Ó, rinocérosz

117.

A rinocérosz a Megváltó anyjáról elnevezett parkban
bebújt egy bokorba, és ahogy a torkán kifért, vadul
átkozódni kezdett: Jézus, te büdös köcsög, hogy az ördög
öregapja rakná beléd rézzel cifrázott, kóchengeres,
ráncos faszát! Egy fogad legyen, az is a markodban! Jézus,
hogy a kékeres kis faszoddal basznád teherbe a retkes,
zsiráf anyád málna száját! Szedjél hangyát bokszkesztyűben!
Jézus, hogy azt a pézsmaszagú herédet verné ki a foggyík!
Jézus, az apád törölt volna a lepedőbe! Te csipás szemű,
csavargó jordán, hogy szakadna rád tizenhat tonna
teveszar! Ilyen válogatott átkokat sivított órákon át
a bokorból, de nem sújtott le rá a Jóisten ménkűje.
Nem és nem. A rinocérosz levonta a következtetéseket.
Kimászott a bokorból, szívében az ateizmus minden
szomorúságával és szenvtelen fölényével elballagott.

118.

Az élet, jegyezte föl a rinocérosz, a puszta tény, hogy valaki
életben van, és bizonyos időtartamon át, márpedig az időtartam,
jegyezte föl a rinocérosz, itt aligha elkerülhető, fenntartja,
amit több-kevesebb joggal, több-kevesebb bizonyossággal
az életének tekint, végül is fárasztó, rendszeres és gyötrelmes
munka, amelynek napi folyamatosságáért nem a résztvevők
kedvtelése vagy kedvetlensége, fellángoló buzgalma vagy beálló
csömöre, lelkesedése vagy viszolygása szavatol, hanem egyfajta
kényszeresség és szervezettség, jegyezte föl a rinocérosz,
egy futószalag, egy zárt gépezet, ami egyszerre zakatol
kívül és bent, az iskolapadokban, az utcákon, az erőművekben
és a fejekben, lélegzetnyi időt sem engedélyezve. Az élet,
jegyezte föl a rinocérosz, puszta funkció, személytelen,
öncélú működés, amelyben csak a megmagyarázhatatlan
kíváncsiság és az indokolhatatlan, cél nélküli szeretet okoz
fennakadást, furcsa, villanásszerű zavarokat, mert távlataival
egyedül ezek lépik át a gépezet körülhatárolt, meghaladhatatlan
világát, és hagynak nyomot. Beégetik magukat az anyagba.

63.

Aligha kell csodálkoznunk azon, hogy a természettől
adottan változékony és változandó anyag, amely
képes arra, hogy bármivé átalakuljon, és bármilyen
tulajdonságot felvegyen, úgy van megalkotva, hogy egyik
pillanatban igaz rá a szó: „Nem volt szép alakja, amiben
gyönyörködhettünk volna”, a másik pillanatban olyan
dicsőségesnek, nagyszerűnek és csodálatra méltónak
mutatkozik, hogy akik a rinocérosszal együtt felmentek
a hegyre, arcra borultak előtte, mert látták szépségét.

141.

A rinocérosz közzétett egy nyilatkozatot, amelyben végre
megfogalmazta hitvallását: „Tiltakozni annyi, mint azt
mondani, ez vagy az nem tetszik. Ellenállni pedig annyi,
mint tenni is valamit azért, hogy ami nem tetszik, az ne legyen.
Tiltakozni annyi, mint azt mondani, kiszállok a játékból.
Ellenállni pedig annyi, mint tenni valamit azért, hogy
a többiek is kiszállhassanak.” A nyilatkozat címzettjei
„a nép soraiban rejtőzködő potenciális forradalmárok” voltak.
A rinocérosz nem sorolta magát közéjük. Azért kellett
megírnia a nyilatkozatot, hogy megkösse magát, mintha
kutyát kötött volna ki egy póznához. Ez volt az első
eset, amikor nem kibúvónak, halogatásnak érezte az írást,
hanem tiszta cselekvésnek. Ez azért mégiscsak valami,
ismerte el, és csettintett. Átléptem eddig ismert
határaimon, és kitűztem magam egy hófehér foltra.

44.

Nem hittem soha, hogy határozott ellenségei
legyetek a nemzet ügyének, s örömmel tapasztalom:
miként azt kebleiteken ápolni meg is indultatok.
Én intelligenciátokra sokat építek, hogy hamarabb,
mint bármely állatfaj, felfogjátok, hazám érdeke,
miért kell a rinocéroszoknak magyarnak lenniük.
Ne hagyjátok ezt az érzelmet ápolatlanul, mert
reátok, mert az egész hazára megtermi gyümölcsét.
Ez a nemzetiség elfogadása. Meglátjuk, engedtek-e
ez óhajtásnak, vagy a zsibbasztó közönyösség
öléről a nemzet minden kívánata elpattan. Az első
esetben új hév, új erővel folyand a harc mellettetök,
a másodikban hidegségtök viszonhidegség követendi.

149.

Úgy szeretném. Úgy akarom.
Úgy szeretném. Úgy akarom.
Úgy szeretném a szemedet kinyomni.
Úgy szeretném a füledet letépni.
Úgy szeretném a töködet levágni.
Úgy szeretném a beledet kitépni.
De sajnos nagyon szerelmes vagyok beléd.
Sajnos fülig beléd szerelmesedtem.
Rinocérosz, a kurva anyád.
Rinocérosz, a kurva anyád.

151.

Még akkor is, amikor a betonszürke nyakról letépett
rinocéroszfejet a trák Hebrus az ár közepén sodorva
görgette, a hang és a kihűlt nyelv Európét, ó, a szerencsétlen
Európét hívogatta elszálló lélegzettel: a partok végig
a folyó mentén Európé nevét visszhangozták.

154.

Köszönöm, hogy a létezés tenyerén tartott ma is.
Köszönöm, hogy együttérző lehettem az érző lényekkel.
Köszönöm, hogy lehetőségem volt ma is tudatom
tiszta természetében tartózkodni. Köszönöm,
hogy a betegség árnya nem taszítja homályba látásomat.
Nem tudhatom, mi érkezik el hamarabb, a halálom
vagy a reggel, de ne a félelem töltsön el, álmaim
szárnyaljanak a tiszta égen, mint a garudamadár.
Ha megérem a holnapot, legyek minden lény javára,
amely körülöttem él, és tudjak örülni nekik. Váljon
éjszakai koporsóm hajnalra az együttérző szeretet
fészkévé. Történjék bármi, ezüstben fénylik a Hold,
aranyban ragyog a Nap, bármi, bárhol, bármikor.