„A szabály mindig legyen mindnyájunkat támogató”

Lánczos Andrea 2009-től az erőszakmentes kommunikáció (EMK) oktatója, ebben a témában akkreditált pedagógusképzések társszerzője és lektora. Ezeknek a programoknak köszönhetően Szlovákia szerte pedagógusok, gyógypedagógusok és pszichológusok sajátíthatják el az EMK alapjait és annak oktatását gyermekek számára, mindamellett a program legfontosabb célja a kortárs mediátorképzés. Ahogyan gyógypedagógus-logopédusként is kezdetektől fogva a prevenciót tartotta a legfontosabbnak, EMK-ás szakemberként is ez a szemléletmód vezérli mind az oktatás területén, mind társadalmi szinten. Emellett coachként, EMK trénerként és EMK alapú mediátorként is tevékenykedik, szupervízori képzésben vesz részt.

Miről is szól az erőszakmentes kommunikáció?

Az erőszakmentes kommunikáció az alkalmazott stratégiáink, megnyilvánulásaink eredeti szándékaival és a minőségibb kapcsolódás lehetőségeivel foglalkozik. Egy négylépéses módszert használ ehhez, melyben az első lépés a megfigyelés, a második az érzésekkel való kapcsolódás, a harmadik az érzések mögötti szükségletekkel való kapcsolódás, amit negyedik lépésként az követ, hogy empatikus módon tudok kérést megfogalmazni vagy bármilyen más stratégiákat alkalmazni.

Milyen ez a kérés vagy stratégia?

Nem a megszokott, mert nem erőszakos. Kikerülöm a játszmákat, helyettük tudatosítom saját érzéseim és szükségleteim. Konstruktívan vagyok jelen mind magam, mind a másik felé. Azt próbálom megragadni az EMK segítségével, hogy mi motivál, miért mondjuk azt, amit, miért tesszük azt, amit.

Ha teljesen mást akar két ember, mit lehet tenni? Pl. ha valaki menekülne egy párkapcsolatból, a másik pedig tartaná… Hogyan lehet ilyenkor elkerülni az erőszakos beszédet? Amikor a híd megszüntetéséről van szó, hogy apellálhatok a hídra? A szív szétválasztását lehetséges-e a szív kapcsolódásával elérni? A szív és a híd az EMK alapfogalmai.

Aki szakítani akar, nagy eséllyel már nem szeretne a kapcsolatért többet tenni. Ezt lehet nagyon jól tisztázni és kommunikálni, akármennyire fájdalmas a másik számára. Meggyászolhatja, hogy ez mennyire fájdalmas. Az EMK erőszakkal nem tart bent senkit egy kapcsolatban. Elmondhatja a saját sebezhetőségét felvállalva, hogy ez mennyire fájdalmas, és mennyire ijesztőnek vagy elképzelhetetlennek tűnik, hogy a másik nem lesz része az életének, vagy nem úgy, ahogy szeretné. De ha számára nincsen már kapcsolódási pont a másikhoz, akkor ezt az erőszakmentesség elengedi. Hogyha a gyászom ellenére és mellett tudom értelmezni, érteni a másikat a szükségletek nyelvén, az segítheti az elengedést is, de akár azt is, hogy más minőségben fenn tudjon maradni a kapcsolatunk. Az ilyen jellegű megértéssel az elengedés és a megbocsátás is sokkal inkább megtörténik, külön tudom választani, mi az ő része, mi az én részem a történetben, és szép lassan kioldódnak az önmarcangoló és a másikat hibáztató gondolataim.

Mi a különbség a pszichoterápia és más módszerek és az EMK között?

Nem keverném ezt a kettőt semmiképp. Ha van is gyógyító hatása, komolyabb problémák esetén szükség van pszichoterápiára és egyéb pszichológiai eszközökre, módszerekre. Ez sokkal inkább alkalmas a hétköznapi ember eszköztárába, aki egészséges keretek között szeretne kommunikálni az élete bármely területén.

Az EMK-t társadalmi kérdések megoldására is használják, egyfajta mediátori technikaként. Hogyan működik ez?

Vannak helyzetek, mikor bármilyen okból kifolyólag veszélyt élünk meg. Ilyenkor az együttérzés nem az első, ami eszünkbe jut. Az empátia nincs állandóan kéznél. Ha nem érezzük magunkat biztonságban, nem tudunk a külvilág felé fordulni olyan mértékben. Ilyenkor a félelem és a védekezés uralkodik rajtunk – erőszakos reakciót adunk, lefagyunk, menekülünk vagy támadunk. Akkor van esély arra, hogy ezt leküzdjük, ha megkapja az esélyt mindkét fél, hogy elmondja a saját álláspontját, kifejezze érzéseit, szükségleteit.

Az a cél ilyenkor, hogy mindkét fél képes legyen önmagával kapcsolódni, s ezen az úton visszaálljon az érzelmi biztonsága, meg tudja nevezni, hogy milyen szükséglete szenvedett csorbát. Ekkor lesz képes ő is értelmezni a korábbi erőszakos reakcióját, és tud már másképp is gondoskodni magáról, akár segítséget kérni, meg tudja fogalmazni empatikusan a kérését. Ha sikerül a szükségletek és érzésekkel kapcsolatos problémák feltárása, tisztába kerül önmagával, idővel egyre inkább képes lesz magasabb, társadalmi célokat is tekintetbe venni.

Az EMK fontos része a társadalmi konfliktusok során történtő mediálás. Marshall Rosenberg, az EMK megalkotója sok ilyen konfliktus megoldásában vett részt, köztük háborús konfliktusokéban is.

Volt egy kísérlet, amikor az Egyesült Államokban keményen republikánus és demokrata embereket zártak össze azzal, hogy majd ha egymással beszélnek, közelednek az álláspontjaik. Az eredmény ezzel ellentétes volt, még inkább szélsőségesek lettek. Mikor közben mediátort is alkalmaztak, aki a közös gondolatokra hívta fel a figyelmet, akkor sikerült közelíteni a kísérletben részt vevő alanyokat. Az EMK szakembereként te hogy értékeled ezt?

Az EMK eszközei – más módszerek mellett – alkalmasak erre, mód nyílik megnyugtatni őket, megértetni mindkét féllel azt, hogy nincs veszélyben, és nem lesznek elnyomva az ő érdekei. Fontos, hogy mindkét oldal kinyilvánítsa, hogy szívesen vesz részt egy békés konfliktusrendezésben. Az EMK-s mediátor a teljes folyamatot mederben tartva gondoskodik arról, hogy mindkét fél egyformán, a lehető legtisztábban meghallja egymás nézőpontját, megéléseit, s az ezzel kapcsolatos érzéseit és szükségleteit. Ez a folyamat egyfajta kölcsönös bizalom-mezőt teremt, melyben nagy eséllyel nyitottá válnak arra, hogy közösen keressenek, a mindkét fél szükségleteit szem előtt tartó megoldásokat.

Csehországban és Magyarországon elterjedt módszerről van szó, Szlovákia, ahol a jelenlét mérsékelt, miért maradt ki ebből?

Egyelőre aránylag kevesebben vagyunk, akik tanítjuk (is) az EMK-át Szlovákiában. Mi a kolléganőmmel 2009- től 2019-ig bejártuk szinte egész Szlovákiát. A rengeteg képzés és utazás mellett nem maradt erőnk ennél több időben vagy más, szervezett formában is képviselni az EMK-át az országban. Emellett megjegyzem, hogy 2013-ban a Coachingplus-szal közösen szerveztünk egy sikeres nemzetközi EMK konferenciát Pozsonyban.

Milyen feladata van vagy lehet egy iskolán belül az EMK-nak?

Az a feladata, hogy a gyerekek nagyon korán megtanuljanak konfliktusokat kezelni, önmagukról gondoskodni, felelősséget vállalni magukért. Hogyha ezt a nyelvezetet, ezt az eszköztárat beemeljük a mindennapos életükbe, akkor elindítjuk őket egy nagyon tudatos önismereti úton. Másik oldalról egy fenntartható érzelmi biztonságból tudnak majd kölcsönös tisztelettel, nyitottsággal egymáshoz viszonyulni, vagyis abban a biztonságos közegben, ami egy osztályközösségen belül így létrejöhet, lesz módjuk az önkifejezésre és arra, hogy empatikusan kapcsolódjanak a másikkal.

A gyerekekből is válhat mediátor?

A kortárs mediáció abszolút valóság az EMK területén. Az EMK szépsége, hogy a komplexitása ellenére is egy egyszerű, akár egy gyerek számára is elsajátítható szókincstárról, módszerről beszélünk. Tehát tulajdonképpen kicsi gyerekek tudnak mediátorként segíteni konfliktusban álló feleket, akik közösen keresik a hidakat, és fontos nekik a kapcsolódás, a barátságuk. Egy bizonyos idő után mindenki képes ezt a nyelvezetet, eszköztárat elsajátítani. Így amit Marshall Rosenberg tett a háborús övezetekben, ugyanezt egy kicsi gyerek meg tudja csinálni két osztálytársával. Ennek óriási prevenciós hatása van, hogy ilyen kultúrával bírnak gyerekek. Tudjuk, hogy mennyire fontos az érzelmi intelligencia fejlesztése, és ennek is különösképp biztonságos keretet ad az EMK, mind a közösségén belül, mind pedig abból a szempontból, amit ebből a kultúrából elvisz haza, vagy más közösségekbe.

S ha az egész iskolát nézzük?

Ha tágabban nézem, a pedagógusok egymás közötti viszonyait, vagy akár az egész iskolát, azt egységnek tekintem, társadalmi közegnek vagy intézménynek, ahol sokkal tisztábban lehetne kommunikálni a közös ügyeket, közös célokat. Kapjon teret a pedagógus, pontosabban valamennyi szereplője ennek az egységnek a saját félelmeivel, aggodalmaival, elakadásaival és persze az örömeivel is. Így jöhet felszínre az, ami fontos mindenki számára, amely alapján jó közös stratégiákat lehet alkotni, és hatékonyabban tudjuk a közös ügyeket megoldani, képviselni.

Ezek szerint tanár–tanár, tanár–diák, diák–diák viszonylatban is alkalmazható… De konkrétan hogy tud ez megnyilvánulni? Mondanál egy példát?

Az összes kapcsolódásra érvényes, igen. Ha megengedi magának és elhiszi a pedagógus azt, hogyha önmagára jobban odafigyel, ha tudatosabban viszonyul magához, abból hosszú távon sokkal többet fog tudni pozitívan alkalmazni a diákokkal való kapcsolatában is. Ha csak egy ötperces szünetet nézünk, amikor gondoskodni szeretne magáról, például meginni a kávéját, de odaszalad egy zaklatott diák a problémájával… Nem attól lesz jó pedagógus, hogy nem issza meg a kávét, nem pihen meg, mert a gyerekekért dolgozik akkor is erőn felül. Nem tudatosítja ugyanis ennek hosszú távú hatásait, hogy pontosan az ilyen pillanatoktól merül ki, mert nem mer teljességében jelen lenni egy ilyen pillanatban, és artikulálni az aktuális szükségletét.

Igen, nagyon fontos a számára a diák továbbra is, de emellett tudatosítania kell, hogy nem tud rá úgy figyelni, ahogy szeretné, mert muszáj, hogy először magáról gondoskodjon. Ilyenkor el lehet magyarázni a gyereknek- persze ha nem életet kell menteni-, hogy amint bemennek az órára, folytatják a probléma tárgyalását, de abban a pillanatban a tanár számára a szünet szintén fontos. Már egy-egy ilyen kis momentummal is nagy eredmények érhetők el.

Mi történik, ha nem sikerül magára figyelnie? Belép az erőszak területére?

Az erőszakosság ott kezdődik, amikor valamilyen idealizált elképzelésből, magamra vállalt szerepemből következően, nem figyelek magamra, a szükségleteimre, és erőmön felül vagyok jelen az adott személy, egy közösség vagy épp a társadalom számára. Ennek ára lesz, és elveszik a lényeg, amiért abban a túlfeszített helyzetben jelen akarok lenni. A kávé választása egy iskolai szünetben nem azt jelenti, hogy azt mondom, figyelj, ha most nem iszom meg a kávét, akkor nektek annyi. Hanem hogy fogok tudni kapcsolódni vele ugyanúgy, pontosabban még nagyobb jelenléttel, de először magammal kapcsolódom, és aztán ebből vele.

Ha a pedagógusok az iskolában utóbbi módon vannak jelen, figyelve a szükségleteikre, már pusztán a kommunikáció jellegével egy olyan mintát adnak a gyerekeknek, hogy a felnőttség nem azt jelenti, hogy lemondok mindenről, közte önmagamról, és áldozatokat hozok egyfolytában. Ennek az őszinte kommunikációja hitelesíti majd a gyerek számára, hogy én emberileg vagyok jelen az adott állapotomban és szükségleteimmel, ebből keresek közös megoldásokat. S ebbe a térbe hívom be egyre inkább őt is, szintén az ő szükségletfókuszú jelenlétével.

És mi a helyzet az oktatással?

Nem veszítve a célt szem elől, a gyereket, a tananyagot, az ismeretanyagot, nagyon kreatívan, tartalmasan fogok tudni élni akár az aktuális iskolai keretezéssel is. Valamiért úgy gondolják a döntéshozók, hogy megfelelő a 45 perces egység vagy az osztályozás, s ezért ebben kell működni. Ha nem is értek vele egyet teljesen, akkor azt lehet hitelesen kommunikálni a gyerekek felé. Elmondom, hogy egyelőre ebben a rendszerben működünk, bár nem minden részével értek egyet, de ebből hozzuk ki a mindenki számára értelemmel teli legjobbat, s erről beszélgethetünk a szükségletek és stratégiák nyelvén.

A rendszer része az egytől ötig osztályzás, amivel sokan nem értenek egyet. Hogyan tudom ezt kommunikálni?

Vállalom, hogy még nem tudom, hogyan alkalmazhatok más stratégiát, egyelőre még ebben a rendszerben élek/élünk. Konkrétan, hogy egytől ötig osztályozok, az azért van, mert itt fontos, hogy mérhető legyen a tudásotok, és az iskolarendszer erre még nem talált más megoldást, ugyanakkor szomorúsággal is eltölt, hogy nem tudom a jeggyel elég árnyaltan elmondani, hogy mit gondolok arról, amit például feleletként hallok.

De az EMK-val ki is tudok lépni ebből az egytől ötig osztályzásból, mert az EMK úgy az elmarasztalásból, mint a dicséretből ki tud lépni. El tudja mondani – és ez egy nagyon fontos tükör, és a gyerekekkel is jó ezt megtanítani –, hogy a legerőteljesebb szükségletünk az egymás életéhez való hozzájárulás igénye, ezért a szükségletünkért létezünk és cselekszünk a legerőteljesebben. Ha visszatükrözöm, tanárként egészen pontos visszajelzést tudok arról adni, hogy mivel járult hozzá a szükségleteimhez, az életemhez, de akár az osztálytársakéhoz is.

Például?

Amikor hallok egy egyébként egyes feleletet, akkor nem csak az történik, hogy az iskolai keretrendszer értelmében egyesre tudom értékelni azt, hanem megtörténik egy visszajelzés is számomra, hogy amit megtanítottam, azzal sikerült hozzájárulni a gyerek életéhez, a tudásához. És ezt elmondhatom neki, hogy nagy örömmel és bizakodással tölt el, hogy amikor hallak téged felelni, eszembe jut, hogy mennyire sok értelme van számomra a munkámnak, vagy hogy mennyire teljes számomra a tanítói létezésem, és köszönöm, hogy ebben megerősítesz. De gyakran még egy „Köszönöm ezt az élményt!” is sokkal tisztább visszajelzés, és több információt ad, mintha azt mondom, hogy ügyes vagy, fantasztikus volt ez a felelet.

A kifejtő értékelés elkerüli, hogy osztályozni kellene, de mégiscsak értékelés. Milyen az az értékelés, amely megfelel az EMK feltételeinek?

A minősítéssel van gond. Nagyon fontos itt a megfigyelés szerepe. Ha az egyes helyett azt mondom, az összes kérdésemre azokat a válaszokat hallottam, amiket tanítottam, vagy amit fontosnak tartottam, hogy megtanuljatok, ez olyan értelemben megfogható értelmező, ami után pontosan fogja tudni a gyerek, hogy miről beszélek. Egyébként egyre inkább így javasolja néhány egyéb szemléletmód is, hogy soha ne az embert minősítsük, hanem a cselekedetére irányuljon a figyelmünk. A megfigyelés segítségével mindig – lehet ez a cselekedet egy arckifejezés vagy bármilyen megnyilvánulás – meg tudom nevezni, le tudom írni tiszta, objektív módon, hogy mit láttam vagy mit hallottam pontosan.

Folyamatosan van tehát egy én-közlés, hogy mi az, amit én tartottam fontosnak, vagyis azt is megengedi a tanár, hogy más tanárnak lehet más fontos. Végeredményben ez is elismerés, de már nem dícséret, sokkal több információt adunk így, és ezáltal a saját önismeretéhez is hozzájárulunk. A jövőben egyébként már akár központilag is elfogadottá válhat legalább az a fajta értékelés, ami a konkrétumok nyelvén fejti ki, hogy ilyen és ilyen tempóban olvas, hogy hány hibája volt például az olvasás folyamán stb. Igaz, ez még mindig nem az EMK elveit fogja követni.

Egy objektív nyelven…

Igen, abszolút objektív nyelvezettel lehet értékelni, amely nagyobb tisztánlátást adhat a gyereknek, miközben önmagát is le tudja ennek mentén írni. Az EMK tud mindig az aktuálissal kapcsolódni, és nem egytől ötig keretben, vagy akár a Minisztérium által kiadott keretrendszerben gondolkodni, hanem személyre szabni. Egy folyamat-nyelvről van szó, nem statikus, keretező, szabályozott rendszerekhez kapcsolódik és ragaszkodik, hanem mindig le tud jönni az itt és most folyamatához az érzéseknek és a szükségleteknek, a megfigyelésnek és a kérésnek köszönhetően. Ettől sokkal inkább telítődik bizalommal, hiszen nem egymástól függve létezünk, hanem az egymáshoz való lehető legjobb kapcsolódást támogatja, ami emberi szükségletek nyelvén válik mérhetővé. Az lesz a „mértékegység”, amire itt és most leginkább szükségünk van, s ehhez igazítjuk a közös megoldásainkat.

Mi a helyzet a szabályokkal?

Az EMK azt mondja, hogy kellenek a szabályok, de nem az előre lefektetett szabályokhoz bármi áron, akár önmagunkon vagy a másikon erőszakot elkövetve igazodás értelmében. Ehelyett azt mondja, hogy a szabály mindig legyen mindnyájunkat támogató. És ezt ki tudja a legjobban kiértékelni, ha nem mi közösen, minél több szükségletünkre figyelve. Ennek arányában fogunk tudni egymásra minél inkább tekintettel lenni, és nem indítjuk be védekezés gyanánt a különböző emberi játszmáinkat. Ez alapján a szabály újra egyeztethető, újraírható támogatóvá. Nem szabálytalan és keret nélküli, hanem aktualizált keretrendszerrel tud működni. De ehhez ilyen módon kell jelen lennie a tanárnak, és ebbe emeljük be egyre inkább a gyerekeket is. Ugyanígy az iskolában vagy egy társadalmi egységben az összes résztvevőt az egyéni felelősséggel „húzzuk be”.

2009-ben akkreditáltattatok Lukovics Évával együtt egy programot, amiben tanárok vehettek részt továbbképzésen, hogy elsajátítsák az EMK alapjait. Miről szólt ez a program?

