„A kurátori munkát a karmester tevékenységéhez tudnám hasonlítani”

Figyelemre méltó csoportos kiállítással jelentkezett a 2021. szeptember 21-én megnyílt új nonprofit kiállítóhely Budapesten, a Q Contemporary. Az intézményt egy hongkongi vállalkozó, a Q Art Csoport igazgatója, Queenie Rosita Law alapította, célja pedig a közép-kelet-európai művészek munkásságának bemutatása a 20. század második felétől napjainkig. Az XY_now, Q_now című nyitókiállítás kapcsán az új intézmény fő kurátorát, Zsikla Mónikát kérdeztük.

Hogyan indultál el a pályán?

Az egyetemi éveket megelőzően számtalan budapesti épület felújításán dolgoztam együtt restaurátorokkal, és egy ponton iszonyatosan elkezdett érdekelni a szakrális művészet. A restaurálással párhuzamosan jelentkeztem a Pázmány Péter Katolikus Egyetem művészettörténet-esztétika szakpárjára, és boldogan vetettem bele magam az ikonográfia, ikonológia, a németalföldi festészet, reneszánsz és barokk művészeti stúdiumokba. A mai napig képes vagyok hosszú órákat elölteni a római templomokban a mozaik- és freskó ciklusok olvasásával, vagy Hollandiában a németalföldi műremekek nézegetésével. Ha pedig arra gondolok, hogy soha nem lesz elég időm arra, hogy a híres Limbourg fivérek lenyűgöző gótikus miniatúráit vagy Hokuszai japán fametszeteit nézegethessem reggeltől estig,  mindig kicsit belesajdul a szívem. Gyermekkorom óta művészek vesznek körül, így mindig egyértelmű volt számomra, hogy kortárs művészettel fogok foglalkozni, csak a hogyan volt kérdéses.

Mindig is kurátor szerettél volna lenni? Valójában mit csinál egy kurátor?

Művészettörténészként szoktam bemutatkozni, a kurátor titulust ritkábban használom, de tapasztalataim szerint mindkét megnevezés kelt némi zavart. A művészettörténészeket legtöbbször a rajztanár és az alkotóművész közé pozícionálják, a kurátort pedig leginkább a kiállításrendezőkkel azonosítják, tehát azt gondolják, hogy a kurátor feladata a műtárgyak elrendezése a kiállítótérben. Ennél jóval többről van szó. A kurátori munkát a karmester tevékenységéhez tudnám hasonlítani, aki egy zenekari mű esetében pontosan ismeri a ritmusképletet, hallja, ha hamis a brácsás vagy csúszik a zongora, tudja a darab történetét, születésének körülményeit, sőt gyakran ő maga is képes lenne bizonyos hangszereken eljátszani a művet. A karmester a zenekar minden rezdülését érzékeli és koordinálja. A kurátori munkafolyamat is pont ennyire összetett.

A Q Contemporary egy új intézmény a budapesti színtéren és a kortárs alkotók számára nyújt nagyszerű kiállítási lehetőséget. Milyen módon tudja az intézmény még közelebb hozni a kortárs művészetet a közönséghez?

A nyitó XY_now, Q_now című kiállításunkhoz kapcsolódóan rengeteg tárlatvezetést tartunk, Szalay Blanka kolléganőm pedig interaktív tárlatvezetésekkel igyekszik közelebb vinni a jövő kiállításlátogató generációihoz a kortárs művészetet. Ezek mellett pedig a Meet the Artist sorozatunk keretei között rendszeresen szervezünk beszélgetéseket a kiállító művészekkel, és ez nem csak abban segíti az érdeklődőket, hogy a kortárs művészethez közelebb kerüljenek, hanem magukat az alkotókat is igyekszünk bemutatni.

Mi a tárlat koncepciója?

A kiállítás a közép-kelet-európai régióban élő és tevékenykedő, a 20. század utolsó, úgynevezett Y vagy millenniumi generációjától és az annak tagjait időben megelőző X generáció művészeitől mutat be emblematikus alkotásokat. A kiállított művek legnagyobb része az intézmény gyűjteményét reprezentálja öt olyan fiatal alkotó munkáival kiegészítve, akikkel az intézmény szorosabb együttműködésre törekszik a jövőben. A nemzedékek sorában az X és az Y generáció azt az új típusú korosztályt jelenti, amelynek a világhoz fűződő tapasztalatait már rendkívüli módon meghatározza a technológia száguldó fejlődése. A 17 művész alkotásait bemutató csoportos kiállítás ennek a korosztálynak a tapasztalatait állítja a középpontba.

Kik állítanak ki? Milyen jellegű alkotásokat láthatunk tőlük?

A kiállítók közül bárkit kiemelhetnék. De általánosságban elmondható, hogy a kiállított művészek munkáin keresztül a régió kollektív történetének és hivatkozott hagyományainak feldolgozásaival és az azokra tett reflexiókkal is szembesülhetünk. Egyes alkotások esetében az építészeti és a művészettörténeti előképek újrahangolásával, másoknál a kortárs festészeti reflexiókba folyamatosan beépülő és ott lepárlódó 21. századi digitális képkultúra vizuális alaphangjának elemeivel, vagy akár a 20. század utolsó évtizedeit fémjelző technokultúra (utó)hatásaival is találkozhatunk.

Mi jelentette a legnagyobb kihívást egy ilyen nagyszabású kiállítás összerakásakor?

Ha univerzálisan közelítünk a kiállítások „összerakásának” körülményeihez, akkor leginkább talán az a kijelentés állná meg a helyét, hogy szinte minden kiállítás esetében más és más jelenti és jelentheti a kihívást. Van olyan kiállítás, ahol a financiális helyzet, van olyan kiállítás, ahol a művésszel, művészekkel való együttműködés, és van olyan kiállítás, ahol egyszerűen maga a lépték okozhat kihívást. Szóval nincs egyetlen, általános univerzálé, pontosan ezért, mert a legtöbb kiállítás merőben különbözik egymástól. A csoportos kiállítások esetében – minden más mellett – az egyik alap kihívást az egyensúly megtalálása jelentheti. Az ilyen típusú seregszemléknél fontos, hogy egyik kiállító művész se legyen túl- vagy alulreprezentálva. A rendezések előtt gyakran szoktam beülni az üres kiállítótérbe és figyelni a terek atmoszféráját, miközben próbálom a falakon elképzelni a tervezett kiállítás anyagát. Ennek ellenére a rendezéskor még így is kiderülhet, hogy esetleg pont egy munkával több van, ami végül nem is kerül be a kiállításba. A fent említett kiállításban pedig az jelentette számomra az egyik legnagyobb kihívást, hogy korábban még soha nem dolgoztam olyan intézményben, aminek saját gyűjteménye lett volna. A Q Contemporary pedig múzeumként rendelkezik saját gyűjteménnyel, ami az XY_now, Q_now című kiállítás alapját is adta.

Van kedvenc művészed vagy alkotásod a kiállításon szereplők közül?

Nehéz, és talán nem is illik egyetlen művészt kiemelni egy csoportos kiállításból, de ha egyetlen alkotót lehetne kiemelnem, akkor ebben a pillanatban Keresztes Zsófia munkáira esne a választásom. Zsófival most néhány évre összekötött minket a szakma és az élet, ugyanis 2022-ben Az álmok után: merek dacolni a károkkal című közös projektünk fogja Magyarországot képviselni az 59. Velencei Biennálén.

Zsófi rendkívül izgalmas hang a generációjából és fordulatokkal teli már az eddigi életműve is. 2010-ben végzett festőként a Magyar Képzőművészeti Egyetemen. Az egyetemi évek alatt a képsík 3D-s térbe történő kimozdításával kísérletezett, majd textilarchitektúrákat készített. A diplomaéveit követően sokat kísérletezett a papír formálhatóságával, és installációit leginkább az efemer jelleg határozta meg. A 2016-os év azonban változást hozott művészetében: ekkor talált rá a szobrainak jelenleg is  alapanyagát képező polisztirolra, valamint a szobrok héjszerkezetét képező üvegmozaikra. Ebben az időszakban már a személyiség formálódásának stációihoz és az ezeket alakító tapasztalatok leképezéséhez kapcsolódó absztraktabb, amorf testképzés is jellemző lett a munkáira. Művészetében és figuráin az egymásba olvadó ikonográfiai alakzatok komplex és képlékeny rendszere az „ezredfordulós” generáció formanyelvével és referenciáival párosul. Művei megtestesült mozaikokként értelmezhetők, melyek sajátosan ötvözik az érzékiséget és a virtualitást, az analógot és a digitálist, a valóságost és a szürreálist: egy archaikus, mégis rendkívüli módon kortárs vizuális nyelvet megteremtve járják körül a szubjektum önazonosságának kérdéseit. A kiállításon bemutatott szobrok a velencei pályázatunk közvetlen előzményeinek tekinthetők.

Elégedett vagy a végeredménnyel?

Nagyon sok pozitív visszajelzést kapunk, így talán halkan ki merem jelenteni, hogy elégedett vagyok a múzeum megnyitása körüli fogadtatással. De közben azt is érzem, hogy pont ilyenkor nem szabad elégedetten hátradőlni, mert a szakma a folytatásra (is) kíváncsi.

Milyen lesz a folytatás?

December 8-án az intézmény második emeleti kiállítótereiben megnyílt a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület (FKSE) PATRON elnevezésű karácsonyi műtárgyvására és kiállítása is. A több mint 90 művész 190 alkotását felvonultató kiállítás és vásár célja egyrészt, hogy lehetőséget adjon a fiatal alkotóknak munkáik bemutatására és eladására, másrészt, hogy elérhető áron kínáljon kortárs műveket a nagyközönség számára. A vásáron a látogatók egyaránt találkozhatnak a pályakezdő művészek és már befutott alkotók munkáival. A PATRON ugyanakkor jótékonysági vásár is, hiszen minden eladás hozzájárul az FKSE programjainak megvalósításához és az egyesület további működéséhez. Nagy örömünkre szolgál, hogy az idei évben a Q kiállítótereiben láthatjuk vendégül az eseményt, és ennek köszönhetően az egyesület nagyobb kiállítótérben és az eddigi legtöbb kiállított műtárggyal nyithatja meg a 2021-es PATRON-t. 2022-ben pedig több nagyszabású kiállítással is készülünk!

Kurátorként-művészettörténészként mit szeretnél még elérni?

Jelen pillanatban minden energiámat a biennáléra való készülés köti le, de azt követően szeretném befejezni és leadni a disszertációmat és egyszerűen csak folytatni a munkát.

Zsikla Mónika 2006-2013 között a Kisterem galéria munkatársaként dolgozott. Egyetemi tanulmányaival párhuzamosan 2013-tól Kállai Ernő-ösztöndíjjal Károlyi Zsigmond életművének, majd 2015-től szintén Kállai Ernő-ösztöndíjjal Rákóczy Gizella életművének feldolgozója volt. 2007-től napjainkig folyamatosan publikál hazai folyóiratokban és nemzetközi kiadványokban. Publikációs tevékenysége mellett az elmúlt évtizedben több hazai kortárs művészeti kiállítás kurátora és társkurátora volt. 2017 óta a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem óraadója és a Budapest Galéria művészettörténész munkatársa. 2020-tól a Q Contemporary magánmúzeum főkurátora.