Szerb Antal hagyatéka

Szerb Antal élete első verseit, novelláit, esszé- és drámakísérleteit a budapesti piarista gimnáziumban töltött évei alatt írta, ahol az iskola cserkészcsapatának őrsvezetője is volt. A pesti egyetem bölcsészkarán 1924-ben avatták doktorrá, és a Nyugat már 1921-ben megjelentette hat versét. A Belvárosi Színház rendezőjeként is tevékenykedett egy darabig, majd a Széchenyi István Felsőkereskedelmi Iskola tanára, 1933-ban pedig az újonnan létrejött Magyar Irodalomtudományi Társaság elnöke lett.

A 30-as években művei szert tesznek egyfajta misztikusságra, első hosszabb prózai műve, a Pendragon legenda egy kísértethistória elemeit is felmutató detektívtörténet, az Utas és holdvilág hőseinek utazásai pedig elfojtott sejtelmeikhez vezetnek. 1935-ben megkapta az idén újraindult Baumgarten díjat, a 40-es években viszont szűkülni kezdett alkotói tere. Halálának körülményeiről ellentmondásos adatokkal rendelkezünk: özvegye elmondása szerint az írót a balfi kényszermunkatáborban „nyilas suhancok” félig agyonverték, ennek következményeként halt meg. Nevét ma gimnázium és utca is viseli, hagyatéka és hatása élő és vitathatatlan.

Egyik legismertebb művében, az Utas és holdvilág-ban (melyet angol, német, lengyel, francia, olasz, spanyol, holland, szerb és hindi nyelvre is lefordítottak) írja: „A civilizált társadalomban a halál egészben véve a tabufogalmak közé került. Nem illik beszélni róla, a nevét körülírják, mint valami disznóságot, és a halottból, a hullából megboldogult, elköltözött és néhai lesz, mint ahogy az emésztés aktusait körülírják. És amiről az ember nem beszél, arra nem illik gondolni sem. Ez a civilizáció védekezése a szörnyű veszedelem ellen.”