Megúszás; Postaláda; Mintha

Megúszás

János mindent sósan szeret,
orvosa szigorú tanácsára
diétázni is ugyanilyen
hevülettel hajlandó,
és belevetni magát a szeretetbe,
ha kifacsarja az alma levét,
a maradékot
régóta nem termő
almafájuk alá szórja,
hisz nem esik messze
az íróasztalától,
akár a ceruzája, amit persze nem
kemény fából faragott a neje,
kinek csöndje
olyan, mint a bogáncs,
a koldustetű,
mindenbe beleragad,
mindenhez köze van,
mindent meg akar oldani,
az időjárás-jelentés az egyetlen,
amit még meghall az
egész nap dumáló tévéből,
miközben a bárányfelhőkből
kifőzi Jánosnak a finom levest,
ami az ereiben forr.

Postaláda

A örök szabadságvágy
összeköt bennünket,
akár a friss cement.
Tévedhetetlen az igazság,
legfeljebb téved, aki mondja.

Nem ebben a világban élsz,
hát nem létező árnyékod
lehetek csak.
Kirabolod az üres szobát,
amikor névjegykártyákat csináltatsz
magadnak, majd
pénzfeldobással döntöd el,
szétosszad-e őket.

Mintha

Álmomban
megtapasztalom,
túlestem már mindenen,

nem nyugodhatok
meg soha,

belém gabalyodott a hajnal.
Az Isten sem tehet róla,
hát még én.

Fotó: Görföl Jenő