Hiányzó testek illatos proteintájban

Radovan Čerevka (1980) kassai művész Building a Real Body című pozsonyi kiállítása első látásra az ideális test iránti vágy és a testépítésre épülő üzletágak leleményességéből teremt művészetet. Proteinporokból, vitaminkapszulákból, izomfejlesztő táplálék-kiegészítőkből, izomnövekedés-serkentőkből épít nyilvános strandot vagy privát homokozót, modellez léleksivatagot, teremt archeológiai terepet, ahol az egyes proteines vagy táplálékkiegészítős, serkentőszeres dobozok, az ún. „pörgetőket” tartalmazó ampullák, kapszulák rejtélyes tárgyakká, amfórákká, különleges leletekké válnak egy elsivárosodott, ember nélküli utópisztikus világban. Szinte értelmezhetetlen jelekké lesznek egy „másik”, beavatatlan civilizáció számára, vagy egy kihalt sivatag kozmikus magányának díszleteivé válnak.  A biokémiai beavatkozás segítségével kultikusan átformált test a sport fogalmát is jelentős mértékben problematizálja. Čerevka archeológusi szemmel mutatja be a jelent: ez a kiállítás egyik művészi energiatöbblete. A szépség létrejöttéhez vezető dermesztő, romjaiban igencsak impozánssá váló groteszk szépség születésének genezise a szemünk előtt bontakozik ki. A „reális” test és a biokémiai serkentőknek kitett laboratóriumi test, az ideális test viszont maga nem jelenik meg: csupán apokaliptikus hiányként, archaikus vágyként és fantáziaként érzékelhető.

A testkultusz narcizmusa és reklámpropagandája az antik testet és az antik hagyományt kezdettől klasszikus referenciaként kezeli: ezek a kiürült, deformálódott dobozok, fehérjekoktél-edények, tabletta- és tápszermaradványok ebben a konstellációban különleges civilizációs dokumentumokká válnak, egyenesen egy szociokulturális térképészet domborzati alakzataivá.  Ezek a leletek megdöbbentő módon egy test nélküli civilizáció tárgyi kultúrájának elemeiként épülnek bele igencsak szervesen számos művészet- és kultúrtörténeti diskurzusba, hiszen Čerevka installációiban épp az eredmény, az ideális test maga jelenik meg hiányként.

Az installáció pl. feltűnően könnyen csatlakozik az „objet trouvé”, azaz a talált tárgyként megkonstruáló művészet szólamaihoz, sőt, speciális archeológiája ezt a diskurzust azonnal groteszk színtérré is változtatja. A funkcióvesztés lehetőségeivel is eljátszik: a nyugati testkultúra „tápszerkészletéből” Čerevka a terem egyik végébe ősi totemoszlopokat emel, és kultikus tereket képez a váratlanul „mágikus” dimenzióval ellátott tárgyi kultúra köré. A különféle márkanevekkel ellátott, és a fitneszkultúrában széles körben használt készítmények dobozai a saját tartalmuk által képzett sivatagban állnak: egy „felszentelt” térben. A kiállítóterem csupa illat, aróma, íztesített protein: Čerevka művészete a szag és az íz szobrászata is.

Fenyvesi Áron kurátor nagyszerű kiállításkalauza a „kargó-kultuszok” viszonylatában értelmezi a látványt: a kargókultuszok a melanéziai népi kultúrához köthető vallásos természetű hiedelmek, az úgynevezetett millenarista gondolkodásmód részei. A „rakománykultusz”egyik  lényegi vonása, hogy egy nagy történelmi kataklizma (világvége, a várva várt messiás eljövetele) után az „igaz” hívők elnyerik méltó jutalmukat. A melanéziai őslakosok a különleges idegenek érkezésében (pl. a fehér emberek által behozott technika megjelenésében) a változás reményét látták meg, s hittek pl. abban, hogy az istenek, ileltve a megelevenedett ősök új lelki-testi „rakománnyal” térnek majd vissza, és új testi-lelki folyamatokat indítanak el. A rakománykultusz a törzsi és a technikai civilizációk találkozásának bizarr spiritualizmust teremtő eredménye (ezek körül John Frum kultusza a legismertebb, aki egy háborús légiszállítmány révén vált egy „vallás” kulcsszereplőjévé): a törzsi civilizáció tagjai mágikus praktikákkal szeretnék megszerezni a fejlettebb társadalmak kínálta anyagi javakat. A jövendőt sejtető látogatók újabb eljövetelét egyes népeknél ezért a hátramaradt vagy a kicsiben szimbolikusan megalkotott „modern” és elérhetetlen tárgyak mágikus tisztelete övezte. Ebben a lélektani-vallási helyzetben a régi világ köznapi tárgyai magától értetődően válhatnak kultikus imádat elemeivé, hiszen jelenlétükkel a vallási színezetű mozgalmak hívei hitük szerint odacsalogatják a megváltóként érkező új tökéletességet.

A test átformálásának kelléktára és praktikarendszere az ókortól máig igen gazdag, és ez nem pusztán az edzésprogramokra vagy étrendreformokra vonatkozik: a tápszer- vagy táplálékkiegészítő-ipar fokozatosan kultikus fétissé emelte a narcizmusra hajlamos (vagy épphogy az eredendő emberi narcizmus termékeként is egyre inkább kibontakozó) testkultuszt, a testépítést vagy a fitneszkultúrát pedig szinte vallási közösségek rituális gesztusrendszerévé változtatta.

A testépítőkultuszról mint afféle új testvériségről ragyogó versek is születtek: Mark Doty egyes verseiben például az aszketikus vállalkozás értelmetlenségére rákérdezve magasztalja az egzisztenciális tétek közé szorított „közös” tapasztalatként megélt férfiasság militáns és érzéki harmóniáját.

Čerevka proteinsivatagának gazdag leletanyaga az erő, a tökéletesség magasztalása, karneváli ünnepe is: a feszülő expander alatt tíz lépcsőzetesen emelkedő, antik értelemben véve tökéletes szobortestet reklámozó tápanyagzacskó díszeleg. Az edzőtermi tízes ismétlésszámok, a fokozatosság elve, a feszülő izom látványa, az ún. „szálkásítás” technikája, a harmóniavágy, a test romlandóságától való rettegés egy modern mentalitástörténetet is modellál: az aszkézisen, az önuralmon, a fetisizmuson, az egocentrizmuson, a nárcizmuson és az egészségkultuszon alapuló erő és hatalom, a saját testünkre szabható férfiasság kultuszát leplezi le. A militarizmus is fontos szempont lehet, kivált retorikai értelemben, a testformálásban diskurzusképző narratíva: Battle Whey. Veni, vidi, vici – hirdeti magát az egyik proteinpor. Tíz tasakja Nicolas Coustou francia klasszicista szobrász 1696-ban megformált remek Iulius Caesar-szobrának részletét villantja elénk mint testideált. Azonban a híres jelmondat és a férfias arcél, illetve a megistenülő császár tökéletesre formált, idealizált teste sem elég: a „császár” jobb felkarjára egy tetoválás is kerül, Conquer, azaz győzd le, gyűrd le, diadalmaskodj, hirdeti a felirat angolul. A tasakokból kiálló rudacskák úgy épülnek be a kifeszített expander öt fémszála közé, mintha kerítést képeznének. A megfeszített izommunka, a határok átlépése, a limit kérdése a testépítő diskurzus állandó paneleit képezik. A testépítés ebben a kontextusban háborús tett, a gyengeség, önmagunk és mások potenciális legyőzésének záloga.

Az egyik „totemoszlopot” egy narancsszín kézigránát alakúra stilizált műanyag vitamintartó alkalmatosság koronázza meg. Az izomrobbanás kibiztosított gránátja.

Čerevka munkáiban így ér össze a militáns maszkulinitás, az antik szépség- és harmóniaeszmény és a posztapokaliptikus porral belepett poszthumán jellegű mentális topográfia.

A fehérje mint a testbe építendő anyag, mint valami olvadatlan hó, túlfinomult homok kiszabadult a maga zárt tubusaiból, tégelyeiből, dobozaiból, ampulláiból, gazdaságos kiszereléseiből, előnyös árfekvésű műanyagkannáiból és belepte a létteret, mely számára megalkották őket. Az már nem is anynira meglepő, hogy az ijesztő végeredmény egyszerűen manierista módon „szép”. Az „Atomic Whey” mint művész, mondhatnánk kaján mosollyal.

Antik cseréptöredékek, kristályokra bomló kémiai anyagok, görög kannelúrás oszloptöredékre emlékeztető tömb: megannyi holt, fel nem használt, fuknciója vesztett anyag.  Máskor meg a felhorzsolt, sebes bőrfelületre emlékeztető tértagolás kelt hatást. Az egyik tápszeres doboz maga válik test-szoborrá, „archaikus torzóvá”, miközben egy alvadt vértócsából kibuggyanó kelésnek hat. Egy vulkanikus tájjá vált testen élősködő, elhalófélben lévő lényként mutatkozik.

Egy másik pontról mintha egy tönkrement biztonsági kamera, egy katonai terepszemüveg kukkolná a termet, a sivataggá robbantott fittneszshopot, melynek maradványaiból archeológiai látványosságot emeltek, melyet valamiféle ember utáni, ismeretlen, törzsi lények a nárcizmus és a harmóniavágy kultuszhelyének véltek. Čerevka disztópiája, jövőlátomása a provokatív szépség groteszk intuícióit sejteti meg velünk: kiállítása az idei évad egyik csúcspontja.

A tárlat a pozsonyi Kunsthalle LAB kiállítótermében 2021. január 31-ig látogatható.