A döbbent csendektől a felszabadult hallelújákig

Öt, talán kevésbé ismert produkciót választottam ki az idei Művészetek Völgye mintegy ezerötszáz programjából, hogy bővebben is megemlékezzek róluk, de leginkább azért, hogy felhívjam rájuk a figyelmet. Azért éppen ezt az ötöt, mert mindegyik megtestesíti a tíznapos művészeti kavalkád valamelyik egyedi sajátosságát, és a legtöbbjéhez egy-egy emlékezetes pillanat vagy esemény is kötődik. Teljesen szubjektív listáról van szó, hiszen annyi csúcspontja és „legemlékezetesebb pillanata” volt a fesztiválnak, ahány látogatója, vagyis cirka kétszázezer.

Egy adott pillanatban az ember csak a tér egy adott pontján tartózkodhat; a Völgyben ez bizony komoly hátrányt jelent. Emiatt magam is lemaradtam és csak utólag értesültem jó pár izgalmas kapolcsi sztoriról, például Harcsa Veronika első gumicsizmás koncertjéről, vagy a Szabó Balázs Bandája legrövidebb és talán legmeghatóbb fellépéséről. (Az, hogy a mostoha időjárási körülmények miatt végül semmi sem lett a Modern Art Orchestrával közös jubileumi nagykoncertből, az idei év legnagyobb vesztesége; de nem pótolhatatlan!) Viszont ha már a sztorizgatásnál tartunk, mindenképpen mesélni kellene arról a francia-portugál utcazenész párosról is, akik túlságosan jól játszottak, emiatt pedig akkora nézősereg gyűlt össze körülöttük az úttesten, hogy szinte lebénult a Veszprém–Tapolca főútvonal forgalma. Végül a biztonságiaknak meg a rendőröknek kellett a járdára terelniük a zenekar újdonsült rajongótáborát. A nevük egyébként Coco Pilots, utcazenészként már az egész világot bejárták, és most először Magyarországot is útba ejtették.

Az én teljesen szubjektív listám tehát távolról sem teljes, de egy biztos: az alább bemutatott előadók bármely alkotását, fellépését, műsorát és rezdülését csak ajánlani tudom. Ahogy magát a fesztivált is, amely bár idén volt harmincéves, mégis jövőre rendezik meg harmincadszor. Ez is egy izgalmas sztori, szövevényes és bonyodalmakkal teli. Aki nem hiszi, járjon utána, mondjuk 2020-ban, július 17. és 26. között.

És akkor most jöjjön az öt választott.

Sivatagi blues és törzsi ütemek – The KHAT feat. Harcsa Veronika

A jemeni muszlim és a zsidó népzenei hagyományokat modern elemekkel ötvöző zenei projekt, az Eyal Yahav, Itamar Ben Yakir és Ido Tzur nevével fémjelzett The KHAT nem először és nem is utoljára lépett fel Magyarországon. A Művészetek Völgyében adott koncertjük mégis a „kapolcsikumok” sorát gyarapítja, hiszen ez volt az első közös produkciójuk a hazai dzsessz egyik legmeghatározóbb alakjával, Harcsa Veronikával. Utóbbi nem csupán rendkívül sokrétű és izgalmas énekhangjával színesítette a műsort, hanem a színpad előtt spontán szerveződő táncházat is vezette. A jórészt saját készítésű, festékes vödrökből, olajos kannákból, lábasokból, serpenyőkből előállított hangszereken megszólaló autentikus, virtuóz játék, valamint az arab és héber nyelvű, kántálasra emlékeztető ének a sivatagi blues és a törzsi dallamok semmihez sem hasonlítható, pikáns egyvelege. A The KHAT idén nyáron fellép még Zebegényben, a Szőnyi Kino Garden keretében, valamint a vajdasági Malom Fesztiválon is.

Az ifjú zseni: Várallyay Petra

A fiatal generáció legígéretesebb zenészeinek egyike egyszerre tanul jazz-zeneszerzést és folytat klasszikus hegedű tanulmányokat a Zeneakadémián. „Azt tartom a legfontosabbnak, hogy műfaji és hangszeri behatárolódás nélkül minél több zenét tanuljak, és emellett meg tudjam őrizni azt az ösztönösséget, amit számomra leginkább a szabad improvizáció hoz elő” – nyilatkozta egy helyütt. Tavaly a Harcsa Veronika Udvarban lépett fel 2014-ben alapított progresszív fúziós jazz formációjával, idén pedig klasszikus zeneműveket és saját szerzeményeket adott elő hegedűn a vigántpetendi templomban. Az ifjú zseni játékát meghatározó erő, szenvedély és jó értelemben vett „elborultság” azonnal beszippantotta a hallgatóságot. Egyik saját darabja végén olyan csönd telepedett a templomra, hogy még azt is hallani lehetett, ahogy a vonó leheletfinoman elvált a húroktól. A másodpercekre nyúló hallgatást aztán egyszerre dörgő tapsvihar törte meg. Azt hiszem, ezt hívják katarzisnak.

Gyarmati Fanni naplója

A Művészetek Völgye nem kizárólag a más fesztiválokra oly jellemző carpe diem jegyében telik. A könnyed szórakozást ígérő műsorok mellett mindig helyük van a súlyos társadalmi problémákra rávilágító, vagy egy bonyolult történelmi korszakot új megvilágításba helyező, gondolatébresztő előadásoknak, színdaraboknak, kiállításoknak, performanszoknak is. Idén ezek közül is kiemelkedett minőségében a Gyarmati Fanni naplója, Hámori Gabriella egyszemélyes előadásában. A Fischer Iván Lakásszínház (FILC) saját darabja 2015-ös bemutatója óta több mint 90 előadást élt meg, és továbbra is nagy sikerrel játsszák. Az elviselhetetlen hőség ellenére a telt ház ezúttal sem maradt el, a taliándörögdi kultúrházban az egész termet, sőt a melléktermeket, raktárhelyiségeket és az utcát is játéktérként használó színésznő szinte alig tudott közlekedni a lenge öltözetű fesztiválozók között, akik közül sokan egy órán át is sorban álltak, hogy bejuthassanak az előadásra. Az irodalmi szenzációként beharangozott kordokumentum súlyos, a jelen korra utaló áthallásokban és gesztusokban bővelkedő színdarabot szült, melyet Hámori Gabriella mély átélésű játéka tesz igazán emlékezetessé.

Koncertszínház tánccal – Weöres: Psyché

Ha három jelzővel kellene illetni a fesztivált, valószínűleg azt mondanám: kreatív, improvizatív és meditatív. Ebben a három dologban rejlik a Völgy semmihez sem fogható varázsa. Mindez idén megtestesült egyetlen előadásban is, Szirtes Edina Mókus és Widder Kristóf táncos koncertszínházában, amelyhez Weöres Sándor Psyché című verses regénye szolgáltatta az alapot, és amely tulajdonképpen speciálisan erre az egy alkalomra készült. A zeneszerző, Szirtes Edina Mókus az előadásról nyilatkozva elmondta: másokkal ellentétben ő a mű feldolgozásakor nem a nőiség vagy a nemiség témáját akarta kidomborítani, inkább a túlvilágit, a transzcendenst kereste a szövegben és a karakterben egyaránt. Ehhez a koncepcióhoz igazodva válogatta ki az énekelt és szavalt versrészleteket, valamint szerezte a zenét hegedűre és ütőhangszerekre. Zsigmond Emőke és Widder Kristóf párhuzamos táncelőadásából ugyanakkor egy szenvedélyes, érzéki viszony története bontakozott ki, ellensúlyozva a zenéből és részben a szövegekből kiérezhető fájdalmas melankóliát. A hegedű, a Dés András által megszólaltatott ütőhangszerek, valamint a kopogó eső és a mennydörgés hármas lüktetéséből kibontakozó zenei kíséret hol feszültséget, hol oldottságot kölcsönzött ennek az ambivalens játéknak. A darabot a vigántpetendi újcirkuszi sátorban mutatták be akkor, amikor a fesztivál többi részét gyakorlatilag elmosta a vihar. A természet ezen az estén talán egyedül a Psyché-elődás szereplőihez és nézőihez volt kegyes.

Verses-zenés flashmob, Harcsa Veronikával és Lackfi Jánossal

Míg Harcsa Veronika minden nap interaktív énekes workshopot tartott az udvara törzsvendégeinek és a betévedő látogatóknak, segítségül híva egy vagy több aznapi fellépőt, Lackfi János a Kaláka Versudvarban faricskált a vállalkozó kedvű völgylakókkal közösen ilyen-olyan, versműhelyben készített, jóféle portékát. A hét vége felé aztán a két tábor összetette, amije volt, az eredmény pedig idén is egy fesztiválhimnusz-gyanús szerzemény, meg egy verses-zenés villámcsődület lett Kapolcs szívében, egy mérsékelten forgalmas útkereszteződésben, mérsékelten dudáló autók kereszttüzében. Ki mondta, hogy művészkedni csak a művészek tudnak?