Amit az iskolák számára annak idején kidolgoztunk, és az Iskolaügyi Minisztérium által akkreditált programmá vált, és minden arra mutat, hogy az új rendszeren belül is újra akkreditáltathatjuk, két programból, vagy két, egymásra épülő képzésből áll. Az elsőben az EMK alapjait sajátítják el a pedagógusok. Egyébként alapvetően minden érdeklődő ugyanezt az alapot kapja azzal a különbséggel, hogy a pedagógusok esetében első perctől kezdve hozhatóak az iskolai példák is. Bár azt tapasztaltuk, hogy amikor megnyílik a lehetőség arra, hogy konfliktusokra ránézzünk, a pedagógusok esetében is sokkal előbb hoznak saját személyes példát, az elsődleges kapcsolataikból konfilktust, annak ellenére, hogy van lehetőség iskolai konfliktusokkal dolgozni.

Miről szól a második program?

A második programunk viszont már arra épül, hogy hogyan lehet ezt a gyerekeknek tanítani ideális esetben heti 45 perces órában vagy valamilyen kör formájában. Hogyha ez meg tud valósulni, akkor a tanítási folyamatba is egy természetes nyelvezetként fokozatosan be tud épülni. Még jobb, ha alsó tagozaton – egyébként már óvodában is bevezethető –, ahol egy tanító van jelen, aki egyébként az EMK-t, az érzések és szükségletek szókincsét is oktatja heti 45 percben. Most az ideálisról beszélek, amire van egyébként példa, Magyarországon konkrétan, de máshol is a világban. A 45 percen kívül is megjelenhet a mediálás is, eleinte a pedagógus részéről, de aztán a gyerekek között is. Azért is tartottuk nagyon fontosnak, hogy a pedagógus legyen a médiuma ennek a szemléletmódnak, módszernek, mert ezzel tudunk talán egyre nagyobb területeket lefedni az országban.

Hol vagytok jelen az országban?

Képzések szerveződnek igény szerint országos szinten, melyekre szintén az ország bármely pontjáról jelentkezhetnek a pedagógusok. A képzéseink kétnyelvűek, szlovákul vagy magyarul zajlanak. 2009 óta most már sokkal nagyobb arányban jelenik meg az igény arra, hogy valamilyen eszközük legyen a másféle megoldásokra. És egyre inkább halljuk most már, hogy mind természetesebben emelik be a munkájukba azt, amit tőlünk hallottak a pedagógusok. És lehet, hogy még nem oktatják 45 percekben hetente a gyerekeknek, de értékként sokkal inkább jelen van már.

A társadalom is megváltozott azóta…

Igen, és jó érzéssel tölt el, hogy akik a kezdetben hallottak minket, vissza tudnak nyúlni ahhoz az ismeretanyaghoz, és képesek más irányt képviselni vagy más jelenlétet biztosítani minimum önmaguk számára. Nem mérjük ezt, de például az Inklucentrum szlovákiai szinten pedagógiai-pszichológiai tanácsadókkal, iskolákkal, mint képző egység kapcsolatban vannak, és azért dolgoznak, hogy ez a fajta kultúra, pszichológiai szemléletmód – és nem okvetlenül csak maga az EMK, hanem sok minden más is – megjelenjen az iskolákban. Ők az EMK, mint kommunikációs, mint önismereti, mint konfliktuskezelési módszer nélkül az inkluzív pedagógiai munka folyamatát nem tudják elképzelni. Annak idején maguk is részt vettek a képzésünkön, és ezt a módszert viszik tovább.

2019-ben lejárt az akkreditáció. Miért? És azóta mi történt?

2019-ig volt ez a rendszer érvényben, amin keresztül akkreditált képzéseket tartottunk. A program nem csak a pedagógiai, hanem a szakszolgálat szakembereinek is szólt, tehát a pszichológusoknak, gyógypedagógusoknak és szociálpedagógusoknak is, ezért még inkább keresett volt.

Egy új rendszert vezetnek be állami szinten, és mi lényegében ezen belül pici módosításokkal ezeket a programokat fogjuk újra akkreditáltatni. 2019 óta az időnk nagyobb részében külön utakon járunk Évával, tiszteletben tartva, hogy ezt a programot közösen dolgoztuk ki. Az iskolai célközönségen belül együtt dolgozunk, de egyébként önállóan is bárkinek tartunk képzéseket, én például gyerekeknek, szülőknek, most pároknak készülök meghirdetni képzéseket, és persze rendszeresen tartok alapképzéseket is.