Megjelent az első képregény, melynek hajléktalan emberek a szerzői
A The Book of Homelessness (A hajléktalanság könyve) című kötetben olyan rajzok és történetek vannak, amelyeket egykor vagy jelenleg is hajléktalan emberek alkottak. A könyvet az Accumulate nevű jótékonysági szervezet adja ki. A szervezet alapítója, Marice Cumber szerint a könyv egyedülálló a maga nemében, mert ez a világon az első olyan képregény, amelynek szerzői első kézből tudnak mesélni a hajléktalanságról – írja a The Guardian. A könyv nemcsak az otthon nélküli emberek kemény mindennapjait mutatja be, hanem azt az utat is, amely ahhoz vezetett, hogy elveszítették otthonukat. Valamennyi szerző életútjában jelen volt vagy van a bántalmazás, szexuális erőszak, addikció vagy a családból való kitagadás.
Cumber úgy fogalmazza meg az Accumulate tevékenységét, mint „a hajléktalanok művészeti iskolája“. És valóban, a szervezet rendszeresen rendez workshopokat és kiállításokat a hajléktalan emberek munkáiból, amelyeket gyakran hajléktalanszállókban állít ki. Az alkotók közül sokan egyfajta terápiának tartják a munkát, amelyet így végeznek, és amely többüknek segített már felállni és újra felépíteni az életüket. Az Accumulate tevékenységéből és a támogatásokból befolyó összeg egy részét a hajléktalanok kapják, a fennmaradó összeget pedig arra fordítják, hogy a tehetséges fiatalok ösztöndíjjal bekerülhessenek a dél-londoni Ravensbourne egyetemre.
Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!