Lányok géppisztollyal
Eörsi László történész az 56-os forradalom szenvedélyes kutatója. Több tucat könyvet írt már az őszi eseményekről. Pesti lányok, 1956 című könyvében hatvanhat forradalmárnőről készített precíz tanulmányt. A pesti lányok nagy többsége harmincegy évesnél fiatalabb volt a forradalom napjaiban. Hatvanhatuk közül ötvenkilencen 1926-ban, vagy azután születtek. Közülük tizenheten még a tizenkilencedik évüket sem töltötték be, sőt tízen tizenöt-tizenhat évesek voltak. Eörsi Lászlóval a Pesti lányokról beszélgettünk.
Édesapja, Eörsi István miatt személyes kötődése van 1956-hoz. Amikor 1960-ban Eörsi István szabadult, Ön ötéves volt. Mikor beszélt először édesapjával a forradalomról? Miatta kezdte el ilyen intenzíven foglalkoztatni ez a téma?
A forradalom nálunk gyakran szóba került, már zsenge koromban is. Nem feltétlenül nekem mesélt róla, hanem abban a baráti közegben – amellyel akkoriban rendszeresen összejártunk – az ’56 alaptéma volt, hiszen a családfőket általában hasonló ügyben ítélték el. Én azonban sokáig csak kevéssé voltam fogékony e témakör iránt. Később ez változott, de elsősorban mégis a nyolcvanas években olvasott szamizdat-irodalom kapcsán került ’56 az érdeklődésem homlokterébe.
Huszonnyolc évig volt az 56-os Intézet munkatársa. Nagyon sok könyvet írt a forradalomról. A legutolsó, ami most jelent meg, a „pesti lányokról” szól. Többek között Tóth Ilonáról és Wittner Máriáról, akik emblematikus alakokká váltak az elmúlt harminc évben. Most látta elérkezettnek az időt arra, hogy a forradalom nőalakjairól írjon?
Igen, egyszer – talán először – engedtem a divat sugallatának. A kötetben lévő életrajzok túlnyomó többsége már szerepelt a korábbi köteteimben, amelyek egyes városrészek fegyveres ellenállásának történetét dolgozzák fel. És meg kell állapítsam, most nagyobb az érdeklődés az eddigi hasonló témájú tanulmányköteteknél.
Ha megnézzük ezeknek a nőknek az egyéni történeteit, családi hátterüket, gyermekkorukat, nagyon sok esetben azzal szembesülünk, hogy jelentős részük mélyszegénységben, csonka családban vagy állami gondozásban nőtt fel, rossz házasságban éltek, elváltak. Olyanok, mintha menekülnének valami elől. Gondolhatunk arra, hogy frusztrációik is szerepet játszottak abban, hogy csatlakoztak az őszi eseményekhez?
Többségük igen nehéz körülmények között nevelkedett, jó néhányan menhelyen vagy állami gondozásban. Csaknem harmaduk már 1956 előtt összeütközésbe került a törvénnyel. Sorsuk, sorozatos megaláztatásuk, alávetettségük tükrözi azt a társadalmi rendszert is, amelyben éltek. Az 1956-os forradalom és szabadságharc egy kivételes időszak volt számukra: megélték a szabadság reményét.
Sok nő háttérmunkásként volt jelen a forradalomban. Vöröskeresztes feladatokat, konyhai szolgálatot láttak el. Mitől függött, hogy egy nő fegyvert vagy fakanalat, vagy épp kötszert fogott?
A hagyományos női feladatokat többen látták el. Legtöbbször egyéni döntés következménye volt; ha valaki fegyveres szolgálatra jelentkezett, kapott rá lehetőséget.
Miért mellőzte azoknak a nőknek az életrajzát, akik az október 30-i Köztársaság téri brutális eseményekben részt vettek? Az egyikükről, Jankó Piroskáról több tanulmány is született, melyek ártatlanságát bizonyítják, és melyeket Ön cáfol.
„Pesti lányok” – ez a kifejezés értelmezésemben olyan lányokat, asszonyokat jelöl, akik a szabadságért és függetlenségért folytatott küzdelemben vettek részt. A Köztársaság téri kegyetlenkedés nem fér ebbe bele. Jankó Piroska perirata számomra egyértelműen bizonyítja, hogy a fiatal lány olyan cselekményeket hajtott végre – és nem csak a Köztársaság téren – amelyek semmiképpen sem heroizálhatók, de még csak nem is ignorálhatók. Továbbra sem látok semmi logikát abban, hogy a hatóságok ilyen pert konstruáltak volna egy tizenkilenc éves segédmunkás lánnyal szemben. Ennek semmi hozadéka nem lett volna számukra.
Ön legenda és mítoszromboló… Honnan olyan biztos abban, hogy azok a források, melyeket kutatásai során tanulmányoz, a leghitelesebb források? Hogyan tudja megállapítani, mi a valóság, és mi a hősmítosz? Gondolok itt elsősorban Tóth Ilona esetére.
Tóth Ilona esetében nemcsak a levéltári források mutatják ki egyértelműen annak a bizonyos emberölésnek a tényét, hanem mindazok az könyv alapú és orális források, akik az ő ügyével bármilyen szempontból kapcsolatba kerültek. Csak azok a hozzászólók próbálták elhitetni, hogy koncepciós perről van szó, akik az események során nem álltak kapcsolatban Tóth Ilonával. Tehát ekképpen itt már eleve megdől a koncepciós perre való hivatkozás
Márton Erzsébet egykori Széna téri felkelő számos interjút adott, melyekben mindig arról beszélt, hogy az ávósok gumibottal gyalázták meg. Miért kellene kételkednünk Márton Erzsébet szavaiban?
Márton – minden tiszteletem ellenére – számos fontos eseményre rosszul emlékezett, ez más forrásokból teljesen nyilvánvaló. Az 1956 utáni megtorlásokkal kapcsolatban csak olyanoktól hallottam ehhez hasonló szörnyűségeket, akiknek szavahihetősége más kérdésekben sem állta ki a próbát. Másrészt ilyen súlyos inzultusok aligha maradhattak volna írásos nyom nélkül. Tehát valószínűtlen, hogy valóban ilyen kínzást hajtottak végre. Rajta kívül egyetlen nő sem számolt be hasonló brutalitásról.
Eörsi István visszaemlékezéseit is erős forráskritikával kezeli. Nem hisz a személyes történelem hitelességében?
Igen, amióta Eörsi István perével foglalkozom, még kritikusabbá váltam az elbeszélt történetek hitelességével kapcsolatban, különösen az évtizedekkel későbbi memóriaalapú rekonstrukciós próbálkozásokkal. Ugyanis Eörsi – Oidipusz király módjára – pontosan akarta megismerni a múltját, és nem rajta múlott, hogy nem jutott hozzá a levéltári forrásokhoz. Így tehát az ő esetében kizárható, hogy szándékában állt bármilyen emléket is megszépíteni. Ennek ellenére memoárjában jó néhányszor tévedett, ráadásul rendre a saját előnyére.
Mit gondol, az emlékezetpolitika miért szakralizálja a forradalom nőalakjait?
Talán azért, mert kétségkívül lényegesen kevesebben voltak, mint a férfiak. Talán azért, mert az ő kockázatvállalásukat még magasztosabbnak tartják. Persze vannak olyanok is, akik a nőket alanyi alapon szakralizálják.
Csontos Erzsébet egy kérdéses figurája a forradalomnak. Valóban beszervezte a BM?
Igen, szerintem a legtalányosabb figura. És az is érthetetlen, hogy miért nem tudható róla több. A rendelkezésünkre álló források szerint minden bizonnyal beszervezték, különben aligha kerülhette volna el a letartóztatást, amikor visszatért Angliából.
Magori Máriát, Tóth Ilonát, BakosnéSalabert Erzsébetet és Havrilláné Sticker Katalint végezték ki. Lát-e hasonlóságot a kivégzett négy nő forradalmi szerepében?
Mind a négyen felléptek az ország demokratizálódásáért és függetlenségéért. Közülük csak Tóth Ilona volt tudatos forradalmár, a többiek inkább ösztönösen vagy tömeghatás eredményeként vettek részt az 56-os eseményekben.
Van olyan a pesti lányok közül, akit édesapja személyesen ismert, esetleg közös élményeink is vannak a forradalomról?
A már említett Csontos Erzsébetet, valamint Horváthné Tollas Ilonát ismerte meg a forradalomban, és – ha jól emlékszem – Tóth Ilonával is találkozott. Csontossal és Horváthnéval kapcsolatos emlékeit nagyon szórakoztató módon írta meg a memoárjában, amit továbbra is igen figyelemre méltónak találok.
Végezetül, hadd tegyek fel egy személyes kérdést. Melyik „pesti lány” a kedvence, és miért?
Többen nagyon szimpatikusak, de leginkább talán – és ez valószínűleg meglepő lesz, miután azzal híresültem el, hogy minduntalan gyalázom – Tóth Ilona. Ő egy igazi szabadsághős volt, aki tudatában volt a kockázatoknak is – legalábbis addig, amíg nem került önkívületi állapotba az alvatlanságtól. Végzete görög sorstragédiába illő…
Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!