„Fogják a kezem odafentről”

Először engedd meg, hogy gratuláljak! Milyen érzés korcsoport elsőnek lenni?

Persze nagyon örülök a győzelemnek, de úgy gondolom, nem én vagyok az egyedüli, akit ez megilletett volna. A többiek is csodálatosan játszottak, énekeltek. Amikor a középdöntő zajlott, hallhattam őket és közben arra gondoltam, milyen fantasztikusan játszanak. Egyáltalán nem éreztem úgy, hogy kiemelkedő lenne az én produkcióm. Nagyon megragadott a többiek játéka is.

Milyen érzés volt, mikor először álltál ennyi ember előtt?

Amikor énekelek, nem nagyon foglalkozom azzal, hogy “mennyi ember” előtt szerepelek. Nekem ez szinte mindennapos dolog. Ilyenkor csinálom a „dolgom”, koncentrálok. Hogy húsz, száz vagy ezer ember hallja, ilyen szempontból mindegy. Utána, amikor a reakciókat látom, akkor tűnik fel igazán, hogy mi történt.

Mióta énekelsz professzionálisan?

Gimis koromban kezdtem énekre járni a komáromi zeneiskolába Balogh Rózsához. Aztán Győrött közgázt tanultam és mellette okj-s képzésen a győri konzervatóriumban Dobi-Kiss Vera diákja voltam két évig. Ekkor dőlt el, hogy komolyan szeretnék ezzel foglalkozni. Így felvételiztem Brémába a zeneművészetire, mert Laki Krisztina művésznőnél szerettem volna tanulni.

Hogy jutottál a Brémai muzsikusok városába?

Elsősorban jó tanárt kerestem és végül találtam is Laki Krisztina személyében. Szerencsém lett, felvettek. Valójában két énektanárom volt, ketten vitték az osztályt Laki Krisztina és Thomas Mohr.

Győr után Bréma, gondolom nagy váltás lehetett.

Nem volt egyszerű lépés. Viszont mindenképpen megérte, a szüleimnek köszönhetem, hogy megvalósulhatott.

A szülői támogatás – akár anyagi, akár bátorítás – mindig nagy segítség.

Így van. Szerencsére mellettem álltak. Bár apukám elég távol áll a komoly zenétől, mára azt hiszem, sikerült meggyőznöm, hogy jó döntés volt Brémát és a zenét választanom. Azt hiszem, ez a műsor egyik legnagyobb ajándéka. Valóban sikerül legyűrnünk az operával kapcsolatos előítéleteket. Szerintem általában úgy utasítják el az emberek a komoly zenét, hogy nem is ismerik. Ez alatt a kifejezés alatt több évszázad zenéjét értjük és ez nagyon-nagyon sokrétű. A műsor pedig széles körben, ahogy még talán soha, mutatja meg, mi az igazi komolyzene.

A lámpaláz egy komoly ellenség, volt időd megszelídíteni?

Vannak rá praktikák, viszont idővel megtanuljuk kezelni, sőt, az előnyünkre fordítani. Mindig kell egy kis izgalom, így éberebb vagyok. Abban, hogy izgulunk, szerintem az mutatkozik meg, mennyire tiszteljük a feladatot, a közönséget. Persze a tapasztalat sem árt. Valójában annyi mindenre kell figyelnünk a színpadon, hogy nincs időnk az izgulásra gondolni. Ki kell tudni zárni a zavaró gondolatokat -nagy feladat ezt megtanulni. Ugyanakkor szerintem ez komoly önismereti kérdés is.

Bréma után hogyan jött a virtuózok, kitől hallottál róla?

Nincs tévém, külföldön ráadásul nem is nagyon látni magyar adást, de otthon azért szoktunk tévézni. Édesanyám nézte a műsort, ő mondogatta, hogy jelentkezhetnék. De nem nagyon vágytam a tévés szereplésre. Aztán épp a szilveszteri koncertet néztük, amikor hirdették, hogy lehet jelentkezni. Édesanya bátorított, hogy próbáljam ki magam, így rákerestem a neten.

Láttam, hogy korhatáros, ez az utolsó év, hogy jelentkezhettem. Aztán úgy gondoltam, hogy egye-fene, megpróbálom. Nagyon szeretnék otthon énekelni és végül is nagyon jó lehetőség, hogy megmutassam magam. Igazából reméltem, hogy egy áriát énekelhetek. Nem hittem, hogy tovább jutok a válogatóban.