Prága: visszatérek

Hemant Divate:

1.
Ha a legelső találkozáskor minden zeget és
Zugot megérinthetnék, a könnyű otthonosságon keresztül
Kötnék örök köteléket. Ezt éreztem a városban.

2.
Sosem tudtam a nőket olyan folyékonyan
Olvasni, mint egy verset; a feleségem is,
Akit teljességgel enyémnek tartok, idegen
Maradt végül.
Milyen könnyű lenne, ha a borokhoz
Hasonlóan kéne értelmezni a nőket,
Egy kóstolón kortyolgatva.
Ahogy egy befejezetlen vers, az elmémben
Sóvárogva, úgy lettem nyugtalan a
Saját nőiességemtől, bennem és kívülem.
Hasonlóan hiányos, homályos
És felzaklató viszonyt ápolok minden várossal,
De ahogy itt landoltam, felrémlett
Az élet, amit már leéltem benne,
Tehát visszatértem – Gregor Samsa helyettese.

3.
Átjárom ezt a várost, falánk farkasként nyelem le,
Mintha apámé volna az egész és minden benne,
Mintha adomány járna nekem:
Minél többet sétálok benne, annál inkább az enyém lesz.
Szorosan pakolták ide a boltokat,
Kávézók, bárok és kocsmák közé.
Kiosonok a szűk hasadékokból és
Ismerős otthonba csúszom be.
Nem találom szülőágyamat,
Sem az asztalt, a széket, sem a könyveket,
Sem a borotvát, sem annak tükrét,
De egyenesen átlátok ezen az üvegen,
Száz évvel korábbra, ahol magamra hagyott
Ebben az átkozott hidegben a könyörtelen, borzongó

Kafka, aki még azt az egy életet sem tudta
Jóvá tenni, amelyik adatott neki, míg én,
Saját közönyömbe mártva vég nélkül éltem át
Születést, halált és újjaszületést számos idegen nyelven.

Kafka, annyi beteljesületlen vágyammal
Távoztál, itt emelkedem tehát, újra és újra,
Fékezve bestialitásomat,
Ahogyan te ölted meg minden vágyadat
És emberré váltál. Mennyire volt késő,
Mire tudatosítottad a rovarrá
Alakulás nagyságát?
Nézz most fel a régi óratoronyra és számolj –

Mennyi írónak kell szenvednie és meghalnia,
Hogy egy rovar életre keljen.

4.
Nem látom a számokat. Mostanra
Számjegyekké váltak nők és férfiak a Károly-hídon.
Nincs választásom, átverekszem magam és leereszkedem
A rám váró leírhatatlan ladikba,
A hajóba, melybe bele kell fulladjon a sors, újra és újra.
Egy férfi vár rám odalent,
Kafkáéhoz hasonló hosszú kabátot visel.
Rám vár, csicseriborsót eszik;
A barom nem tudja elhagyni régi szokásait.

Hát nem csupán azért
Megyek most oda, hogy elmondjam neki:
A ropogtatnivalója maradékát a szemetesbe kell dobnia?
Elfelejtettem volna, miért kell találkoznom valakivel?
Kivel kellene találkoznom, és mi okból?

Vagy én volnék a Kafka-kabátos férfi,
És miközben azt mondom, mozgásban vagyok,
Valójában egyhelyben állok, és a
Károly-híd alatti ladikot várom,
Miközben az is lehetséges, hogy egy Kafka-kabátos férfi
Van a fedélzeten, és lassan közelít felém,
Miközben én itt állok és csicseriborsót eszem?
És ahogy várom a férfi közeledését,
A szél száraz héjakat sodor ki kezeimből,
És te azt mondod, azt se tudod, hogy kell
Csicseriborsót enni? Ebből világosan következik,
Hogy szerinted én egy seggfej vagyok,
Úgyhogy hadd meséljek el egy történetet:
Nem egy olyat, amit nem ismételhetsz meg,
Sem pedig olyat, amit senki sem tud, de a
Metamorfózis egy város installációvá
Alakulását jelenti egy kiállítótérben,
Egy emberi műalkotás a rovarok tekintetére bízva,
Egy rovari műalkotás az emberek tekintetére bízva,
Míg a halvány fény metamorfózisa az installáció felett,
Az, ami a költő kompozícióját puha, nyelvészeti,
Önéletrajzi ragyogásban fürdeti,
Miközben a város, ahogyan most él
Az ordító, vérben áztatott geográfia törmeléke,
Avagy egy nyers imperializmusé, mely, mint egy félkész omlett,
A történelem serpenyőjében hagyva sistereg.

…és még egy dolog:
Kafka a kávénál szívesebben iszik angol teát.
Ott, az Orjol óratorony alatt
Várja, hogy melyik fog hamarabb pisivé változni,
Az én kávém vagy az ő teája?
Fogadást kötöttünk, Kafka és én –
Aki először pisil, nyer, a másiknak
Futnia kell, körbehugyozni Prágát.
Tíz perccel tíz után találkoztunk,
És szerte a kabátja körül Prága mágikus
Realizmusának angyalpora kering.

5.
Ahol én állok, onnan
Látható Kafka nyelvének közelgő bukása.
Mit látsz onnan, ahol te állsz?
Látod Gregor Samsa meséjét, vagy
Csupán Franz Kafka folytonos, végeláthatatlan történetét?

6.
A Josefov-negyedben bóklászva úgy érzem,
Mintha az emberek hangosan üvöltenének a fülembe;
Azok, akik néhány pillanattal ezelőtt még kéz a kézben sétáltak,
Most egymás torkának esnek;
A finom hangok visításokká válnak,
A rőtcsempés házak rommá omlanak össze.
Szaladok, az egész város kerget,
Mintha én lennék pusztulásuk alfája és omegája.

A Café Franz Kafkában embereket látok, akik Coca-Colát
Isznak kávé helyett. Elfordulok és indulnék, mire a csészék, alátétek,
Székek, asztalok, kávéfőzők csörrennek és ütköznek
És hangosan dörmögnek: kibaszott kóla…

Lassan, felhajtás nélkül, öt centis csótánnyá változom.
Antennáimmal tapogatózva eljutok a prágai vonatállomáshoz,
És még ott is átkozott kólásüvegek torlaszolják az utam.

Ahogy hátrafordulok, Kafka szólít meg, a fülembe súgja, hogy
Míg ezeken a macskaköves utakon rohangált velem,
Most először döbbent rá, hogy Prága szexi.

Basszameg! Egyszer sem adóztam Prága szexiségének.
Prága, visszatérek!

Nagy Hajnal Csilla fordítása