oldás; sima sugarak; Pontosan

oldás

idegennek tűnik az épített környezet
a villamos ablakából miközben
válok le a városról
kétrét hajolva
engedek neki

türelemmel választom ki
az utolsó darabokat
miközben ellendolgozol nekem

a plakátok hasadékain
te vagy a közbeékelődő levegő
de a hasadás is te vagy

néma falakról fantáziálok
becsuklak mint a kapukat

már csak három ponton
érinti egymást a testünk

sima sugarak

az emberek nélküli városokban
maguktól kinyílnak a buszajtók

anyám hidegvizes borogatást hoz
kihalt réteken hordákba verődnek a kutyák
a sima sugarak a kanyarban őrködnek
résnyire visszhangzik egy ajtó
a sarokban néma hangyaboly
anyám aggódva fakuló arcán megpihenek

Pontosan

akkor ért véget a harangozás,
mire elköszöntünk.

Nem haragszom, mondtam,
és az első néhány távozó lépés közben
az járt a fejemben,
hogy valaki másnak a gondolatai vagyunk,
vagy én vagyok egy másolat
egy letűnt időből, amit olyan erősen
kívántál vissza magadnak.

Vajon meg lehet-e változtatni
a vágyainkat annyira,
hogy saját magunk számára is
felismerhetetlenek legyenek?