Schubert, tél, Winterhelyzet
„A kettőt igazából csak egymás mellé kellett valahol, valamikor tenni” – vallja költészetéről és Szüts Miklós fetményeiről Parti Nagy Lajos a Winterhelyzet című kiállítás előzetesében, melynek megnyitójára ma 19 órakor kerül sor a budapesti Pintér Galéria és Aukciósházban. A koncepció egyedülálló: Szüts akvarelljeire Parti Nagy saját kezűleg írta rá verseit.
A két művész már korábban is gondolkodott azon, hogy összefüggésbe hozható alkotásaikból könyvet állítsanak össze, ám mikor Szüts Facebookon naponta kiválasztott egy verset a Létbüféből, s hozzárendelt egy már meglévő, saját képet, akkor látta, mennyire jól működnek együtt – ezek a mostani kiállítás eszmei előzményei, tudjuk meg az előzetesből.
Az alkotófolyamat során Szüts Pesten tartózkodott, az első 13 kép megfestése után kapta meg az akkor Svájcban tartózkodó Parti Nagy verseit, melyekből a képekhez válogatott. Ezután Parti Nagy sajátkezűleg írta rá verseit a festményekre. Közösen döntötték el, pontosan hova kerüljenek a versek az akvarelleken. Időközben találták ki, hogy ez a ciklus Schubert Winterreise-jéhez hasonlóan 24 részből álljon. A huszonötödik festmény különlegessége, hogy azt Szüts Parti Nagy számára készítette az azon olvasható szöveggel együtt.
A kiállításon a képek címkéjére nyomtatva is olvashatóak majd a versek, „de ennek nem azonos a jelentése azzal, ami benne van a képben” – mondja Szüts Miklós. Valóban más értelmet, értelmezést nyer a szöveg a kép kontextusában.
A megnyitón Presser Gábor is közreműködik. „Arra gondoltunk nagy sunyin, hogy miután Presser egy zseniális improvizátor, hogy mi lenne, ha kis Schubert-Pressereket csinálna” – osztják meg elképzeléseiket az alkotók az előzetesben.
„Nem tárgyakat hoz létre az ember, hanem gondolati konstrukciókat, amik aztán tárgyként fungálnak – foglalja össze Parti Nagy – (…) erre tettünk most kísérletet, hogy olyan tárgyakat hozzunk létre, amikben saját erejéből a költészet jelen van” – zárja le végül a kiállítás bemutatását a festőművész. A május 31-ig látható tárlatot Karvalits Ferenc nyitja meg, kurátora Róna András.
Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!