Kis Róka Csaba eddigi legbrutálisabb kiállítása
Kis Róka Csaba ma (november 16-án) este 6 órakor megnyíló New Disorder című önálló kiállításaa a XXI. század ösztönös gesztusfestészetének lehetőségeit kutatják az Art Quarter Budapest kiállítóterében. Kis Róka az elmúlt évek során radikálisan kilépett azok közül az alapvetően ábrázoló, figuratív és narratív festészeti keretek közül, amik művészetét a diplomázása óta meghatározták. Az új festmények szinte teljesen levedlették azt a vizualitást, ami ironikus, vagy még inkább szarkasztikus tükröt tartott az újkori európai figurális festészeti tradíciónak.
Kis Róka Csabának ez lesz az első olyan nagyobb léptékű bemutatkozása, ahol azok a változások mélységében nyomon követhetőek lesznek, amik 2014-es Weltschmerz és 2016-os Terjedő Bomlás c. kiállításain még éppenhogy csak elkezdődtek. Képeinek nincs sem novellisztikus, sem morális narratívája, tanulsága és teljesen felszívódik róluk minden kompozíciós keretszerkezet is. Festményeinek világa bár számottevően megváltozott, cseppet sem lett derűsebb, sőt még húsbamarkolóbb, mint bármikor korábban. Ez annak is köszönhető, hogy az ironikus narratíva látszat-bizonyosságai és a humor morális világítótornyai is eltűnnek a képeiről, és átadták a helyüket az alakok teljes bomlásának és felszámolásának. Kis Róka Csaba minden festészeti bizonyosságot megszüntet új festményein, a New Disorder pedig a művész eddigi legbátrabb és legkíméletlenebb kiállítása.
A kiállítás 2020. január 5-ig látogatható.
A kiállítást megnyitja: Szabó T. Anna
Kurátor: Fenyvesi Áron
Grafikai arculat: Varga Dániel
Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!