dunszt.sk

kultmag

December végén bezár a PIM

2021 december végén bezár a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum, ugyanis januárban megkezdődik az intézménynek otthont adó Károlyi-palota rekonstrukciója. Az épülettel együtt a Petőfi-állandó kiállítás is megújul, ezért régi formájában már csak december folyamán látható.

A múzeum 4xPetőfi címmel programsorozatot tart a búcsúzó kiállításhoz kapcsolódva. A PIM múzeumpedagógusai december 4-én, 11-én és 17-én este 17 órától tárlatvezetéssel és kísérőprogramokkal várják az érdeklődőket, nosztalgiázni vágyókat.

December 6-án, 18 órától zenehallgatással egybekötött kerekasztal-beszélgetéssel, december 9-én, 18 órától pedig a Pilinszky100 sorozat utolsó élő kiadásával zárul a Pilinszky-emlékév is. A zenét középpontba helyező hétfői eseményen Czigány György rádiós műsorvezető, illetve Pintér Tibor zeneesztéta segítségével ismerkedhetnek meg az érdeklődők Pilinszky kedvenc zeneműveivel, a december 9-ei, csütörtöki beszélgetésen pedig Müller Péter Sziámi és Darvas Ferenc lesznek Juhász Anna vendégei.

December 7-én rendhagyó tárlatvezetéssel búcsúzik a PIM nagysikerű „Rézbőrű volt az alkony” – a magyar indiánozás nyomában című kiállítása. A zenével illusztrált utolsó kurátori tárlatvezetésre 17 órától várják a látogatókat.

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket