dunszt.sk

kultmag

„Ellenzek mindenfajta üzenetet”‒ olvadó órák Dalí művészetében

Salvador Dalí 1931-ben festette meg egyik legnépszerűbb művét, Az emlékezet állandósága című képet. A festményen látható elfolyó órák ma már ismert popkulturális elemnek számítanak, megtalálhatók különböző dísztárgyakon, a kép nyomtatott mása pedig bárhol megvásárolható. A galériatulajdonos és a Great Art Explain című videósorozat készítője, James Payne szerint már Dalí is felismerte művének sikerét, így „ráérezve a márkaépítés fontosságára, egész karrierje során felhasználta az olvadó órák motívumát.”

Payne úgy folytatja, hogy „hatalmas kulturális hatása ellenére a festmény meglehetősen kicsi, körülbelül akkora, mint egy papírlap”. A háttérben meghúzódó hatalmas sivatagi táj, „a mélységével és mintegy zsugorított világával erőteljesen érzékelteti a metamorfózis folyamatának egy pillanatát.” A metamorfózis pedig „a szürrealista mozgalom egyik kulcsfogalma volt. Ebben az esetben Dalí annak paradoxonját példázza, hogy az egyik legszilárdabb és legmechanikusabb tárgyat, az órát, lágy és elfolyó formában ábrázolja.” A festő „kihasználja az emberi érzékelés bizonytalanságát, és játszik a félelmeinkkel.”

Arra a kérdésre, hogy mit jelent az órák motívuma, Dalí soha nem adott egyenes választ, sőt úgy gondolta, maga a kérdés feltevése is helytelen. „Ellenzek mindenfajta üzenetet”‒ nyilatkozta egyik televíziós szereplésekor.

Vannak, akik úgy vélik, az órák utalhatnak Einstein relativitáselméletére, de visszavezethető Dalí sajátos halálképzetéhez, azt gondolva, hogy ő elhunyt anyjának és bátyjának reinkarnációja.

Az eredeti cikk itt olvasható.

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket