Hát őrzője vagyok én a testvéremnek?

Cormac McCarthy neve kevéssé ismerős a magyar olvasók körében. Ezt annak ellenére jelenthetjük ki, hogy korábban a Magvető is kiadta a műveit, most pedig a Jelenkor kiadó tiszteleg egy életműsorozattal a szerző munkássága előtt. Bár első látásra talán érthető, hogy miért érezték a szerkesztők a magyar olvasóközönségtől idegennek McCarthy munkáit, közelebbről megvizsgálva sokkal több közös pontot találunk a magunk története és a kihalt amerikai puszták világa között.

A gyümölcskertész ugyan az író első regénye, de már a legkorábbi szövegeiben is felismerhető az a toposzkincs, immerzió, a lapokról párolgó prózai erő, ami McCarthy művészi DNS-ét alkotja. A cselekmény a két háború közötti szesztilalom idején játszódik a Tenessee állambeli Knoxwille környékén. Három ember élete fonódik össze egy tragikus kimenetelű találkozáskor, ami szép lassan egy sötét spirálba rántja le őket és mindenkit körülöttük. Marion Sylder a felebaráti szeretetnek engedve felvesz egy stoppost. Aki később megpróbálja megölni és kirabolni, de rajtaveszt. Sylder átmenetileg a csomagtartóban őrzi a hulláját, majd egy elhagyottnak hitt gyümölcsösbe dobja, és elhajt az éjszakában. A holttestet végül egy aggastyán találja meg, aki egy emésztőgödörben őrzi, de nem szól róla a rendőrségnek. A veremről tudomást szerez egy fiatal fiú is, aki csak vadászni járt arra. Fogalma sincs, hogy az apja holtteste fekszik a verem mélyén, akiért bosszút esküdött. Ez a felütés később sem szokatlan a szerzőtől, akinek stílusát leginkább a „férfias” jelzővel lehetne jellemezni; bár itt a legkevésbé se gondoljunk öntetszelgő testépítőkre vagy lenyalt hajú ficsúrokra.

McCarthy a férfiasságot leginkább a magányban és az istentől való elhagyatottságban látja. Ha a nő az élet és a fény, akkor a férfi a halál és a sötétség az ő olvasatában. A ritkán nyilatkozó szerzőt egyszer sikerült megszólaltatnia Oprah Winfreynek, az Amerika szerte sikeres műsorvezetőnek. A kérdésre, miszerint miért nem szerepelnek nők a történeteiben, a mester csak egy hosszú hümmögéssel tudott válaszolni. A gyümölcskertészben sem kapnak nagy szerepet, de ennek nem a régivágású hímsovinizmus az oka: az ő világában a sötétség elnyeli a fényt, az életet végül a halál emészti fel. Pillanatokra persze feltűnnek a nők is, akik oltalmat, meleg teát vagy takarót kínálnak a bőrig ázott utazónak, de hamar kiküldik őket, mint a haldokló, aki nem akar szemtanúk előtt átköltözni a másvilágra.

Cormac McCarthy világa egy időtlen tér, amiben az anyagoknak sugárzása van. Káin élhetett egy ilyen átokföldjén, miután elfordult tőle az Úr. McCarthy hipnotikus erővel írja le a vidéki Amerika beltereit, a flórát és a faunát, a testnedveket, a zsigereket és a szembogárban lopódzó lelkeket. Hosszú, aprólékos precizitással ír le egy mosómedve-vadászatot vagy egy állat bőrének kikészítését, míg a gyilkosság vagy az erőszak képsorait távirati stílusban, vagy csak utalásokkal jelzi. A hősei nehéz szavú emberek, akiknél mindig a tettek beszélnek, ha pedig mégis beszédre kerül a sor, csak a végső kérdéseket hajlandóak feltenni. Szerb Antal írja Dosztojevszkij hőseiről: az ő világában mi sem természetesebb, hogy az emberek valami belső kényszertől hajtva felkeresik egymást polgárilag valószínűtlen helyeken és időkben. Az olvasó éppen ilyenkor érzi, hogy „ezek ilyen emberek.” Hasonló mondható el A gyümölcskertész központi szereplőiről is. Két éjjeli vadászat között nem érik be kevesebbel, mint hogy Istenről és halálról társalogjanak. Ehhez a sötét hangulathoz kapcsolódik, hogy az események során több szereplő is elkövet valamilyen végzetes tévedést, amit görög tragédiákban csak hamartiaként ismerünk. Így McCarthy tovább tekeri a feszültséget egészen a regény végéig. Feloldás? Az sajnos nincsen.

A gyümölcskertész egy erős kezdete egy kivételes életműnek. Már az első regényében teljes fegyverzetben jelenik meg az olvasó előtt az az író, akinél senki nem írt kegyetlenebbül Amerika barbár földjéről és az azon tenyésző emberi bűnökről. Mintha nem is nőhetett volna más földből egy hasonló író: az európai talaj túl sok tradíciót és gazdag írásbeliséget rejt magában, amiből nem tud megszólalni egy hang ilyen tisztán és kegyetlenül. McCarthy nemcsak az Újvilág rideg valóságáról, de az emberi természet vadságáról is mesél nekünk. Ez a mese pedig súlyos tanulságoktól terhes.

Cormac McCarthy: A gyümölcskertész. Fordította: Greskovits Endre. Jelenkor, Budapest, 2020