Europé földje
(Részletek egy Európa-történetből)
Előljáróban
Elvénült Európánkról szólok, immár magam is vénen,
néha helyette, többször róla – fiataljainknak. Afféle sí-
ron túli emlékiratszerzőként déd-Európánk néhány jeles
eszméjét-téveszméjét, életének jeles s kevésbé jeles tet-
teit, pillanatképeit, képtelen pillanatait kívánom össze-
fogni, most nem sejtelmes poétikai konjugációkban, ha-
nem világos prózában. Pszeudoemlékiratot írok, né-
ha az Európát megszemélyesítő mitológiai Europé ne-
vében. Szövegeim mindezen túl csak annyiban adnak
teret a szabadon szárnyaló költészetnek, amennyiben
grafikájuk a mandala négyzeteire (a világ négy égtája
felé való teljes nyitottságra) kívánnak utalni, tizennégy
sorai pedig a szonett-tér teherbírását mérik. A mégis
„költésbe” futó néhány rész – szabályt erősítő kivétel.
Krakatit
Évszakonként kocsit, háborút és nőt cserélünk, írta 1973-
ban, 53 évesen a költő Robert Lowell. Én, 85 évesen, ko-
csit még igen, de nőt?! A nemrég megboldogult Škodám
névadója, a néhai gyáralapító Emil Škoda, bottal verte a
munkásait, mondván: A munka háború az anyaggal, de a
háború kimenetelét eldöntő csodafegyver az én kezem-
ben van. Azóta az ember minden háborúban feltalál egy
csodafegyvert (történelmünk első gépe is egy csodafegy-
ver: a kővető balliszta volt). Egyébként 1917-ben, a csa-
tahajók számára puskaport gyártó Škoda-gyárak egyike
felrobbant (akár korábban az indulatos Škoda úr őskapi-
talista szíve), s a furcsa robbanás ihletésében Karel Ča-
pek írni kezdte regényét a soros jövő csodafegyveréről,
amelyet ő – kicsikét pontatlanul – Krakatitnak nevezett.
Ahogy Püthagorasz mondta
Soha olyan három különböző vérmérsékletű ember
nem ült még tárgyalóasztal mellett, mint 1943-ban
Teheránban és 1945-ben Jaltán: Churchill szangvi-
nikus, Sztálin kolerikus, Roosevelt melankolikus.
Sztálin a nyerésre állók dölyfével felturbózva csak
azt várja, mikor köthet bele a másik kettőbe, Chur-
chillt idegesíti Sztálin pökhendisége, de az író kí-
váncsisága is dolgozik benne: ki ez az ember?, Ro-
osevelt látszólag a hallottakat mérlegeli, de valójá-
ban azon töpreng: bevette-e reggel a vérnyomás-
csökkentőjét. Közben én, a tárgyalás tárgya, Euró-
pé-Europa is gondolom a magamét: három a har-
mincnak egy tizede – ennyit haladtunk hát az ókori
harminc zsarnokóta! Valóban matematika a világ.
A Hold-romantika vége
A Hold-arcú Européval indítottuk Európa múltjának új-
raszemlézését. Michel Deguy az egyik versében kopo-
nyának látja a Holdat. Hány milliárd koponya köröz-
het az univerzum küllőin? Ha az élő emberi koponyák-
kal is számolunk (és miért ne számolnánk, hisz egyetlen
emberi agy is van anyira bonyolult, mint a metagalaxi-
sok bármelyike, s a távolság is űrmértékű közöttük), ak-
kor mindenesetre nyolc milliárddal több, mint amennyi-
vel az űrkutató tudósok számolnak. – 1969-ben a Hold-
ra lépett az ember. Ezzel végleg ellehetetlenült a Hold-
romantika, lezárult a Hold-mítoszok s egyáltalán a mí-
toszok kora. De az Ember-korban az égtől a földig, Is-
tentől Emberig mi nem volt mítosz? Ma a világ beszél,
mondom Vörösmartyval s a mai „újrealista” bölcsekkel.
Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!