dunszt.sk

kultmag

Elijah Wood szerint ma már nem készülhetne el ugyanúgy A Gyűrűk Ura

Idén 20 éves A Gyűrűk Ura-trilógia első epizódja, Peter Jackson monumentális trilógiája rajongóik millióit varázsolta el. Természetesen ilyen jubileumok alkalmával számtalan interjút készítenek az alkotókkal, így Elijah Woodot, a Frodót alakító színészt is jónéhány újságíró találta meg, Nemrégiben egy beszélgetés során pedig igen izgalmas dolgokat mondott Wood.

„Szinte egyáltalán nem volt külső kontroll. Az alkotói csapat a saját víziója szerint dolgozhatott” – kezdte az amerikai színész. „Ez persze nem azt jelenti, hogy nyugodtak voltak, sőt, pontosan tudták, hogy rengeteget kockáztatnak azzal, hogy közvetlen egymás után vesszük fel a három filmet. Nem hiszem, hogy ma elkészíthetnénk hasonló módon a trilógiát.”

„Persze az internet hiánya is nagy könnyebbséget jelentett. Alig tudtak valamit a filmről, ma pedig mindenkinek mindenhez hozzáférése van. „

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket