Monika Šajánková germanista: A nyelv akkor él, amikor a tanárok az értekezleten mantákul beszélnek

Szlovákiában hanyatlóban van a német nyelv. Soha nem tudhatjuk, hogy a társadalmi és családi folyamatok milyen hatással lesznek a generációk nyelvére

Eleinte a nemzetiségi iskolarendszer művelésének kérdésével foglalkozott, később a nyelv nemzedékeken keresztüli továbbadása fogta meg. Miközben önmagát kereste. Visszatért német származású nagyapja történetéhez, és azt kutatta, miként hatolhatott be az ő nyelve a családba.
A germanista Monika Šajánkovát gyerekkora óta érdekelte, hogy a múltban miért adták tovább a nyelvüket egyesek, míg mások nem, és főleg, hogy napjainkban miért erősödik még mindig ez a jelenség, és a harmincasok-negyvenesek generációiban csak néhány példát találunk a nyelv átadására a családban.

Milyen ma a német nyelv helyzete Szlovákiában az angolhoz képest?

Hazánkban deffenzív helyzetben van, hanyatlóban. Ez elsősorban az angol nyelvnek köszönhető, de a kormány különböző, az elmúlt tíz-tizenkét évben történt nyelvpolitikai intézkedéseinek is.

Milyen intézkedésekről van szó?

Az elmúlt években bizonyos ideig a gyerekek két nyelvet tanultak. Aztán kimondták, hogy az angol legyen az első nyelv, a második pedig önkéntes, végül pedig úgy döntöttek, hogy az első nyelv elegendő, a második pedig egyáltalán nem is kell. Szerencsére ez nemrég újra megváltozott, és a tanulók ismét választhatnak bármilyen világnyelvet, amit 3. osztályban kezdenek tanulni kötelezően, és ha nem az angolra esik a választás, akkor azt választják majd második idegen nyelvnek a 7-9. osztályban. Ennek ellenére azonban jelentősen meggyengült a német pozíciója, és gyakran megszűnt a kontinuitást. Ráadásul a tanárokkal, mint olyanokkal is probléma van, hisz nagyon jól tudjuk, hogy Szlovákiában milyen a tanári munka megbecsülése. A germanisztikai tanulmányok iránti közöny nagyon zavar. Ugyanakkor az is kiderül nap mint nap, hogy nagyon jó, ha az angol mellett van még egy világnyelv is a birtokunkban. Ráadásul a németre a közép-európai térség részeként is szükség van, nagyon hasznos.

Milyen módon tanítják a nyelveket?

Sem a németet, sem az angolt nem tanítják rendesen, a forradalom után harminc évvel sem használják a kommunikatív módszert. Ha csak a bonyolult nyelvtanon van a hangsúly, akkor egyértelmű, hogy érdektelen, élettelen nyűglődésnek tűnik az egész, és a tanulás nagyon kellemetlen tud lenni. Annál is inkább, mert a német nyelv alapjait nagyon nehéz megtanulni, mert a nyelvet a végződések, igeidők és ragozások egész rendszere bonyolítja. Ezzel szemben az angollal viszonylag gyorsan el lehet jutni alapszintre, mert ott egyszerűbb a nyelvtan, és csak magasabb szinteken bonyolult.

Mit lehet tenni a német nyelvért az iskolarendszert tekintve?

Az egyik lehetőség a „Németül szeretnék tanulni/tanítani” című projekten keresztül valósul meg, amely a Comenius Egyetem Bölcsészettudományi és Pedagógiai Karát, illetve a Goethe Intézetet köti össze a Volkswagen támogatásával. Azért léptem be, hogy motiváljam a fiatalokat német nyelv és a tanári mesterség tanulására, hogy a diákok szívesen tanuljanak. Én ezt mindennél fontosabb problémának látom: a gyerekek tíz évig tanulnak idegen nyelvet, de még köszönni sem tudnak rendesen, vagy megmondani, honnan jöttek. Még mindig a ragozásokat és a tanulságokat magolják, alig tudnak beszélgetni, ami tulajdonképpen abszurd. Ettől teljesen eltérő érzéseket adtak az Osztrák Intézetben szerzett némettanítási tapasztalataim – ott a kommunikatív megközelítést alkalmazva a gyerekek két év alatt eljutottak arra a szintre, hogy folyékonyan beszéltek, értették a nyelvet. Sajnos az iskoláinkban ez gyakran nem így működik.

Milyen a kapcsolatod a némettel?

Édesanyám gyerekkorunkban megismertetett minket ezzel a nyelvvel, és amikor középiskolába kerültem, természetes volt, hogy ennek tanulását folytatom. Anyámnak német leánykori neve volt, apja pozsonyi német volt, többnyelvű állampolgár, a szlovákkal sem volt gondja. Anyanyelvét azonban a második világháború után a politikai és családi helyzet miatt elnyomta, így nem is igen fejlesztette, pedig mindkét szülője lényegében Pozsonyban élő tiszta német volt.

Ez tért vissza benned két generáció után?

Ez lökött tovább engem és a nővéremet. Annak ellenére, hogy a nagyapa nem tanította meg németül a gyermekeit, sem a lányát, sem a fiát, valamilyen módon mindig is téma maradt a családunkban ez a nyelv. És bár inkább történelmet és szlovákot szerettem volna tanulni, végül a németnél kötöttem ki. Édesanyám hatott rám, akinek mindig is nagy tekintélye volt előttem.

Nem tiltakoztál?

Azt mondta, próbáld ki. Akkor még nem tudtam jól németül, de engedelmeskedtem. Minden bizonnyal pragmatikusan vette a dolgot, ésszerűnek tartotta egy idegen nyelv elsajátítását, ezért biztatott. Azonban fokozatosan kiderült, hogy választásában a közvetlen gyökerek, a családi kapcsolatok is szerepet játszottak.

Hogyan kezdted el keresni ezeket?

A nagyapám révén. Volt egy unokatestvére Németországban, akivel leveleztem, és ez nagyon fontos volt nekem. Gyerekkoromban nagyapámmal ritkán találkoztunk, csak alkalmanként, később találtam meg hozzá az utat, amikor már intenzíven foglalkoztam a nyelvvel. A kutatásom részeként még interjút is készítettem vele a nyelvhez való viszonyról, de nem volt időm befejezni, mert meghalt a nagyapám.

Mi tetszett a német nyelvben?

Gyerekkoromban ez is csak egy idegen nyelv volt számomra, mint a többi, például a kötelező orosz. Szívesen tanultam németül, de senki sem hozta közelebb hozzám a német kultúrát, és anyámat sem érintette meg különösebben. Ez nem része volt az identitásának, annak csupán a háttérében állt, ráadásul a család története megszakadt, mert a szülei elváltak.

Mennyire érintették a családodban a háború következményei a német nyelvet?

Természetesen a nagyapám is megérezte az üldöztetést. Az ötvenes évek elején tizenkilenc éves volt, és németként két évre Csehországba vitték katonai szolgálatra a kiegészítő műszaki zászlóaljhoz. Ez kifejezetten a származásának volt köszönhető, bár nem is gyakorolta a német nyelvet, és ekkor már volt egy kisgyermeke. Mindennek ellenére a nyelve miatt még mindig üldözték, és hátrányos helyzetbe került. Ez az elnyomás valószínűleg jelentős szerepet játszott. Soha nem tudhatjuk, hogy a társadalmi és családi folyamatok milyen hatással lehetnek a nyelvre generációkon keresztül.

Monika Šajánková
* Korábban német nyelvtanár volt az Osztrák Intézetben
* A német nyelv lexikológiájával és frazeológiájával is foglalkozik
* A pozsonyi Comenius Egyetem Bölcsészettudományi Karának Német-, Holland- és Skandinávisztika Tanszékén dolgozik, szakterülete a német nyelv didaktikája
* Az elmúlt időszakban a szlovákiai kárpáti németség kérdésével is foglalkozott, különös tekintettel a nyelv átadására és a kisebbségi oktatásra
* Több szakírás társszerzője (Phraseodidaktische Überlegungen zur Entwicklung der aktiven phraseologischen Kompetenz, Phraseologisches Optimum für Deutsch als Fremdsprache. Ein Vorschlag auf der Basis von Frequenz- und Geläufigkeitsuntersuchungen, Ephras. Ein mehrsprachiges phraseologisches Lernmaterial)
* A jövőbeni tanárok képzését kulcsfontosságúnak tekinti a némettanítás minőségének javításában, különösen a közép- és általános iskolákban
* Családjával Pozsonyban él

Mennyire volt fontos a rendszer 1989-es bukása németed szempontjából?

Először is visszatérnék a gyökerekhez – valahol az emberben él az az érzés, hogy valahonnan jön, és amikor eljut abba a korba, amikor elkezdi felfedezni önmagát, akkor tudatosítja azt is, hogy a nyelvhez való viszony kialakulásában valami más is szerepet játszik, mint iskolai tanulás. Fontos volt számomra, hogy nagyon szerettem volna eljutni Németországba, a forradalom után, a 90-es évek elején még nem nagyon lehetett, nem voltak tanulmányi programok. Végül az Aktion Sühnezeichen Friedensdienste nevű ökumenikus szervezeten keresztül sikerült. Így az érettségi előtt két hetet német környezetben tölthettem. Ez egy nagyon fontos esemény volt az életemben, mert nagyon szerettem a nyelvet, és ekkor még jobban belészerettem. Az a típusú ember vagyok, akinek szüksége van ara, hogy valami érzelmet találjon a nyelvben. Szó szerint dühít, ha csak azért kell megtanulom, mert muszáj. Ezért tudok például rosszul angolul. Csodálatos, ha az ember az élményein keresztül tekint a nyelvre.

Az emberek gyakran túl kemény nyelvnek tartják a németet, nem szeretik.

Megértem, ezért beszélgetek a didaktika órán a kakofóniáról is a tanítványaimmal. Ezek egy nyelv csúnya hangjai, amelyek nem biztos, hogy tetszenek, de bármely nyelv bizonyos helyzetben kakofonikus lehet. Például amikor valaki csúnya pozsonyias nyelven beszél. Vagy akár a cseh is lehet nagyon vulgáris. Az viszont igaz, hogy a német nyelv összefüggésben áll a németek imidzsével, a második világháborús prizmával, amely még mindig jelen van. Ha a tanítása továbbra is erősen csak a nyelvtanra összpontosít kulturális motiváció nélkül, akkor valóban nagyon csúnyának tűnhet. Ezért fontos, hogy irodalommal, beszélgetéssel, dalokkal, populáris zenével, hiteles szövegekkel közvetítsük a gyerekeknek. Azok között, akik utat találtak a némethez, és jó barátaik vannak a németek között, biztosan nem találkozunk azzal a véleménnyel, hogy ez csúnya nyelv, hanem éppen ellenkezőleg.

Milyen hatással voltak rád a németországi tartózkodásaid?

Míg csak az iskolai német volt a birtokomban, aggódtam, nem tudtam rendesen kommunikálni. Amikor Németországba jöttem, rendkívül barátságos emberekkel találkoztam, gastfreundlich, akik nagyon barátságosak a külföldiekkel, nem csak szervezőkkel, hanem hétköznapi emberekkel is. Úgy éreztem, szívesen fogadnak, ami nagyszerű érzés, fokozza az élményt. Egyedülálló motiváció volt ez egy olyan ember számára, aki csak nyelvi alapismeretekkel rendelkezik. Már az első ottlétem alkalmával kénytelen voltam sokat beszélni, amellett, hogy fordítottam két olyan diáknak, akik még nálam is rosszabbul tudtak németül. Egy fiatalokból álló nemzetközi csoportnak voltunk a tagjai, akik a buchenwaldi koncentrációs táborban dolgoztak. Segítettünk a terület átalakításában, emellett végigvezettek minket a múzeumokon, a tábor részein, a kőbányában, olyan helyeken, ahová egy hétköznapi látogató nem is jut el. Úgy gondolom, hogy ez volt az egyik legmélyebb pillanat a német nyelvhez, az egész német és természetesen a zsidó történelemhez fűződő kapcsolatom alakulásában. Nagyon pozitívnak láttam, hogy az ország hivatalos struktúrái intenzív erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy az élet különböző rétegeiben rendezzék viszonyukat az ország sötét történelmével. Szóval ami egyáltalán nem volt jellemző annak idején Szlovákiára. Ellenkezőleg.

Negatív tapasztalatod volt a szlovákiai környezettel?

Többször megtapasztaltam, hogy osztálytársaim a fasiszta szlovák állam idejéből származó dalokat énekelve viccelődtek, és ezt menőnek és viccesnek vették. Nem volt ebben rasszizmus, inkább butaság és érzéketlenség, és ez nem volt helyes. Ma már csak ritkán találkozom negatív reakciókkal, de rendesen fel tudnak dühíteni. Mint legutóbb az önkiszolgáló pénztáránál, amikor valaki keményen kimondta, hogy a német a fasiszták nyelve. Amikor Németországban a csoportunk egyik tagja nem megfelelő utalásokat tett, a helyiek egy pillanat alatt eltávolodtak. Még tisztán személyes, intim szinten sem hajlandók semmilyen módon elfogadni a homofób gondolatokat. Mindig is nagyon jónak éreztem, ahogy a történelemmel való viszonyukat rendezik, önkritikusan próbálják ezt csinálni. Egy későbbi, kétéves németországi tartózkodásom során egy nyelvi szemináriumon hallottam az anglicizmusok németre gyakorolt hatásával összefüggésben, hogy a németek kritikátlanul elfogadják az anglicizmusokat, és ezzel tulajdonképpen elnyomják a német nyelvet. Ráadásul a német cégeknél egyszer csak bevezetik az angolt vállalati nyelvként, ami felveti a kérdést, hogy valójában miért is képesek ilyen mértékben alkalmazkodni, és ez nem függ-e össze az attól való félelemmel, hogy valaki azt a gondolatot tulajdonítja nekik, hogy nyelvüket népszerűsítve ismét hajlamosak a nacionalizmusra, aminek köszönhetően Németország a múltban kirobbantotta a világháborút.

Milyen státusza van hazánkban a német nyelvnek a világ többi nyelvéhez képest – francia, olasz, spanyol?

Őszintén hiszek a többnyelvűség szükségességében. Minden nyelv, minden dialektus változatosságot, érdekességet hoz, élményt nyújt, új dimenziókat közvetít felénk. Úgy gondolom, hogy erős kulturális és történelmi kapcsolataink miatt a német nyelv még mindig kicsit más pozíciót foglal el földrajzi térségünkben, mint más nyelvek. Az angol azonban a közelmúltban megzavarta ezeket a természetes kapcsolatokat.

Milyen hatással volt tanszékedre a német nyelv visszaszorulása?

Ezt akkor kezdtem tudatosítani, amikor visszatértem Németországból, és doktoranduszként a Comenius Egyetem Bölcsészettudományi Karán kezdtem dolgozni. Kezdettől fogva azt éreztem, hogy egy erős nyelvről van szó, amely fennmarad, az volt a benyomásom, hogy az érdeklődés iránta továbbra is fennáll. Azonban fokozatosan csökkent a szakra jelentkezők száma, s akik jöttek, azok egyre gyengébb nyelvtudással rendelkeztek, amivel kapcsolatban intézkedéseket kellett tennünk. Jelenleg a hallgatóknak tanulmányaik kezdetén olyan szemináriumokon kell részt venniük, amelyek kiegyenlítik a tudásbeli különbségeket. Mert vannak magas szintű nyelvtudással rendelkezők is köztük, de olyanok is, akik valójában csak a követelmények alsó határán vannak. És nagyon sok közös munka kell ahhoz, hogy megszerezzék a diplomát.

Milyen kapcsolatban állsz a szlovákiai német kisebbség tagjaival? Felkeltette az érdeklődésed az, ahogyan dolgoznak?

A témához elsősorban Jozef Tancer kollégám révén jutottam el, aki intenzíven foglalkozik az országunkban beszélt német nyelvvel, több tanulmányt is írt, és egy, a Szlovákiában élő kárpáti németekről forgatott film elkészítésében is részt vett. Részt vettem a Bölcsészettudományi Kar szlovákiai többnyelvűséggel és nyelvi problémákkal foglalkozó APVV-projektjeiben is, amelyeken belül elsősorban a német kisebbség iskolarendszerével kapcsolatos kutatásokat végeztem.

Mi volt a tapasztalatod?

Kutatást végeztünk Mecenzéfen, Komlóskerten és Németprónán. Tanárokkal és az ott élőkkel beszélgettünk, hogyan adják tovább a nyelvet generációkon keresztül úgy, hogy ez működik. Engem személy szerint leginkább a családi nyelvi életrajzok érdekeltek. Sajnos a világjárvány idején meg kellett szakítanom az ezzel kapcsolatos kutatást. Mecenzéfen találkoztam például olyan családokkal, akik rendesen manták nyelvjárásban beszéltek otthon. Az általános iskola egyik munkatársa azt mondta, hogy néha még az értekezleten is mantákul beszélnek a tanárok, mert sokan gyakorolják közülük ezt a nyelvet. Ez csodálatosnak tűnt számomra, s egyben bizonyíték arra, hogy még mindig vannak olyan közösségek, amelyek aktívan használják a nyelvet. Hogy ez nem csak egyfajta konzervált népi identitás nyelve. A motiváció közvetlenül a tanároktól származott, és ez nagyszerű volt. De a nyelv egyértelműen hanyatlóban van. Az átadás szempontjából valószínűleg visszafordíthatatlan folyamatról van szó. Hogy az élő nyelv fennmarad-e, kérdéses.

Szerinted mi a fő oka ennek a jelenségnek?

A nyelvjárások be vannak zárva a közösségekbe, gyakran hiányzik belőlük a motiváció. A német nyelv esetében néhányan inkább a Hochdeutschot, az irodalmi németet adják tovább, mint a nyelvjárást. Nagyon fontosnak tartom a nyelvi kommunikáció hiányának kérdését. Tulajdonképpen folyamatosan visszatérek ahhoz, hogy a nagyapám miért nem adta át a nyelvét.

Miként adod át te a gyerekeidnek?

Gyermekeimmel nem tudtam kizárólag németül kommunikálni, pedig a kétnyelvű nevelésben különösen hatékonynak tartják az „Egy ember – egy nyelv” módszert, vagyis azt, hogy a szülő következetesen minden helyzetben egy nyelvet használ a gyerekkel. Nem mintha nem lenne nyelvi kompetenciám, de a szlovákon keresztül tapasztalom meg a dolgokat. Az anyai érzelem annyira erős volt, hogy nem tudtam velük örülni, nevetni, játszani németül, szlovákul kellett szólni hozzájuk. Ugyanakkor nagyon gyorsan rájöttem, hogy kár lenne egyáltalán nem átadni nekik a nyelvet. Férjemnek oroszlánrésze van a német nyelv közvetítésében, ő sokat beszél németül a gyerekekkel, gyakran olvasunk együtt német könyveket, és sokat utazunk Németországba és Ausztriába. Már viszonylag jól kommunikálnak a gyerekek is.

Hogyan értékeled az iskolai szintjüket?

A legerősebb kapcsolatot talán a legidősebb fiunk ápolja a német nyelvvel, aki a német kéttannyelvű gimnáziumban folytatja tanulmányait. Bevallom, az iskolai nyelvoktatásukkal szemben magasabb elvárásaim voltak, és mint említettem, a tanításnak mindenképpen kommunikatívabbnak kell lennie. Szerencsére vannak nagyon hozzáértő és elkötelezett tanárok is. Hiszem, hogy a „Németet akarok tanulni/tanítani” elnevezésű közös projektünknek köszönhetően rendesen fel tudjuk készíteni és képesek vagyunk motiválni a tanári szak diákjait erre a szép szakmára, és a helyzet a jövőben javulni fog.

Beke Zsolt fordítása