Nagyszerű dolog minél jobban megismerni és megismertetni a környezetünket és a múltunkat

– többnyelvű közegben többnyelvűen, számos lelkes szakemberrel és érdeklődővel karöltve

Bolemant Éva kulturális menedzser, publicista, coach és író. A Pozsonyi Kifli Polgári Társulás alapítója és elnöke. Dolgozott különböző kulturális intézményekben, többek között a SNM – A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumában mint kurátor. Szerkesztője a www.pozsonyikifli.sk online magazinnak, kiadója és szerzője számos, a régi Pozsonyról szóló publikációnak és cikknek. A Pozsonyi mesék sorozat szerkesztője, és szerzője a sorozatban megjelent Kempelen Farkasról szóló mesekönyvnek (2013). Több kötet szerzője: Pozsonyi észlelések (2009); Vannak helyek (2013); Vannak nők (2018). A BÁZIS – Magyar Irodalmi és Művészeti Egyesület Szlovákiában szervezet elnökségének tagja.

Beszélgetés Bolemant Évával, a Pozsonyi Kifli Polgári Társulás elnökével, alapítójával.

Kezdjük a kezdeteknél. 12 éve, 2010-ben összedugta a fejét néhány ember Pozsonyban, aki szívügyének érezte a város történetének, pontosabban a történeteinek a megismerését és megismertetését, és megszületett a Pozsonyi Kifli Polgári Társulás ötlete. Hogyan képzeljük ezt el? Ifj. Papp Sándor, Ivanics Júlia, Bauer Ildikó és jómagad az akkori munkahelyeteken, a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumában vagy munka után felvetettétek, hogy „mi lenne, ha”? Akkor talán még nem is sejtettétek, hogy egy nagyon tartalmas, színes hagyomány veszi kezdetét. Hogyan jutottatok az ötlettől a megvalósulásig? Milyen eredeti elképzelésekkel indult a Kifli, és hogyan változtak ezek az évek során?

Kollégám, Ifj. Papp Sándor mint fiatal történész került a múzeumba, és úgy alakult, hogy egy irodában ültünk. A közös munka során kialakult közöttünk egy olyan munkamegosztás és bizalom, egymás segítése, ami a mai napig tart, és ezt tartom a „Kifli” egyik alappillérének, amitől működni tud. Mivel kiállításokat készítettünk elő, előadásokat szerveztünk ott is, akaratlanul is ötleteltünk, mit is lehetne még csinálni. A leggyakoribb téma maga a város, Pozsony volt. A történelme, az aktuális történések, az Óváros, az épületek, az emberek, akik itt élnek. Sanyi honlapról álmodozott (megjegyzem, akkor ez még nem volt annyira természetes, nem volt még ennyi honlap, tehát mindenképpen újszerű elképzelésnek számított), valamint arról, hogy vissza kéne hozni a köztudatba az igazi pozsonyi kiflit. Erről tényleg nagyon sokat beszélt nekem ?. Engem inkább az motivált, hogy itt van ebben a városban egy csomó ember (akik különböző okokból költöztek, kerültek ide), és szinte semmilyen kötődésük nincs a városhoz, nem érezhető, nem tetten érhető a Pozsony iránti szeretet, a régi pozsonyiak meg mintha elbújtak volna valahová. Pedig én úgy láttam, hogy nagyon is szerethető város, csak meg kellene mutatni az embereknek, hogy mit rejtenek az udvarok, a házak, az utcák, a terek. Egy idő után úgy éreztük, elég már a tervezgetésből, tennünk kell valamit. Vettünk egy nagy levegőt, beavattuk a kolléganőket, Ivanics Julit és Bauer (akkor még Kovács) Ildikót, és elkezdtünk gondolkodni a szervezet nevén, illetve elkészítettük a formaságokat. Mivel Sanyi annyit beszélt nekem a pozsonyi kifliről, hogy felötlött bennem, mi lenne, ha a péksütemény neve lenne a társulás neve? Gyorsan megnéztük, hogy nem foglalt-e ez a domainnév, és mivel szabad volt mindhárom nyelven, ez el is dőlt! A mai napig szeretjük, és már az a gyűjtőszó is létezik Pozsonyban, hogy „kiflisek” ?. 2010. december 17-én jegyezte be a Belügyminisztérium a szervezetünket, amit négyesben ünnepeltük meg a pozsonyi karácsonyi vásáron, nem is sejtve, hogy pár év múlva már a vásár aktív árusai leszünk. Egy ismerős ajánlására kerestük meg első web-kezelőnket, Oros Zsuzsát, aki egy igazán mutatós, szép honlapot készített nekünk és megalkotta a logónkat. Nagy sikerként könyveltük el, hogy egyidőben hoztuk létre a magyar és a szlovák honlapot. Már az alapításnál eldöntöttünk, hogy pozsonyi szervezet leszünk és mindent legalább két nyelven publikálunk az érdeklődőknek. Az első 4-5 év kemény munkát jelentett, pénz és alaptőke nélkül, de annál nagyobb lelkesedéssel. Nagyon nehéz volt, szó szerint a nap 24 órájában dolgoztunk, amikor csak kellett, tettük a dolgunkat. El kell mondanom, hogy a honlap már működött, de persze még sokan nem tudtak róla, amikor egy erősen negatív kampány hatására, ami minket támadott, egyik napról a másikra ismertek, majd népszerűek lettünk tulajdonképpen az egész országban. Olvasóink száma azóta is csak növekszik, és bízom benne, hogy a népszerűségünk is. Persze a negatív kampány sosem kellemes, főleg, ha övön aluli ütésekkel fűszerezett, de szerencsésen túléltük. Már megalakult a szervezet, amikor egy barcelonai kirándulásom során, miközben az egyik múzeum ajándékboltjában a Gaudíról kiadott gyerekkönyvek között válogattam, eszembe jutott, hogy Pozsonynak is van a városhoz köthető rengeteg híres személyisége, akikről szinte nem is tudunk. Haza már kész tervvel érkeztem, sorozatot indítunk Pozsonyi mesék címen. Az első könyvet 2013-ban sikerült kiadnunk, ma már a tizenharmadiknál tartunk – a könyvek magyarul és szlovákul is megjelennek. Honlapunknak köszönhetően pedig egy napon felkeresett Juraj Horváth gyűjtő, pozsonyi filantróp, aki ismerte a tevékenységünket és felajánlotta 6000 darabos régi pozsonyi képeslap-gyűjteményét, amit beszkennelhettünk és használhattunk. Ez volt a Kifli első igazi tőkéje. Fantasztikus gyűjtemény, ami azóta is gyarapszik. Nagyon jó érzéssel töltött el, hogy a munkánk alapján kerestek meg bennünket szakemberek, akik szerettek volna bekapcsolódni a tevékenységünkbe, együttműködést ajánlottak fel, tetszett nekik, amit csinálunk. Nem mi ajánlkoztunk, nem mi kértünk. Ez rendkívül kellemes érzés és visszajelzés volt számunkra. Így talált ránk Juraj Horváth mellett Ján Vyhnánek helytörténész is, aki hamarosan a szlovák alelnökünk lett, de nagyon sokáig sorolhatnám a neveket.

Tehát a munkánk révén tudtunk továbblépni, kapcsolatokat kialakítani a szakmai körökben, múzeumokkal, levéltárakkal, szerkesztőségekkel, könyvkiadókkal, szervezetekkel, más intézményekkel és személyekkel egyaránt. Elkezdődtek a kutatások érdekes, még felderítetlen pozsonyi témákban, elkészült a honlap részeként az Ortvay Adatbázis, amit a mai napig aktívan használnak az érdeklődők és a szakma, folyamatosan dolgozunk rajta továbbra is. Időközben sikerült elindítanunk a honlap német változatát, főként önkéntesek segítségével, és itt megemlítem Gúzik Ildikó nevét, aki jó ideig ingyenesen fordította németre a cikkeinket. Ez egy kis szünet után idén újult erővel folytatódhatott, egy pályázatnak köszönhetően, Peter Janoviček főszerkesztővel. Peter régi pozsonyi családból származik, szívén viseli a város történéseit és már hosszabb ideje közeli munkatársunk.

Említetted, hogyan esett a névválasztás a pozsonyi kiflire, aminek hallatán a mákkal és dióval töltött karácsonyi fényes, márványos külsejű édes sütemény jut az eszünkbe. De nemcsak a társulás nevében szerepel ez a szókapcsolat, hanem könyv is megjelent a történetéről, ami arra is jó bizonyítékul szolgál, hogy gasztronómiai örökségünk mennyire mélyen él bennünk, milyen erős szálakkal kötődünk hozzá. Ifj. Papp Sándor a 400 éves legenda – A pozsonyi kifli története címen hosszas kutatómunka után Július Cmorejjel együtt kötetet írt a híres péksüteményről, ami „olyannyira népszerű volt, hogy a bécsi császári udvarnak, a tengerentúlra vagy Indiába is szállították”. Mesélnél nekünk erről a könyvről?

E kötet a legendák felidézése mellett a finomság valós történetét is elénk tárja – a kutatások eredményeit összegezve, változatos műfajú szövegekben és sok érdekességgel. Megismertet a hajdani leghíresebb kiflisütő mesterekkel, hangulatos korabeli írásokkal idézi meg a régvolt „kiflis” Pozsonyt, s természetesen az Európai Unió által hagyományos különleges termékként bejegyzett péksütemény receptjeit is tartalmazza. A kötet népszerű olvasóink, tagjaink körében, és szeretnénk a jövőben szlovákul is kiadni, mivel már most kapjuk a megrendeléseket.

Akkor már „csak” teljesíteni kell a megrendelők vágyát! De ejtsünk szót a társulás egyéb kiadványairól is. A Pozsonyi mesék című sorozat kötetei számos jelentős, Pozsonyhoz köthető művészről, tudósról (Bartók Béla, Kempelen Farkas, Lechner Ödön) szólnak, és főként a legfiatalabbakat szólítjátok meg velük. Vegyük sorra őket! Ha jól tudom, a te könyved nyitotta a sort.

Igen, és az még A4-es formátumú volt, az összes többi kisebb lett, mert ügyesebben tudják kézbe fogni és lapozni a gyerekek, könnyebben magukkal tudják vinni. A mesék felkérésre születnek, sorozatszerkesztőként az én feladatom, hogy megszólítsak szerzőket, illusztrátorokat. Úgy gondolom, szép könyvek jelentek meg az elmúlt években, bár nem mindig egyszerű egy-egy hírességről jó mesét írni. Garajszki Margit bravúrosan oldotta meg Bartók Béláról írt meséjét, bár így fogalmazott: „nehéz volt kitalálni, mit lehet írni egy unalmas kisgyerekről, aki csak a zongorájánál ül és gyakorol” ?. Mivel a könyv nagyon rövid idő alatt elkelt, és a belőle készült kétszemélyes bohózatot, amit Garajszki Margit és Júlia Urdová szereplésével, Silvester Lavrík rendezésében nagy sikerrel játszottak országszerte, sőt Magyarországon, Romániában és Lengyelországban is, azt hiszem, sikerült érdekesen megismertetni a gyerekekkel Bartók Béla pozsonyi éveit. Mindegyik könyv megszületését izgalmas munka előzte meg, szerettem és szeretek együttműködni szerzőinkkel, illusztrátorainkkal, szerkesztőinkkel. Egy-egy könyv létrejötte igazi csapatmunka, és ezekből új barátságok is születnek. Mindenki egyedi munkát végez, és úgy érzem, a közönségünk szereti a sorozat köteteit. Úgy tudom, vannak, akik gyűjtik is, hogy meglegyen mindegyik darab. Nem kell nagyobb siker ennél! További könyveink, és szerzőik: Benyovszky Mánya Ágnes: Lechner; Veres István: Széchenyi; Viera Kamenická: Pozsonyi zsidó mesék (Csanda Gábor fordításában); Vlado Schwarz: Mesélő sárga villamos (Forgács Ildikó fordításában); Iveta Maronek: Martinengo (csak szlovákul); Kacsinecz Krisztián: Batka, a pozsonyi muzsikamester; Diana Mašlejová: Stefánia koronahercegné (csak szlovákul); Forgács Péter: Fadrusz; Szalay Zoltán: Rómer, a mesék megmentője; Veres István: Petőfi; Viera Kamenická: Chaszam Szófer, a pozsonyi csodarabbi (most készül Csanda Gábor fordításában a magyar változat).

Felnőtteknek is készülnek könyvek. Nagy sikert aratott az a válogatáskötet, ami már raktáron sincs, és amibe a honlapukon megjelent legjobbnak ítélt írásokat válogatta be a szerkesztő, ifj. Papp Sándor és „A pozsonyi Sétatéren megy a villamos…” címen jelent meg. Idén készül el a következő rész. Érdekes kiadványunk, amit elsősorban a Duna szerelmesei értékelnek, a Volt egyszer egy Pozsonyi Hajósegylet. Az egylet történetét az Aixinger család három generációja dolgozta fel és adta ki 1941-ben. Ezt az összefoglalót olvashatják a könyvben Kacsinecz Krisztián aktuális előszavával.

És tavaly karácsonyra jelent meg a fentebb említett 400 éves legenda, a pozsonyi kifli története címmel, egy hosszú kutatás összefoglalójaként.

A Pozsonyi Kifli célkitűzése, hogy bemutassa azt a színes közeget, ahol a pozsonyi kifli receptje megszületett. A bemutatás számos formában megvalósult: a könyvkiadáson kívül kiállításokat is szerveztek. Legutóbb a Vásárcsarnok előtt találkoztam a pozsonyi piacok történetéről szóló Trh–Piac–Markt: Multikulturális tér Pozsonyban című szabadtéri kiállításotokkal, amit te ismertettél az első Bázis fesztivál programjaként. Számomra a piacok különleges hangulat hordozói, ahol az eladó és a vásárló között még létezik kommunikáció, kóstolgathatunk, szót válthatunk az áruról vagy a visszajáró vendégek akár egymás ügyes-bajos dolgairól. Néhány piac – kisebb-nagyobb változtatással fennmaradt, sőt egyes vásárcsarnokok, piacok vonzó turista-látványosságokká váltak, illetve visszatérőben vannak a kistermelői és kézműves piacok, ahol fellelhetjük ezt a nyüzsgést, amit nem kaphatunk meg mondjuk a bevásárló-központokban. Mesélnél a piacos projektjeitekről, illetve a Jó piac nevű kezdeményezéssel való együttműködésetekről?

2013-tól rendszeresen részt veszünk a pozsonyi Jó piacon és az Adventi vásáron. Ez fontos momentum volt számunkra, ezzel sok minden megváltozott a „Kifli” életében. Ekkor mutatkoztunk be először „élőben” a városnak. Nagyon sokan megálltak a standunknál, érdeklődtek, kérdeztek. Már az első rendezvényen odajöttek a régi pozsonyiak és érdeklődve hallgatták, miről szól a tevekénységünk. Azóta többükkel baráti viszonyba kerültünk, együttműködünk, beléptek a szervezetünkbe. Rengeteg értékre, hagyatékra, régi könyvekre, dokumentumokra hívják fel a figyelmünket, behozzák nekünk, hogy közösen mentsük meg az utókor számára a pozsonyi kincseket. Sokszor megállnak nálunk ismeretlenek, csak azért, hogy megköszönjék, amit csinálunk. Mi pedig csak annyit tudunk hozzáfűzni, hogy értük és a városért tesszük – nagy szeretettel!

Máig ezek az élő találkozók az egyik legfontosabb események számunkra. Itt tudjuk tartani a kapcsolatot ismerősökkel, kollégákkal, tagjainkkal, sok kapcsolat köttetett ezeken a piacokon. Van lehetőségünk személyesen bemutatni a munkánkat, és van is érdeklődés iránta. Különösen megható pillanat, mikor valamelyik híres pozsonyi személyiség leszármazottja mutatkozik be nekünk. Ilyen eset volt, amikor egy fiatalember érkezett Budapestről, hogy megnézze, megvásárolja és megköszönje, hogy könyvet írtam a rokonáról – Kempelen Ákos volt az, Kempelen Farkas leszármazottja!

Említsük meg egyéb kiállításaitokat is, pl. a Pozsonyi Városi Múzeum udvarán a Régi pozsonyiak vagyunk címűt. Nagyon népszerűek a pop-up kiállításaitok, bár most, hogy lecsengőben a világjárvány, zárt térben is könnyebben megszervezhető bármifajta kiállítás. Mesélnél az új terveitekről?

Több régi pozsonyi család leszármazottjával aktív a kapcsolatunk. A Régi pozsonyiak vagyunk című kiállítás nagy sikernek örvendett, és úgy gondoltuk, továbbvisszük ezt a témát. Mára huszonegyre bővült azoknak a régi pozsonyi családoknak a száma, akikről a most készülőben levő Fotóalbumban olvashatnak majd az érdeklődők. A kiadvány ismét többnyelvű: magyar, szlovák és német nyelven jelenik meg a közeljövőben. Hatalmas anyag, megható családtörténetek, a régi családi fotóalbumokból és fiókokból előkerült fényképek, dokumentumok, szinte a szemünk elött elevenedtek meg a régmúlt idők történetei. Örömmel dolgozunk ezen a könyvön.

Kiállításainknak nagy előnyük, hogy kint, szabadtéren tekinthetők meg, éppen ennek kapcsán kapunk nagyon sok pozitív visszajelzést. A napokban nyitottunk egy új kiállítást Magyar Pozsony címmel, ahol szintén három nyelven, ezúttal magyarul, szlovákul és angolul mutatjuk be az egykori pozsonyi magyar emlékeket, illetve a mai magyar jelenlétet, mindezt a teljesség igénye nélkül. További érdekes témák feldolgozásai vannak előkészületben, de ez legyen meglepetés.

A városnéző sétákról is ejtsünk szót! Az ember él egy közegben, ahol leginkább a közeli boltokhoz, a munkahelyre, az iskolába vezető utat ismeri, és sokszor nem is sejti, mennyi csodát rejthet. Pedig „csak” fel kéne emelnünk a tekintetünket, megnéznünk egy-egy homlokzatot, egy erkélyt, bekukkantanunk egy lépcsőházba, ahol míves csempék, kovácsoltvas korlátok bújhatnak meg. Szerencsére van, aki útmutatást és betekintést ad annak, aki szeretné jobban megismerni Pozsonyt. Több tematikus idegenvezetést is jegyeztek, amik iránt nagyon nagy az érdeklődés, pl. a Verses Pozsonyt (Korpás Árpáddal) vagy híres pozsonyi nőkről (Gaál Juliannával), a pozsonyi palotákról (Brogyányi Mihállyal), illetve a pozsonyi zenei történetekről szólót (Ján Vyhnánekkel). Mely tematikus idegenvezetéseket emelnéd még ki?

Ján Vyhnánek alelnökünk jött annak idején az ötlettel, hogy indítsunk városnéző sétákat. Akkor még álmomban sem gondoltam, hogy ilyen népszerűek lesznek. Nem is volt időnk álmodozni, hiszen rengeteg munkánk volt. A sétákat külön magyar és külön szlovák nyelven szervezzük, hiszen ha még tolmácsolni is kellene, nagyon elnyúlnának, így is néha 2-2,5 órán át tartanak, mert annyira érdekes a téma, hogy egyszerűen nem lehet abbahagyni. A résztvevők pedig kitartanak, amiért nagyon hálásak vagyunk! A legtöbb pozsonyi idegenvezetővel már dolgoztunk, de van néhány, akik „kiflisnek” érzik magukat, tagjaink lettek és mindenben számíthatunk rájuk! A szlovák idegenvezetők közül kiemelném alelnökünket, Ján Vyhnáneket, és további neveket is említenék: Zuzana Godárová, Štefan Holčík, Eva Trúchla, Ivor Švihran, Roman Delikát, Tomás Stern, Maroš Borský, Helena Navrátilová, Katarína Králiková és sokan mások, a teljesség igénye nélkül. Magyar idegenvezetőinkkel szinte napi kapcsolatban vagyunk, ők Korpás Árpád, az alelnökünk, Borka László, Benyovszky Ágnes, Brogyányi Mihály, Hornyák István, Lehel Zsolt, Kmeť Júlia, Ordódy Beatrix és mások.

