dunszt.sk

kultmag

Vita tárgyává vált a Notre-Dame

A francia hatóságok jóváhagyták a Notre-Dame-székesegyház belsejének felújítására irányuló javaslatot, annak ellenére, hogy száz kulturális személyiség tiltakozott ellene nyilvánosan, kiemelve, hogy szerintük a változtatások „disneyszerűvé teszik” a történelmi nevezetességet.

A tervek elbírálásáért felelős francia bizottság a december kilencedikei, csütörtöki ülését követően kedvező véleményt adott a javaslatról, és zöld utat adott a tervnek a folytatáshoz. A székesegyházért felelős párizsi egyházmegye által benyújtott javaslatok szerint kortárs műalkotásokat és hangulatvilágítást helyeznének el, hogy a 850 éves gótikus építmény új külsőt kapjon a 2024-es újranyitásakor, éppen időben a Párizsi olimpia kezdetére.

A katedrálison belüli több kiállítást, köztük 2000 mozgatható tárgyat is átrendeznek, hogy a látogatóknak – a pusztító 2019-es tűzvész előtt évente 12 millió főnek – több helyük legyen. A Notre-Dame rektora, Patrick Chauvet szerint az újratervezés célja a „párbeszéd” elősegítése a régi és az új között.

A terv támogatói szerint a középkori építészet modern elemekkel való áthidalása, beleértve a katedrális Old Masters gyűjteményéből származó műalkotások olyan lehetséges művészek munkáival való párosítását, mint Anselm Kiefer és Louise Bourgeois, elérhetőbbé tenné a kortárs közönség számára a székesegyház látványosságait.

Chauvet szerint a tervek közt szerepel, hogy több nyelvű bibliarészleteket is kivetítenének a falra egy új, lágyabb világítási rendszer részeként – ezt az egyházmegye azonban még fontolgatja.

A jóváhagyás mindössze két nappal azután érkezett meg, hogy mintegy száz közéleti személyiség, köztük művészettörténészek, örökségvédelmi és építészeti szakértők, értelmiségiek, művészek és írók aláírtak egy petíciót a Le Figaro-ban és a La Tribune de l’Art-ban, amelyben elítélték a párizsi egyházmegyét, amiért saját javára fordítja a helyreállítási projekt nyújtotta lehetőségeket. A javaslat szerintük „teljesen eltorzítja a dekorációt és a liturgikus teret”.

„Az egyházmegye ezekkel az alkotásokkal szeretne modernnek mutatkozni. De tisztelnünk kell Viollet-le-Duc emlékművét és szellemét” – mondta Didier Rykner művészettörténész, újságíró. Rykner Eugène Viollet-le-Duc-ra utalt, aki a 19. század közepén helyreállította a Notre-Dame-ot.

A lángokban elnyelt Notre-Dame képei sokkolták a világot 2019 áprilisában, és csaknem 1 milliárd dollár gyűlt össze a katedrális újjáépítésére. Azóta hosszas és drámai viták zajlanak a helyreállítási tervekről, beleértve Emmanuel Macron elnök javaslatát is, amely szerint a tornyot „kortárs építészeti gesztussal” helyettesítenék. Ezt a javaslatot a nyilvános felháborodás után elvetették.

Az eredeti cikk itt olvasható.

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket