Az Evanescence turnéja ide is elér
Ha az Evanescence rajongói szeretnék megtekinteni kedvencüket, idén ősszel két közeli helyszín közül választhatnak, az amerikai gothic metal zenekar ugyanis szeptember 7-én Nagyszombatban, szeptember 8-án pedig Budapesten lép fel. A nagyszombati koncertnek a a Štadión Antona Malatinského, a budapestinek pedig a Papp László Budapest Sportaréna ad otthont.
A zenekart az arkansasi Little Rockban alapította Amy Lee és Ben Moody. Korai években bárokban léptek fel és helyi szinten váltak ismertté, és két kislemezük jelent meg magánkiadásban. Az első nagylemezük a Fallen volt 2003-ban, ami a listák élére repítette a zenekart, többszörös platinalemez lett, és két Grammy-díjat hozott a zenekarnak. A következő években még két stúdióalbumuk és két koncertlemezük jelent meg. Közben több tagcserén is átestek, mostanra Amy Lee az egyetlen az eredeti felállásból. A 2010-es évek elején tartottak egy hosszabb szünetet, 2015-ben kezdtek újra turnézni. Legutolsó, Synthesis című lemezük 2017-ben jelent meg.
Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!