A nagy népszerűségnek örvendő tematikus sétákat és a havi rendszerességgel megtartott, Pozsony történelméről szóló előadásokat a világjárvány állította meg. Ebben az évben csak néhány sétát terveztünk mindkét nyelven, óvatosak vagyunk. Tagjaink, a séták résztvevői, ismerőseink viszont rendre megállítanak bennünket és kérdezik, mikor folytatjuk a sétákat és az előadásokat. Hiányoznak nekik a személyes találkozások, a közösen eltöltött idő. Ismét a „kiflis” csapattal szeretnének várost nézni, előadásokat hallgatni. Meg kell mondanom, nagy örömmel tölt el bennünket ez a pozitív visszajelzés, mert ezáltal tudjuk, fontos volt az embereknek az elmúlt években végzett munkánk.

A híres köztéri szobrokat könnyen megtalálják a turisták, de a társulás több félreeső vagy elfeledett szoborra is felhívja az emberek figyelmét. Olyanokra is, amik egykor Pozsony városában álltak, de már hűlt helyük, pl. a pozsonyi vashonvéd. A pozsonyi szobrok történetének is szenteltek cikkeket, fényképeket, kiállításokat.

Szoborvándorlás volt a címe a most tavasszal, a pozsonyi Vigadó (Reduta) előtt megrendezett kültéri kiállításunknak. A kiállítás, ami a „Tour de Pressburg” elnevezést kapta, egy olyan érdekes jelenséget mutatott be, ami ugyan minden nagyvárosban megfigyelhető, de Pozsonyban – sajátos története miatt – különösen izgalmas. Akár egy évszázadokra nyúló váltóversenyben, úgy vándoroltak a szobrok a város terein.

Minden tevékenységetekre jellemző legalább a kétnyelvűség, de inkább a háromnyelvűség. Ámde a pozsonyi háromnyelvűség valóban annyira élő volt, mint ahogy ez hírlik? Jozef Tancer a Rozviazané jazyky című könyvében (Balogh Magdolna fordításában idén megjelenik magyarul A soknyelvű Pozsony nyomában címen), szintén ezt a kérdést járja körül. A szerző az egykori Pozsony lakóival beszélget, és próbálja feltérképezni, mit is rejthet az a szókapcsolat, hogy többnyelvű Pozsony, mennyien beszéltek vagy értettek mindhárom nyelven? Néhány éve a Budapesti Szlovák Intézetben a könyvbemutatón is ezt a kérdést boncolgatták. A könyv bemutatja, mennyire bonyolult ennek a meghatározása. A soknyelvű Pozsony hagyományát szeretnétek továbbvinni, vagy egyszerűen Ausztria közelsége, a teret hódító globalizáció is hatással van arra, hogy a szlovák és a magyar nyelv mellett igyekeztek még egy vagy két nagyobb nyelven is hírt adni a társulás munkájáról?

Amikor társulásunk megalakult, megbeszéltük, hogy pozsonyi szervezetként fogunk működni, a város hagyományai fontosak számunkra, és ezeket a munkánk során szívesen prezentáljuk. Pozsony múltja a központi téma a cikkeinkben, a kiállításainkon, a könyveinkben, és ehhez menthetetlenül hozzátartozik a többnyelvűség. Pozsony most is többnyelvű, biztosan máshogy, hiszen Pozsony egy változásokhoz szokott város. Cserélődik a lakosság, a rendszerek, a nyelvek. De valahogy mégis tartja magát, mégis önmaga. Kincsei vannak, amiket meg kell mutatni, hogy más is lássa. Ilyen a többnyelvűsége is. Ha csak egy német vagy magyar nyelvű ember olvassa el a városban felállított kiállításaink szövegét, már érdemes volt. És rengeteg a visszajelzés. Most néhány év kényszerpihenő után újraindul a német nyelvű honlapunk, sok-sok tervvel. A városi piacokon is érzékeltük a többnyelvűség iránti igényt. Őszintén mondom, hogy megörülnek akár a helyiek, akár a magyarországiak, akár a külföldiek, mikor a kifli történetéről szóló információs leporellónkat kínálva elmondjuk, hogy négy nyelven olvasható (és külön öröm, hogy a pozsonyi kifli receptje is négy nyelven olvasható/süthető meg).

Megemlíteném a már nyolc éve megjelenő Pozsonyi Naptárunkat is, ami néhány évig három nyelven jelent meg, két éve pedig az angollal kibővülve, immár négy nyelvűen. A város központjában megrendezett karácsonyi vásárokon, amiknek rendszeres részvevői voltunk a járvány kitöréséig, vásárlóink sokszor elmesélték, hová küldik el a rokonoknak, az ismerősöknek, és sok visszajelzés érkezik az év első felében arról, hol mindenhol lóg a világ konyháiban a falakon a régi pozsonyi képeket, grafikákat, értékes dokumentumokat tartalmazó kiadványunk! Akiknek nagy hálával tartozunk, azok az állandó munkatársaink, a fordítóink: Jitka Rožňová szlovák nyelvre és Böszörményi Péter magyar nyelvre fordítja a sok-sok szöveget. Naprakészen, pontosan – nagy köszönet jár nekik a munkájukért!

A honlapról is ejtsünk szót! Aki nem vesz részt kiállításon, városnéző sétán, vagy aki ezeken kívül még többet szeretne megtudni a város nagyjairól vagy történelméről, akár otthonról is néhány kattintással újabb információkhoz juthat, képeslapokat nézegethet (pl. Juraj Horváth magángyűjteményéből) stb.

Így van, és mindent megteszünk azért, hogy minél áttekinthetőbb legyen a honlap, minél értékesebb tartalommal töltsük meg. Büszkék vagyunk a szerzőinkre, a sok érdekes írásra. Fontosnak tartjuk, hogy a szövegek mellé megfelelő képanyag kerüljön. Ehhez az archívumunkban fellelhető közel tízezer pozsonyi képeslapot használjuk fel, de egyre nagyobb gyűjteményünk van családi fotóalbumokból, hagyatékokból előkerülő képekből, úgy a városról, mint a korabeli városi életről, ami néha egy-egy családi fotó hátterében bontakozik ki. A honlapunkon rendszeresen tájékoztatunk programjainkról, kiállításainkról, sétáinkról színes, képes beszámolókkal.

Kiemelném, hogy nemcsak Pozsony múltjának a felfedezése, feltárása a célotok, hanem azt is példázzátok, hogy mennyire jó együttműködés és átfonódások alakulhatnak ki a pozsonyi emberek, szervezetek, társulások közt, hogy képesek valami közöset alkotni, függetlenül attól, milyen nyelvűek. És hogy ez milyen nagyszerű tud lenni. Ezt üzenitek a működésetekkel. Egy csokorba fogjátok a Pozsonnyal kapcsolatos történéseket, elősegítitek a múltőrzést, a békés együttélést, egymás kultúrájának megismerését – színvonalas, kreatív, inspiráló kulturális rendezvények révén. A többnyelvűség nemcsak a kiadványok, rendezvények terén van jelen, de a társulás tagjai, alelnökei egyaránt magyarok és szlovákok. Munkátokra sokan felfigyeltek, pozitív visszajelzések több fórumon érkeznek – dicsérő szavak és díjak formájában. Mit jelent például a Pozsonyi Áfonya-díj? Mindezért járt, ami a felsorolásban szerepel?

Mindig jólesik munkánk elismerése. Ilyen volt a Pozsonyi Áfonya-díj is, amit Július Satinský népszerű szlovák színművészről, humoristáról és publicistáról neveztek el és szervezetünk 2019-ben kapta meg. A Pozsonyi Kifli az Eszme – Tett kategóriában lett díjazott – „az egyén/közösség nem konvencionális, feltáró tevékenységét” ismerik el ily módon. Megalakulásunktól fontosnak tartjuk, hogy kommunikáljunk, tartsuk a kapcsolatot a város hasonló tevékenységet végző szervezeteivel, a városi intézményekkel, hiszen mindnyájan Pozsonyért, a város élhetőbbé tételéért, a hagyományok megtartásáért, a történelmi emlékek megőrzéséért dolgozunk, amiben részt vesznek egyaránt szlovák és magyar szervezetek, intézmények, társulások is.

Minden kiadvány, kiállítás stb. mögött érzem az elkötelezettséget, a lendületet. Vannak még olyanok, akiknek a munkája segíti a működéseteket, de még nem esett szó róluk és mindenképp említést érdemelnek?

Igen, sok munkatársunk van, és meg kell, hogy mondjam, nagyon jó az együttműködés köztünk. Vannak olyan kollégák, akikkel megalakulásunktól kezdve együttműködünk, ilyen Szabó Réka, aki a grafikai munkákat vállalja, a honlapunk, a kiállítások, a könyveink az ő kreativitását tükrözik. Réka elnökségi tag is. Korpás Árpád és Ján Vyhnánek alelnökök, akik fantasztikus munkát végeznek, mindketten nagytudású helytörténészek és rendkívül közkedvelt idegenvezetők is.

A Kifliben a kezdetektől nagyon fontosnak tartottuk, hogy a rendezvényeket, eseményeket megörökítsük, mégpedig minőségi képeken, ezért mindig profi fotósokat kértünk fel egy-egy esemény dokumentálására. Néhány éve Braňo Bíbel látja el ezt a feladatot. A két elnökségi tagunk, Ziff Mária és Iveta Bartošovičová, akik a kezdetektől mellettünk állnak és állandó segítőnk Borka Paluska Flóra, valamint Cséplő Éva, akiknek szintén mindenben számíthattunk a segítségére, a munkájára. Még nagyon sokáig sorolhatnám a neveket, akik minden alkalommal felelősségteljes munkát végeznek és fontos nekik Pozsony, a város múltja, és a közösség, ami „kiflisek” néven többek közt nekik köszönhetően létrejött.

És végül kanyarodjunk vissza a gasztronómiához: Végigkóstoltad már a város összes helyén árult pozsonyi kiflit? Melyiket ajánlanád az odalátogatónak? Megosztható a recept?

Meg szoktam kóstolni, ha új helyen látok pozsonyi kiflit, ha megjelenik egy új árus. Amikor annak idején először vettünk részt egy városi rendezvényen, és kiflit is árultunk, akkor kerültünk kapcsolatba Ján Šimunek pékkel, a FantastiCo pékség vezetőjével, akivel azóta is egy nagyon korrekt üzleti kapcsolatban vagyunk, és nem mellesleg ő süti szerintünk a legfinomabb pozsonyi kiflit a városban. Mindenképpen az ő péksüteményét kínálnám és ajánlanám. Vele is együttműködve jelentettük meg a már említett információs anyagunkban a néhány éve hivatalosan is bejegyzett receptet, ami alapján igazán finom péksütemény készíthető!

Gondoltátok a kezdetek kezdetén, hogy így kicsírázik és szárba szökken az eredeti ötlet? Hogy ennyi embert bevonzotok, szakembereket, érdeklődőket egyaránt?

Bevallom, hogy amikor meglehetősen rövid idő alatt ismertek lettünk és mindig sok érdeklődő jelent meg a rendezvényeinken, egy kicsit meglepett. Mindig is a kultúrában dolgoztam, tudom, milyen érzés, amikor alig jönnek el egy-egy rendezvényre, amiben sok munka van, ott a szereplők, a kiállítás, a technika, és nincs kinek átadni az élményt. Nálunk szerencsére mindig teltház van. Ezért már többször kellett helyszínt változtatnunk az előadásainkkal. Az első években nagyon fontos volt számunkra a Magyar Intézet akkori igazgatója, Kollai István támogatása. Ott tudtuk megrendezni az előadásainkat, helyet adott a kiállításainknak, sőt az Aranykifli rendezvény is ott zajlott először.

Azóta kinőttük az Egyetemi Könyvtárat is, legutóbb a Városi Múzeum Faust-termében voltunk, most szüneteltetjük az előadásokat és keressük a megfelelő helyszínt. Már több mint 300 tagja van a szervezetünknek, amire rendkívül büszke vagyok. Amíg a járvány nem szólt közbe, minden decemberben rendszeresen megvalósult az Aranykifli rendezvényünk, ahol megtartottuk az évértékelőt és egyben átadtuk az Aranykifli oklevelünket azoknak, akik abban az évben önzetlenül segítették valamilyen módon a szervezetünket: múzeumigazgatóknak, egyetemi tanároknak, levéltárosoknak, városi képviselőknek, galeristáknak és sok-sok kedves embernek, akiknek számít Pozsony. Nemrégiben egy életrajzot olvastam, amiben feltüntették, hogy az életrajz írója Aranykifli-oklevél tulajdonos. Egészen meghatódtam!

Köszönöm a beszélgetést! Kívánom, hogy még sokáig kitartson ez a lendület!