dunszt.sk

kultmag

Grammy-díj: Drake visszavonja jelöléseit

A beszámolók szerint a döntés Drake és a rapper menedzsmentjének kérésére született. A Recording Academy egyik forrása azt mondta a Newsbeatnek, hogy az Academy úgy döntött, hogy tiszteletben tartja a kívánságot. Drake kérésének okai egyelőre tisztázatlanok, a rapper képviselői ugyanis még nem reagáltak a kérdésekre és megkeresésekre. Drake egyike volt a legjobb rapalbum öt jelöltjének a Certified Lover Boy című albumával, valamint a legjobb rapelőadás kategóriájában is jelölték a Way 2 Sexy előadása miatt.

A Grammy hivatalos honlapján azt írják, hogy a két jelölést eltávolították, viszont nincs szó új jelöltekről, ami valószínűleg azt jelenti, hogy ebben a két kategóriában négy jelölttel folytatódik a szavazás.

A rappernek egyébként is viharos múltja van a Grammy-díjjal. Tavaly azért szólalt fel, hogy más díjátadóval kellene helyettesíteni a Grammyt, miután számtalan művészt – többek közt a The Weeknd is a listán szerepel – figyelmen kívül hagytak. „Szerintem fel kellene hagynunk azzal, hogy minden évben megdöbbenünk azon, milyen kevés kapcsolat van a nagyhatású zene és ezek között a díjak között. Ez egy nagyszerű alkalom arra, hogy valaki valami újba kezdjen, amit idővel felépíthetünk, és továbbadhatunk a következő generációknak” – mondta akkor.

Nemrég a Grammy-díj megsemmisítette névtelen szavazóbizottságát a csalással, favoritizmussal és rasszizmussal kapcsolatos vádak miatt. A Recording Academy közölte, hogy a jövő évi jelöléseket és győzteseket a tagok fogják megszavazni, akik száma több ezerre rúg. Drake már 2017-ben is csalódott volt a kiosztott díjak miatt, miután Hotline Bling című számát jelölték a legjobb rapdal kategóriájában, melyet végül meg is nyert. Megjegyezte, hogy a kérdéses dal nem illik a rap kategóriába, viszont ezek szerint őt előadóként csak ebben a kategóriában látják – alkotástól függetlenül. „Talán azért, mert korábban már rappeltem, vagy mert fekete vagyok, nem értem, miért” – jegyezte meg. Egy évvel később nem volt hajlandó benyújtani az első számú albumát, a More Life-t a díjátadóra.

Mikor aztán 2019-ben visszatért, élő adásban kritizálta a Grammy-díjat. „Szeretném megragadni ezt a lehetőséget, amíg itt vagyok, és beszélhetek a gyerekekhez, akik ezt nézik, és zenélni vágynak. Szeretném tudatni veletek, hogy véleményalapú sportágban játszunk, nem tényeken alapuló sportágban” – mondta.

Nem csak Drake jelölésén változtattak idén. Taylor Swift, Jack Antonoff és Annie Clark neveit eltávolították Olivia Rodrigo Sour című albumához tartozó listáról, ugyanis helytelenül nevezték meg őket teljes írótársként.

Marilyn Manson két jelölése közül az egyiket – mindkettőt a Kanye Westtel való együttműködésért kapta – szintén eltávolították. Már nem jelölték a legjobb rapdal kategóriában a Kanye West Jail című dalának írójaként. Viszont a jelölése Kanye Donda című albumra – az év albuma kategóriában – még mindig áll.

A teljes cikk itt olvasható.

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket