„Szeretnének egy elfogadóbb, tisztább, nyitottabb, szabadabb világban élni…”

A Radnóti Színház színházpedagógiai programja, a Radnóti Ifjúsági Műhely (RIM) öt évvel ezelőtt indult. Változatos módokon kínál lehetőséget középiskolás és egyetemista fiataloknak, valamint tanároknak az együttgondolkodásra, a színházi munkafolyamatok megismerésére és a közös alkotásra. A műhely tavasszal kinevezett vezetőjével, Durst Mónival beszélgettünk.

Mindig is színházi nevelési szakembernek készültél?

Mindig is az emberek, a történeteik és az alkotás érdekelt, de hosszú idő volt, amíg megtaláltam a számomra működő drámás módszereket és a színházat. Az ELTÉ-n végeztem magyar szakon, és a legelső órámon, amikor kiálltam az osztály elé, éreztem, hogy teljesen eszköztelen vagyok. Azt éreztem, hogy nagy közlésvágy van a gyerekekben, de olyan mennyiségű tananyagot kell leadni, hogy nincs idejük megfogalmazni a gondolataikat, feltenni a kérdést, hogy mi közük van egy adott vershez vagy novellához. És nem voltak rá eszközeim, hogy élménnyé tegyem számukra a tanulást. Mivel jobban érdekelt, hogy mi van a gyerekekkel, mint az, hogy hogyan tudnak Balassit elemezni, elkezdtem keresni az utam. Így jutottam el a drámapedagógiához, majd jött a gyerekszínjátszó-rendezés, a pszicho- és a szociodráma, végül a színházi nevelés, vagyis a RIM. Ez a sokféle terület, amivel foglalkoztam, látszólag kitérő volt, de a színházi nevelésben mindez összeér. Visszanézve meg azt is gondolom, hogy az önismereti munka nagyon jól megsegíti a szakmai munkát, főleg ott, ahol emberekkel foglalkozunk. Saját magunk miatti felelősségvállalásból. A ránk bízott fiatalok iránti felelősségvállalásból. Hogy értsük, mit miért csinálunk, minek mi a hatása, következménye.

Gyerekekkel, fiatalokkal akartál foglalkozni, innen nézve egyenes az út a drámapedagógiához és a gyerekszínjátszáshoz. De hogy jött a képbe a pszicho- és a szociodráma?

A pszichodráma önismereti útnak indult, de aztán annyira beleszerettem, hogy végigcsináltam egy hosszú képzést, végül saját felnőtt csoportot vezettem. Mindig magával ragad, ahogy feltárulnak emberi történetek, elképesztő érzés meglátni a folyamatokat, megérteni, hogy mindennek van mögöttese. Nagyon megérintő, amikor a „főszereplő” megérti és feldolgozza saját élethelyzetét, és ennek köszönhetően sokkal integránsabb, komplexebb képe lesz arról, hogy mi történt vele, miben van éppen, min lehetne változtatnia. Úgy él bennem, mint civilek színpada. Saját élettörténetekkel játszunk. Nagyon szeretném a jövőben is folytatni a csoportvezetést, de most a szociodráma intenzívebben van jelen az életemben. Egy nemzetközi projekt keretében módszertani fejlesztéssel foglalkozunk, a hazai akkreditációt és tananyagot készítjük elő. A módszert egy javítóintézetben alkalmazzuk. Külön csoportot viszünk a fiataloknak és a dolgozóknak. A cél az, hogy a fiataloknak jövőképet adjunk, és a dolgozókat, akiknek számos kihívással kell nap mint nap megküzdeniük, támogassuk a munkájukban. Mindezt drámás eszközökkel.

Mit jelent pontosan a színházpedagógia fogalma? Hogyan tudnánk elválasztani a drámapedagógiától?

A drámapedagógia egy olyan szemlélet és módszer, ami nem feltétlenül kötődik a színházhoz, angolórát is lehet tartani drámapedagógiai gyakorlatokkal. A színházpedagógia viszont kifejezetten a színházi formanyelven keresztül tanít gondolkodni, és magát a színházi formanyelv megértését is elősegíti, de ehhez drámapedagógiai eszközöket is használunk. A Radnóti Ifjúsági Műhely színházpedagógiai programjának két alappillére van: a többlépcsős és a hosszú távú program. A többlépcsős programunk középpontjában a színház repertoárjában játszott előadások vannak, ezek köré szervezünk befogadást és feldolgozást segítő foglalkozásokat. A hosszú távú programunk során egész évadon átívelően dolgozunk egy gimnazista és egy egyetemista csoporttal. Ez a munka közelebb áll a drámapedagógiához, hiszen itt az adott korosztályt megszólító témákkal, emberi, társadalmi problémákkal foglalkozunk. Csupa olyan dologgal, ami a diákokból jön. A vágyaik, történeteik, problémáik vannak a fókuszban. Az a tapasztalatunk, hogy úgy tudunk jól dolgozni, ha teljesen belőlük alakítjuk a programot. Drámapedagógiai eszközökből, improvizációból és helyzetgyakorlatokból merítünk, történeteket szövünk, játszunk és újrajátszunk. És a végén ebből is színház születik.

A RIM programjai közül melyik az, amelyik a leginkább közel áll hozzád?

A RIM-nek átgondolt, minőségi programkínálata van, amit a csoportvezető-drámainstruktorok (Széplaki Nóra, Szendrey Gitta, Mlynarik Julcsi) építettek föl nagy gonddal. Mivel én csak tavasszal csatlakoztam, az első olyan program, aminek a kidolgozásában már aktívan részt vettem, az a részvételi színház, így nekem most az a legizgalmasabb. Mindnyájunkat nagyon izgatott egy felnőttekből álló csoport elindítása. Olyan civil embereket kerestünk, akiket érdekel egy közös alkotófolyamat. A jelentkezéshez egy rövid videót kellett készíteniük, amiben egy olyan jelentéktelen apróságról mesélnek, ami nekik valamiért fontos. Azt reméljük, hogy ezekből a kis történetekből kiindulva el tudunk kezdeni mesélni magunkról, aztán megkeressük a közös témákat, és kiválasztjuk azt, amelyik mindenkit érdekel. Ezt kezdjük körbejárni drámás eszközökkel. És a végső cél, hogy ezekből az improvizációkból és drámás foglalkozásokból kipörgő nyersanyag alapján egy előadás szülessen. Legmerészebb álmainkban a részvételiségnek azt a szintjét is elérjük, amikor a nézők is aktív résztvevői lesznek az előadásnak. Legalábbis az, aki szeretne.

És úgy lépnek be a történetbe, mint önmaguk, vagy inkább valamilyen szerepben?

Valamilyen szerepben. Ne kérdezd, hogy hogyan, mert azt még nem tudom. A folyamat része, hogy megtaláljuk a formáját. De szó sincs nézővegzálásról. Csak azokat vonjuk be, akik jelzik, hogy kaphatók rá.

Hogy találnak ide a fiatalok? Mi hozza őket? A színházszeretet? A közösséghez tartozás igénye?

Alapvetően ez a kettő, igen. És szerencsére, akik itt vannak, még sokáig kötődnek a RIM-hez. Szájról szájra terjed a híre, egyik diák hozza a másikat. Nem nagyon kell már reklámoznunk.

Mit nyernek azzal, hogy RIM-esek lesznek?

Iszonyatosan leterheltek és fáradtak a fiatalok. Sokszor elcsigázottan és kizsigerelten érkeznek meg hozzánk, közben meg tele vannak ötlettel, alkotókedvvel, vidámsággal. Az iskolának azért kellene dolgoznia, hogy ezt kihozza belőlük, és szomorú, hogy sokszor ennek éppen az ellenkezője történik. A diákok számára rengeteget jelent, hogy nálunk egy szabad, ugyanakkor biztonságos térben lehetnek, ahol kíváncsiak a véleményükre, és ahol sokféle vélemény megfér egymás mellett. Nincsenek kizárólag jó vagy rossz válaszok, minden érzés és gondolat érvényes. Csak akkor lesznek motiváltak, akkor tudnak adni a másiknak, ha önazonosak. Emellett a csoport önmagában egy normaképző rendszer is, nem minősítéssel, hanem érzelmi-gondolati reflexiókkal és közös alkotással foglalkozunk. Ez teljesen áthelyezi a hangsúlyt a szabad önkifejezésre, a csoport visszajelzései pedig kinek-kinek segítenek egy reálisabb énkép kialakulásában, fejlődik az ön- és a társismeretük. Minden egyes alkalom után beindul bennük egy gondolatfolyam, megtanulnak reflektíven gondolkodni, és ezért nagyon hálásak. Mindeközben kialakul egy közösség és egy olyan tér, ahol mindig az őket foglalkoztató kérdésekről beszélünk.

Mennyire integrált a RIM a Radnóti Színház életében?

A rövid program a színház repertoárján lévő előadásokhoz készül. A felkészítő és feldolgozó foglalkozások elkészítéséhez az adott előadást jól kell ismerni, éppen ezért már az olvasópróbán is jelen vagyunk. A hosszútávú, kétéves programunk foglalkozásain rendszeresen részt vesznek a színészek is, akik egy-egy témakörben foglalkozást tartanak. A Radnóti Színház pedig emberileg és erőforrások tekintetében is támogatja a RIM tevékenységét. Számunkra ez sokat jelent.

Hogyan tudtok, tudtatok dolgozni a karantén alatt?

A pandémiás időszak nagyon izgalmas kísérletezés volt mindannyiunk számára, hiszen át kellett költöznünk online térbe. Amikor váratlanul mindenki beszorult a négy fal közé, a diákok borzasztóan szomorúak voltak, nagyon hiányzott nekik a RIM. Ezt a bezártságot ki akartuk tágítani, visszahozni a csapatérzést. A gimis csoporttal Zoomon keresztül elkezdtünk fölépíteni egy virtuális világot a félév során, amelynek az életét közösen alakítottuk. Apránként megszületett a sálények világa. Ők találták ki, hogy hol laknak, kikkel élnek együtt, milyen szokásaik, történelmük, feldolgozandó traumáik vannak. És a RIM-esek maguk is beléptek ebbe a világba. Lassan elnyerték az óvatos sálények bizalmát, és segítettek megszervezni nekik az éves nagy fesztiváljukat, ahol arra emlékeznek, hogy honnan jöttek, és hogyan találtak új otthont maguknak.

Az egyetemista csoport az online félév során sokat dolgozott művészetterápiás eszközökkel, improvizációval, színházelemzéssel. Most, a pandémia második hullámában azon dolgozunk, hogy a tanárok számára is vonzó online foglalkozásokat tudjunk kínálni. Fontos, hogy ne csak a diákokkal, de a pedagógusokkal is élő kapcsolatunk legyen, ezért – járványmentes időkben – kifejezetten nekik szól a P+R program. Itt előadásokat, bemutatókat nézhetnek meg, utána pedig közösen beszélgetünk a látottakról. Ezek az események jól működnek, de van hova továbblépni. Korábbi foglalkozások során többen is jelezték, hogy szívesen részt vennének egy felnőtteknek szóló MÉR programon. November végén kifejezetten magyar tanároknak tartottunk online MÉR workshopot, és nagy sikere volt.

A MÉR (Magvető és Radnóti) nevű programotokban kortárs szerzők szövegeivel foglalkoztok.

Igen. Megpróbáljuk ledönteni az olyan gátlásokat a diákokban, hogy a kortárs az nem érthető, hogy csak nagyon nehezen lehet hozzá kapcsolódni. A MÉR foglalkozásain a Magvető Kiadónál megjelent novellákkal és versekkel foglalkozunk. Ez egy közösségi és alkotói tér, egy állandó csoport. Olvasunk, beszélgetünk, véleményt formálunk, érvelünk – nem konkrétan a műveket elemezzük, hanem saját magunkat, az olvasás közben bennünk keletkezett érzéseket és gondolatokat. És közben írunk. Az írás nagyon fontos belső folyamatokat indít el, segít a fiatalokban kavargó gondolatok, kérdések értelmezésében – önmaguk megfogalmazásában.

Vannak olyan témák, amelyek rendszeresen visszatérnek a foglalkozásokon, workshopokon?

Az online tér befolyása mellett a reális énkép és reális kapcsolatok kialakításának problémája visszatérő téma. Nagy téma a bullying és a kirekesztés, ennek ezer formája jelenik meg minden közösségben. Sajnos, azt kell mondanunk, hogy ez természetes, hiszen ami össztársadalmi szinten tendencia, az a kis közösségekbe, az osztályokba is be fog szűrődni. Elengedhetetlen, hogy reflektáljunk, tudatosítsuk ezeket a mintákat, és feltegyük azt a kérdést, hogy hogyan tudjuk ezeket átfordítani, miként lehet magunkból nem egy destruktív, hanem egy konstruktív közösséget kialakítani. Éppen ezért nagy felelősségük van nálunk is a csoportvezetőknek, hiszen működésük és együttműködésük kimondatlanul is példát szolgáltat a diákok számára.

A RIM-ben voltaképpen arra törekedtek, hogy egy szolidárisabb, kreatívabb és tudatosabb közösség létrejöttét segítsétek. Mit gondolsz, a résztvevők tovább tudják adni a saját közösségükben ezeket az értékeket?

Hiszek ebben, elvégre minden változás azzal kezdődik, hogy tudatosítjuk, miben létezünk éppen. Aztán jöhet az ezzel való munka, mi pedig az egyetlen lehetséges építkezési módot választottuk: alulról építkezünk. Abban reménykedünk, hogy idejönnek a diákok, beilleszkednek a csoportba, az itt megtapasztaltakat pedig továbbviszik más közösségeikbe. A RIM-es diákok újra és újra visszatérnek, felkeresnek minket, és valahogy a részei maradnak ennek a rendszernek. Fontos számukra a közösség és a tartalom, amit itt kapnak. Mi pedig azt reméljük, hogy egy-egy munkafolyamat és a műhelyben eltöltött idő az élet más területein is kamatoztatható tapasztalatokkal gazdagítja őket.

Tavasz óta vagy tagja, sőt, vezetője a RIM-nek. Ért ezelatt olyan élmény, ami meghatározó volt számodra?

Abszolút. A hosszú program részeként van egy gimis csoportunk, ami ősszel indult. Már túl az ismerkedésen, talán a harmadik foglalkozáson azt szerettük volna, ha meg tudják fogalmazni maguknak, hogy milyen lenne az ideális színház számukra. Adtunk nekik feladatokat, amik mentén kialakíthatták a saját színházukat. Mindenki elvonult, keresgélt, aztán ismerkedtek egymás színházával. Majd ezt a sok elképzelést és vágyat összegyúrva megpróbáltuk kitalálni, hogy milyen lenne a csoport színháza. Mitől lenne ez nekik izgalmas. Utána gyakorlatilag megalakítottuk a gimis csoport társulatát. Ez egy szép, elmélyült folyamat volt, amin keresztül meg tudták fogalmazni a saját viszonyukat a színházhoz, és sok mindent kimondtak arról, hogy mennyire szeretnének egy elfogadóbb, egy tisztább, nyitottabb, szabadabb világban élni. Ez ömlött belőlük.

Az interjú elkészítésében Hárs Anna működött közre

Fotók: Gerencsér Anna