Könnyű játék; Nyugovó

Könnyű játék

Kiskorodban, mikor a parkban sétáltál, 
Gyűrűs kezek gondos fonatában, 
El akartad fordítani a fejed, mikor láttad 
A fűben baszó agarakat, 
De nem értetted a csontos mechanizmust, 
Csak játszanak drágám, 
Akkoriban ennél nem kellett több. 
 
Később többször is láttad, 
Bár anyu és apu soha, 
De az agarak mintha követtek volna. 
Éjszakánként a paplan alatt, 
Nadrágban megbújva, 
A combodra tekeredve vadul ugatva, 
Éhesen, szagot fogva követelték, 
Hogy adj okot a megváltó csöndre. 
 
A nyál cikából feszülő póráz  
túlsó végéről figyelted csattogó nyelvük, 
Nyugodtan és objektíven, 
Kipirulni soha nem pirultál, 
Az agár versenyállat 
S, hogy karod tőből ne tépje ki, 
Tartottad a tempót. 
 
Most a tükör előtt állva  
Képed megtermett márványtömb, 
Homlokodon nyoma se forrásnak, 
Mintha a véred is másban hálna, 
És ahogy mögötted nyalogatja sebeit 
Az aznapi felhevült betevő,  
Látod az agarak különös játékát, 
A játékot amit már jól ismersz, 
Bámulod, mint akkor régen, 
Ha nem elegáns, legalább könnyű, 
Felöltözöl.

Nyugovó

Fehéren izzó képeket éget a múlás 
A panelproletár megereszkedett tekintetébe, 
Nem ereszti a rongybabaként  
Hurcoltatott embert,  
Visszaköveteli az akkort, 
Billogot nyom az újborjú tágranyílt szemébe, 
Minden rebbenéssel előtte vibrálnak 
Az egymás farkába harapó letűnt korok. 
 
Az újszülött, betonvasba tekerve, 
Mosógépen dajkálva, 
Üveggyapotból gyúrt  
Szerető testekbe fonva, 
Édesanyácska, mostoha mancs, 
Akarva akaratlanul beleszülve 
A megszürkült óriások tátongó köldökébe, 
Elébe lökve a sóvárgás 
Purhabtól dagadó mellének, 
Szopik, ahol tud. 
 
A pina, amiként másoknak tetszelgett 
Pornográf ifjúsága kezdetétől fogva, 
Óva intett szomszédok, 
Lépcsőházi mumusok combjába harapva, 
Falfestékkel összefröcskölt  
Disznó szavú udvarlók, 
Szomszédból lopott hazudott szüzesség, 
Pévécé szirmokból kibomló csiklóját 
Grabancán elkapva viszi az idő. 
 
Az asszony, ki még együtt hál 
Őszülő férjével, 
Meggörnyedt alak, aki éjjelente zabál 
És meggyónja bűneit  
A falra felszögelt harcsa trófeának, 
Radiátorcsövekbe suttogott sérelmek, 
Fregolira feszített ráncosodó viszonyok, 
Linóleumra tapad a postásfiú izzadt teste, 
Retinába mar,  
Döglött afférokat aggat a szaruhártyára. 
 
A macskák, akik mindent összejárkálnak, 
Miután nehezen felnyalja széthagyott éveit, 
Szagelszívóba szublimáló megsárgult nevek, 
Messzire utazó megvénült arcok, 
Vadludak a hófedte délen, 
Zacskóval fejükön rohanó nénik az esőben, 
És a macskák, akik mindent összejárkálnak, 
Akik mindig odafekszenek, ahova a gazda akar, 
Akik nem várnak sokat, mielőtt enni kezdenének, 
És akiket olyan nehéz leszakítani a foszló testről. 

Lassan vakít a szemen megülő porréteg, 
Nem lát már mást, csak a saját igazát, 
Vagy amit annak hazudott, 
Elégszer, hogy elhiggye,  
És már le se hunyja szemét,  
Mikor este nyugovóra tér,
Csak hagyja, hogy kedvence lenyalogassa.