiváló fordítóként, hanem nagyszerű kommentátorként és jegyzetíróként is jelen van, sőt akár azt is megkockáztatom, hogy az általa felhalmozott tudásanyag sokszor izgalmasabb, mint maga a mű, melyhez az egyszerre pontos és szellemes kommentárok készültek. Prime-Stevenson regénye végtelenül egyszerű vonalvezetésű: Oswald, a harmincéves angol Budapesten (a regényben az árkádikus sémának megfelelően Szentistvánhelyen, konkrétan az Erzsébet téren) megismerkedik egy hipermaszkulin, Imre von N. nevű magyar, huszonöt éves hadnaggyal, akit a háta mögött Jóvágású N-ként emlegetnek. „Imre nem csinos volt, hanem szép” – írja a szerző, görögös és hangsúlyosan maszkulin („megvetette, ezért nem is hordott férfiékszereket”), ősi erdélyi család sarja és a korabeli pszichoszexuális másságretorikáknak megfelelően zenebolond. A zeneőrület és a másság korabeli összakapcsolása ismerős lehet a magyar olvasónak az Oscar Wilde-nak tulajdonított Teleny című regényből is (Tandori Dezső fordításában jelent meg magyarul), melynek főhőse, Camille erotikus gyönyört él át Teleny zongorajátékának hatására, és megállapítja, hogy a style hongrois hatására a szexuális vágya a végletekig stimulálódik. A magyar egy különösen erotikus nemzetnek számít a nemzetkarakterológiákat meglehetősen komolyan vevő korban.

Imre végtelenül könnyed lelkületű, humoros karakter, aki tréfáit is jobbára a katonai környezet asszociatív terepeiről meríti: „Mire betöltöm a harmincat, kopasz leszek, mint egy ágyúgolyó.” Budapesten (Szentistvánhelyen) könnyű barátkozni, hiszen a barátság „sosem férfiatlan” kimutatása a szerző szerint „fajilag jellemző a magyarokra”. Imre legjobb barátja, Karvaly Miklós (akit a seregben „Karvaly Hermészként” emlegettek) megnősült, s ez a „veszteség” nagyon megviselte Imre idegrendszerét.

Az angol Oswald egy professzorhoz jött magyarul tanulni. Imrével teljesen egymásra hangolódnak, és ugyanúgy tudnak beszélni Árpád fejedelemről, a VII. szimfóniáról, mint „a biszexuális nyelvek elméletéről”. Imre vérbeli magyar, remekül szónokol, nincs is nehéz dolga, hiszen a magyar nyelv maga is „homéroszi pátosszal zeng”. Oswald a saját írói pozícióját afféle lélekbúvári pozíciónak láttatja, s amit ír, az „egy emlékirat és útikalauz Imre érzelmi topográfiájához”. Imre mindentől viszolyog, ami nőies. Elmeséli egy százados kalandját egy kadéttal, akit emiatt diszkréten felkértek, hogy hagyja el a pályát, sőt megvallja, hogy egy férfi őbelé is beleszeretett.

Az Álarcok című fejezet után az Álarcok és… egy arc című következik. A regény alapmetaforája a maszk levetése, a saját, az igazi arc kirajzolódásának dinamikáján alapszik, a coming out pszichodrámáján. Oswald és Imre Z. Lorand és Egon síremléke előtt ülnek, akik a barátság maximumaként közös sírba tértek meg, mert – íme, a bizonyíték! – két férfi között is létezhet diadalmas szeretet. Imre a férfias férfi szószólója, csak lelki barátságot tud elképzelni, de Oswald a „feminin esszenciától” elzárkózó férfi karakterét testesíti meg: „Hát nem mi vagyunk a férfiasság netovábbja? Annak legfelsőbb foka, a legszélső falanx…? A férfias nemesség és abszolútum tetőfoka?” Ezzel szemben ott a homoszexuális ellenpont: a „mézes-mázos ideggyenge zenészek”, az „elnőiesedett művészek”, a konzumfiúk, sőt: a „tiszta lelkű serdülők pederaszta megrontói” és „a klubok és latrinák ősz hajú szatírjai”. „Arany vagy trágya-e fajunk? Rubintkő vagy döghús?” – kérdezi Oswald és teljes nyíltsággal elmeséli melegsége történetét, a „gyógyítási” kísérletet (végül elállt a „gyógyító” nősüléstől), szeretőit (osztrák építész, lengyel orvos, olasz festő), beszél a kötelező álarcviseletről és szerelmet vall a látszatra szinte homofób Imrének, s várja az „ítéletet”. Imre érzékenyen reagál, de nem elutasító.

A harmadik rész (Arcok–szívek–lelkek) a szolgálatban lévő Imre rövid, de szapora leveleivel indul, melyek látszatra semmiről sem szólnak, csak latensen „örömködnek”. Imre korábban rossz levelírónak állította be magát, most viszont nem tud másként küzdeni a hiánnyal. Végül kiderül, hogy Imre korábban a homofób Karvalyba volt szerelmes, aki megnősült, s hogy kezdettől ún. urning beállítottságú. Karvaly egyenesen azt mondta neki, hogy ha Imre meleg lenne, pisztolyt adna neki, hogy végezzen magával, vagy ő végezne vele. Imre élete jelentékeny részét a rettegés töltötte ki, hogy mi lesz, ha Karvaly netán rájön valós érzelmeire. Ezért később a mindenki barátja pozíciót vette fel: így viszont nem volt „igazi” barátja, nővel pedig „egy percet se bírna ki”, noha ösztönei így is „nőiesek”, mert ő is, akárcsak a nők, amikor „nemet” mondott, valójában minden „porcikája” igent mondott volna. A happy end teljes.

A regényt Xavier Mayne adja „közre”, akinek Oswald küldte meg Velencéből. Edward Prime-Stevenson zenekritikusként is ismert volt, kilenc nyelven tudott (magyarul is), Amerikából települt át Európába. A regény 1906-ban jelent meg, a kemény büntetések és a homofil mozgalmak korszaka is jól kiolvasható belőle. Kart Heinrich Ulrichs (Numa Numantius álnéven írt) alkotta meg az urning szót, mely a „férfitestbe zárt női lélek” megfelelője. Az urning nem pederaszta, hanem férfiak iránt vonzalmat érző férfi. Gustav Jäger elméletében központi szerepet kapott a szupervirilis férfi, aki „olyan hatást gyakorol egy másik férfira, mint a normál szexualitású a nőkre”. Ez a férfitípus a maszkulinitás csúcsa. A „degeneráció- és inverzióelméletet” cáfolta pl. John Addington Symonds, de a szerzőre hathatott akár Havelock Ellis vagy Edward Carpenter is. Az érzékenyítés során a szépirodalomra sokkal jobban számított a kor, mint a tudományra, a patologizáló orvosi, a rideg és érzékeltlen jogi vagy a megbélyegző, bűntudatgeneráló vallási diskurzusra valóban nem lehetett pozitív érzelmeket bízni. A szerelem egy részben kulturális „szkript” is, melyet elsajátítunk, a férfiszerelem társadalmi szkriptjei viszont kiábrándítóan szélsőségesek voltak (szodomita, pederaszta). Heinrich Hössli homofil aktivista kérte fel Heinrich Zschokkét (1771–1848), hogy írjon regényt a görög szerelemről. Az Eros című regény (1821) azonban túl erotikus lett, ezért Hössli is megírta a maga esszébe hajló Erosát. Ulrichs az „urning irodalom” megalapítására is kísérletett tett.

Edward Prime-Stevenson élete szerelme Harry Flagler volt, aki azonban szakított vele és megnősült. Svájcban később megismerte a húszéves Loeonard Bacont egy szállodában, de később elidegenedtek egymástól. Prime-Stevenson teljes svájci irodalmi hagyatéka elveszett. Prime-Stevenson többé-kevésbé a regénybeli Oswald alakjával azonosítható. Egyes feltevések szerint az Imre név az anyai név (Prime) tökéletlen anagrammája. Két ifjúsági regényt is írt: White Cockades: An Incident of the ’forty-Five’ (Fehér kokárdák: Az 1745-ös zendülés egy mozzanata). Ez egy meleg barátság burkolt története (Charlie herceg és Windelstrae urának fia között). A másik a Left to Themselves: Being the Ordeal of Philip and Gerald című (Magukra hagyva: Philip és Gerald megpróbáltatásai). Ez két fiú szerelmét jeleníti meg, és az Imre tulajdonképpeni előzménye. A zenét a korban erősen összekötötték a szexualitással is, egyes zenék ezen elméletek szerint túlstimulálták a nők és a homoszexuálisok „gyenge” idegrendszerét. Edward Prime-Stevenson erről is ír The Intersexes (Interszexusok) című tudományos művében, melyben a homoszexualitást similiszexualitásnak nevezi. Imre alakja egy novellában is feltűnik (A Madonna-arcú hölgy), mely szintén olvasható a magyar kötetben.

Az Imre Marc-André Raffalovichhoz, az Uranisme et Unisexualité szerzőjéhez is eljutott. Raffalovich három urning-típust különböztet meg: az első a művész, a másik a műértő, a harmadik erős férfiakhoz vonzódik (neki nincs kifinomult szépérzéke). A szerző amellett érvelt, hogy a meleg élet célja, hogy a szexuális energiát ne a szaporodásba, hanem a művészetbe és a tudományba áramoltassa. Az Interszexusokban is három típus van a nőkhöz való viszonyukban: nőimádó, nőtoleráló, nőgyűlölő (ide számítanak a velük született idegenkedés miatt a melegek is). Az urning a szerző szerint maszkulin, magas intellektusú, esztétikai és erkölcsi fogékonysággal bíró férfi, aki a saját neméhez vonzódik. Ugyanebben a műben Prime-Stevenson elmeséli a Budapesten állomásozó H. báró és U. báró és királyi testőr történetét. H. megakadályozta, hogy U. megnősülhessen, erre U. főbe lőtte magát, majd H. is követte őt a temetés estéjén.

Az Imre Bojti Zsolt szerint négy okból nyúl a homoszexualitáshoz: politikai, lélektani, idilli és szociológiai okokból. A politikai ok emancipációs természetű, a pszichológiai a style hongrois fetisizálásával jár együtt, az idilli egy egzotikus Árkádia megteremtésére vonatkozik, Szentistvánhely így lesz heterotrópia. Oswald pszichiáterhez méltó megfigyelő, aki a boldogságot idegen helyen, szociológiai értelemben „számkivetettként” találja meg. A könyv biblioterápiás munkaként is felfogható. Egy ismeretlen szerző kritikája ugyancsak bekerült a magyar kötetbe, melynek lényege, hogy a regény „rosszul van megírva, de igazi életanyag”. A könyvhöz egy kérdőív is tartozik (Egy teszt a kedves olvasónak), mely alapján az olvasó (kezelőorvosa és pszichiátere segítségével vagy akár anélkül is) eldöntheti, hogy vajon urning-e.

Edward Prime-Stevenson: Imre: Egy emlékirat. Fordította és jegyzetekkel ellátta Bojti Zsolt. Napvilág Kiadó, Budapest, 2021