Járványon innen és túl

H. Nagy Péter legújabb kötete a Karanténkultúra és járványvilág címmel jelent meg a Prae Kiadó gondozásában, 2020 szeptemberében. Ahogy azt az olvasó is sejtheti a címből, a szerző az aktuális helyzetet dolgozza fel a könyvben, reflektálva annak hatásaira és egy kis játékkal annak lehetséges utóhatásaira. A szerző a felvezetésben elmondja a kötet megszületésének körülményeit, illetve azt, hogy a koncepciót, amely szerint a jövőből (pontosabban 2025-ből) próbál visszanézni a 2020-as helyzetre, más tudományos lapok (például a Science) is később felhasználták, igaz, ők már nagyobb időbeli ugrással dolgoztak.

Ahogy azt tapasztalhattuk, ebben az időszakban számtalan szerző, alkotó kényszerült lakása négy fala közé, és ez a helyzet bizonyos szempontból rendhagyóvá tette és kontextualizálta műveik egészét (például: Garaczi László Veszteg című karanténdrámája vagy Veszelszki Ágnes Karanténszótára stb.). H. Nagy ugyanitt kiemeli, hogy ebben az időszakban megnőtt az álhírek mennyisége is. Megoldási javaslatként felhozza, hogy érdemes volna ezen hírek hívőinek inkább az algoritmusok „jóslatai” felé fordulniuk, semmint a légből kapott véleményeket elfogadniuk. Bár szép ez az elképzelés, sajnos a valóság sok esetben mást mutat. Úgy vélem, hogy ez a magatartásforma (a kritikátlan gondolkodás) a jövőben sem fog igazán változni, mivel az összeesküvés-elméletek szociálpszichológiai oldalát nézve sokkal vonzóbbak (főként „színesebbek”) sokak számára, mint a tudomány „száraz” tényszerű adatai. Ugyanitt megemlíthető az is, hogy a politika miként igyekszik ezen keresztül manipulálni az embereket, pl. Türkmenisztánban egyszerűen betiltották a koronavírust mint szót. A kötet megszületésénél fontos volt, hogy a szerző tisztában legyen a korábbi pandémia-irodalommal, illetve a jelen szituációt figyelembe véve a művészek (ha nem is a legújabb, de nagy szerepet játszó) „vásznával”, a közösségi médiák virtuális felületeivel.

A 2020-as pandémia, mint azt tapasztalhattuk (és tapasztalhatjuk most is), némiképpen átrajzolta a kultúrával kapcsolatos gondolkodásunkat. Gondoljunk csak arra, hogy ebben az időszakban számtalan olyan esemény került át virtuális környezetbe, amely korábban perszonális vagy tömeges/szociális esemény volt – koncertek és diszkók, stb. De ugyanebből a szögből nézve sok olyan helyszín (múzeumlátogatás) és foglalatosság (olvasás) is digitalizálódott, érdekes módon úgy, hogy a korábbi létjogosultságuk és formájuk szintén megmaradt. H. Nagy úgy véli, hogy a vírushelyzet kiválóan bizonyította azt, hogy a különféle médiumok „nemcsak váltják egymást a kultúra időbeli tengelye mentén, de párhuzamosan is nagyon jól megférnek egymás mellett.”(28.)

Ebben az időszakban a(z X, Y, Z) generációkkal kapcsolatos gondolkodásunk is módosult, és a vírus hatásának köszönhetően a korábbi fogalmak/jelölőrendszerek is átíródtak, megváltoztak, összemosódtak. Így születhetett meg a V-generáció, amely a maszkosság (V for Vendetta / V mint Vérbosszú című képregény és film alapján) és a járvány globális kontextusában jött létre. A karantén, illetve a maszkok viselése számtalan klasszikus mű újraértelmezésénél kapott szerepet, de a kortárs művészetekben is jelentősen képviselteti magát. A kötet szerzője elsőként Banksy alkotását értelmezi, amelyben a híres graffitis létrehozta az újragondolt szuperhős fogalmát: a Supernurse-öt, vagyis a Szuperápolót, amely egy, a Supermanre hajazó figura, szájmaszkban.

H. Nagy ezt követően az epika és líra viszonylatában foglalkozik azokkal az alkotásokkal, amelyek (jelenlegi értelmezések szerint) két csoportba sorolhatók: a vírusról szóló alkotások, és azok a művek, amelyek a karantén ideje alatt jöttek létre. Ugyanitt megemlít olyan műveket is, amelyek (újra?)értelmezésükben nagyon is a jelen helyzetben fennálló (kultúr)környezetet vetítik előre az olvasó számára. A szociális hálózatok térnyerésének köszönhetően a kapcsolatok fenntartása is átalakult. Egyrészt a fizikai kontaktusok száma jelentősen csökkent az elmúlt időszakban, bár figyelembe kell venni, hogy ezek perszonális (és pszichológiai) igénye egyénenként nagyon eltérő/változó lehet. Másrészt a jóval korábbi elszigeteltségek „magány” aspektusa a mai világban már nem tekinthető olyannyira evidensnek a szociális platformok fokozott jelenléte folytán.

Sokak kedvenc zenészei is „házi” koncerteket adtak, amelyek során közönség és koncerttermek híján akár a saját kertjükből sugározták dalaikat a virtuális térbe. Előtérbe kerültek a különféle re-kreációk és performanszok, amelyeket amatőrök és neves művészek is szinte egy időben végezhettek, akár egymásra reagálva, akár parodizálva egymást. H. Nagy példaként itt megemlíti a híres festmények modernkori újraalkotásait (fényképes feldolgozásait), illetve egy érdekes jelenséget is bemutat a kötetben, amelynek a szemétkihordás performansz/előadói jellegének mivolta került a központjába. Ahogy a szerző találóan megjegyzi: „ez volt a karanténkultúra háztáji karneválja” (69.). H. Nagy Péter jogosan teszi fel a kérdéseket, miszerint: „a karanténkultúra képes-e kijelölni innovatív tendenciákat, vagy akik fontosak voltak, később nem lesznek azok”? (97.) Bár a kérdést csak részben válaszolja meg ebben a részben, a feltérképezést leginkább az olvasóra hagyja. A szerző kiemeli, hogy szerencsére a karanténkultuszok nagy része priorizálás tekintetében igyekezett a tényekre támaszkodni.

A kötet A kulturális járványtan alcímű második része tizenkét szöveget tartalmaz. Ezen szakasz olyan szövegeket gyűjt össze, amelyek korábban már megjelentek különböző online felületeken, ezek közül több is olvasható a dunszt.sk-n. Az első néhány szöveg filmeket (Az Androméda-törzs, Legenda vagyok, 12 majom, Z világháború, Fertőzés) és regényeket (pl. Aurora, A vér zenéje, A felhúzhatós lány) mutat be. Ezek témája egy fiktív járvány (vagy vírus), és vagy aktuális történésében vagy már a múltban megtörtént eseményként aposztrofálják az eseményt. A szerző (ismételten) felhívja az olvasó figyelmét a tudománynépszerűsítő irodalom fontosságára, és olyan példákat emel ki, amelyek a vírus-tematikát járják körül. Ilyen például Michael B. A. Oldstone könyve, a Vírusvadászok, vagy a Steve Jones által írt Darwin szelleme.

H. Nagy Péter azonban nem csak a vírusok biológiai oldalával foglalkozik a kötetében, hanem a kulturális „vírusokkal” is, más néven a mémekkel (ebben az esetben nem az általánosan ismert internetes mémekről van szó). A kérdéskör szemléltetése céljából a szerző talányosan a következőket írja: „Az információs csomagok a másolódási hibák következtében olyan mintázatokat alakíthatnak ki, melyek életképességét nem befolyásolja az, hogy milyen viszonyban állnak a tényekkel (azok ellenében is könnyen »győzhetnek«), s ha ezekben a konstellációkban (a mémkörnyezetben) ott van például a vakhit mémje is, a siker szinte garantált (ez magyarázza például az összeesküvés-elméletek hatékonyságát).” (147.) Vagyis arról van szó, hogy a kultúránkba beágyazott képzetek (képek, ikonok) hosszútávon képesek befolyásolni nem csak az elődeink, de a mi, továbbá az utódaink életét is, mivel ezek a kulturális mémek a valós vírusokhoz hasonlóan képesek az alkalmazkodásra/mutációra is. Gyakran pedig kritikátlanul elfogadunk olyan képzeteket, amelyeket sok esetben már megcáfoltak, de azt a környezetünk (vagy megszokásból, vagy tudatlanságból) még mindig közvetíti (pl. nyelvtérkép, a spenót vastartalma, mint ahogy a vakcinák vagy oltások sem okoznak autizmust, stb.).

Ma már tudjuk, hogy a 2000-es években elinduló hálózatelméletnek köszönhetően remekül feltérképezhető magának a vírusnak (és más vírusoknak is) a terjedése. Ennek köszönhetően pedig újraértelmezhettük egész rendszerek komplexitását, kapcsolatrendszerét. A pandémiák mindig is hatással voltak az emberiség életére. Ugyanúgy, ahogy a múltunk részét képezték, ugyanúgy részei a jelenünknek és bizonyosan kijelenthetjük, hogy a jövőnkben is ott lesznek. És hogy a kötet utolsó fejezetének címét játékba hozzam: hogy mi vár ránk a járványok után? Csakis rajtunk áll. Ahogy azt H. Nagy is említi: „sok mindent köszönhet az emberiség a járványoknak, jól tudván, óriási árat fizet értük folyamatosan” (189.).

Összegzés: H. Nagy Péter Karanténkultúra és járványvilág című kötetének első fele leginkább egy naplóra emlékeztetheti az olvasóját. Ebben a részben a szerző lassan haladva az első karanténidőszak egy-egy jelenségére hívja fel az olvasó figyelmét, majd arra reflektálva bontogatja ki a gondolatait. Bár sok esetben azt érezheti az olvasó, hogy ezek a „futamok” nincsenek befejezve, de véleményem szerint a szerzőnek elsődlegesen nem is ez a célja (mint ahogy a vírus-helyzetnek is van/lesz folytatása). A negyven rövid szöveg lazán, de ugyanakkor szervesen kapcsolódik egymáshoz, és ezzel H. Nagy elég széles játszóteret biztosít a témát érdeklődve figyelő olvasónak, ugyanis nem csak a helyzetre való reakciók (és a különféle művészek reakciói), de az önreflexió is ugyanúgy megtalálható ezekben az írásokban.

A kötet második fele véleményem szerint sokkal olvasmányosabb formában íródott – ezek inkább esszék, semmint a kötet első felére jellemző „naplóbejegyzések” halmaza. A szerző ezekben a szövegeiben a pandémia témáját körüljáró, azokat felhasználó filmeket és irodalmi alkotásokat elemzi, majd a tudománynépszerűsítő irodalmat, illetve annak fontosságát emeli ki a témában. H. Nagy Péter remek merítéssel és jó érzékkel válogatta ki azokat a műveket, amelyeket szemléltetésként mutat be az olvasónak, és ezek tudományos értékeléséhez nem is férhet kétség, mindazonáltal hiányolom, hogy a videójátékokat (pl. Resident Evil, Last of Us, stb.) még nem hozta „játékba”. Remélhetőleg a későbbiek során a szerző ezekben is el fog tudni merülni.

A kötetet mindazoknak ajánlom, akiket érdekel a koronavírus közvetett és közvetlen hatása, leginkább kulturális szempontok alapján. A mű azoknak is érdekességeket tud felmutatni, akik csupán felületesen szemlélték az eseményeket és a közösségi hálókon kialakuló trendeket, ugyanis ez a mű mélységében és szélesebb spektrumban taglalja ezeket. Jó hír, ahogy a szerző megjegyezte, hogy lesz még mit feltérképezni ebből az időszakból, így hamarosan várhatjuk a Karanténkultúra és járványvilág folytatását.

H. Nagy Péter: Karanténkultúra és járványvilág. Prae Kiadó, Budapest, 2020