dunszt.sk

kultmag

Josephine Baker ‒ az első fekete nő, aki helyet kapott a párizsi Panthéonban

Josephine Baker 1906-ban született az Egyesült Államokban. Az 1920-as években elhagyta szülőotthonát és Párizsba költözött, ahol korának egyik legünnepeltebb előadóművészévé vált. A második világháború idején a Vöröskeresztnél szolgált, valamint része volt a Szabad Francia Erőknek, a Vichy-kormányzat és a náci megszállás ellen működő katonai szervezetnek.

Baker idősebb korában visszavonult az előadó-művészettől, Dél-Franciaországban telepedett le tizenkét, különböző etnikumhoz és valláshoz tartozó fogadott gyermekével. Később még gyakran utazott Amerikába, hogy részt vegyen főleg faji egyenlőségért folyó polgárügyi mozgalmakban. 1975-ben hunyt el, Monacóban helyezték örök nyugalomra.

Josephine Baker 1927-ben

Baker családja 2013 óta küzd azért, hogy a művésznőről is megemlékezzenek a párizsi Panthéon mauzóleumában, ahová a francia történelem legnagyobb személyeit temették. A család egy petícióban kérte Baker hamvainak jelképes áthelyezését, amit végül 38 000 ember írt alá.

„Josephine művész volt, az első fekete nemzetközi híresség, a kubisták múzsája, a második világháborúban a francia ellenállás harcosa, Martin Luther King mellett a polgárjogi mozgalmak egyik legaktívabb képviselője”‒ olvasható a petícióban.

Josephine Baker 1948-ban

A francia elnök, Emmanuel Macron augusztusban elfogadta a benyújtott kérelmet, így november 30-án Bakert jelképesen újratemették. Az előadóművész földi maradványai Monacóban maradtak, a Panthéonban elhelyezett koporsóba négy olyan helyről származó földet szórtak, ahol Baker életének nagy részét töltötte.

A mauzóleum olyan neves személyiségek temetkezési helye, mint Claude Monet, Victor Hugo, Émile Zola vagy Voltaire. A sírcsarnokban elhelyezett nyolcvan ember közül csak öt nő van, Josephine Baker a hatodik, és egyben az első színes bőrű nő, akiről megemlékeztek.

Az eredeti cikk itt olvasható.

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket