Diszkó

Mióta Pirinéniék megnyitották a diszkót, gyakran aludtunk mamáéknál. Legtöbbször otthagytak nála reggelig. Örültem ennek, mert olyan volt, mintha mind testvérek lennénk. Mármint, nem csak én és a Bátyám, hanem Hanna is. Tata pedig játékokat gyártott nekünk. Nádból faragott sípot, vagy fűzfaágból íjat csinált. Egyszer, amikor még ott laktunk, faragott nekem egy farkast. Este anyám elvette tőlem, hogy nehogy összekarcolja az arcom álmomban. Én nem tudtam aludni a farkas nélkül. Próbáltam kérni, de még alig pár szót tudtam kimondani. Anyám azt hitte, félek a fogastól és nyugtatni próbált. A fél éjszakát átsírtam a farkas miatt, de anyám csak reggel jött rá, amikor oda adta nekem, hogy az volt a baj. Szóval Tata szeretett játékokat készíteni nekünk. Azt viszont nem szerette, ha mi próbáltunk valamit összefabrikálni. Egyszer, amikor bunkert akartunk építeni, nagyon meg is haragudott, amiért a fészerben levő összes szöget elhajlítottuk, mert nem tudtuk rendesen beütni a fába. Utána napokig csak szidott minket, amíg a szögeket próbálta visszaegyenesíteni. Állt a fészer előtt, egy csutakon verte a szögeket kalapáccsal. Ha arra mentünk, érdeklődni, hogy halad, rögtön el is küldött minket. Utána sosem engedett a fészer közelébe.

Hajnalban kopogtak az ajtón. Mama már készült takarítani, mikor megjöttek. Pedig Mama nagyon korán szokott menni, még sötét van, amikor indul. Most Pirinéni és anyám ölben visznek ki az autóig. Még a Bátyámat is, pedig ő már egészen nagy. Pirinéni haza visz minket autóval. Anyám lefekszik aludni. Mi a kinti szobában maradunk a Bátyámmal, hogy ne zavarjuk őt. Reggeli után nem sokkal Hanna jön hozzánk. Ez kicsit meglep, mert mindig mi szoktunk hozzájuk menni. Hanna azt mondja, Pirinéninek valami dolga akadt, addig ott marad, amíg érte nem jön. Próbálunk csendben játszani, de anyám pár perc után mégis kijön és ránk szól. Mikor meglátja Hannát, meglepődik.

– Hát te?

– Anyu elment a városba, addig itt maradok, amíg vissza nem jön. Nem mehetünk sehova.

– Csabasógor?

– Apu a rendőrségen van.

Én és a Bátyám egymásra nézünk. Hanna beszélni kezd.

– Az éjjel megint verekedés volt. Pedig apu a múltkor kitiltotta a cigányokat. Most a szomszéd faluból verekedett össze valaki az itteniekkel. Sok vér volt, Mama azt mondta anyunak. Hogy több mint egy disznóvágáson. Vagy egy órát sikálta a földet. Hogy biztos nem egy ember vére volt. Hogy még a falon is. Hogy az udvar is tele volt vérrel.

Anyám rá szól, hogy már eleget tudunk. Pirinéni és Csabasógor mindent elintéznek. Nekünk nem kell aggódni semmiért. Anyámnak cseng a telefonja. Felveszi.

Egy pillanatig hallgat.

Koppannak a térdei a csempén, amikor földre rogy. Odarohanunk mellé, próbáljuk felemelni, de kapálózik. Zokog, és azt hajtogatja: a testvérem, a testvérem, a testvérem. Kérdezgetjük, hogy mi történt, de nem válaszol. Pár perc múlva jön Pirinéni. Vele együtt sikerül felszedni anyámat. Bevezeti a fürdőbe és megmossa az arcát. Anyám még mindig zokog, és üvölt, hogy miért nem szóltak neki. Hogy szegény Mama, a saját fia vérét mosta a reggel. Nem szólt neki senki. Pirinéni mondja, bevisz Báttyához a korházba. Nem értünk az egészből semmit. Miért van Báttya korházban?

A korház a városban van. Egész úton senki nem beszél, csak anyám ritmusos szippogását lehet hallani. A korházban nem is látni Báttyát, mert be van takarva és az egész arcára egy nagy gézcsomó van kötözve. Anyámat ki kell vezetni a korteremből. Báttya alszik. Nézzük egy darabig. Az egésznek nem sok értelme van egyébként. Mikor kijövünk a korházból, anyám azt mondja, menjünk fel mamáni, nyugtassuk meg őt is. Biztos örülni fog nekünk.

Mama nem örül. Haragszik, amiért ő tudta meg utoljára. Anyám vigasztalja, neki is csak nemrég szóltak, de azt se tudja, mi történt, csak, hogy Báttya és a korház és az arca. Pirinéni a csempekályha és a szekrény közötti résbe préseli magát. Leül. Még sose láttam ennyire kicsinek. A földet nézi és beszélni kezd.

– A mi hibánk. De Csaba nem akart rosszat, esküszöm. Azt hitte, hogy minden megoldódik, ha kitiltja őket. Tényleg azt hitte. Én mondtam neki, hogy de Csaba, ezzel csak bajt csinálsz. De erősködött. Ő nem itt nőtt fel, nem ismeri az ittenieket. Mikor múlt héten megfenyegették, hogy megölik, nem vette komolyan. Me’ túl büszke volt. Hiába mondtam neki, hogy itt ilyent nem lehet. Hiába. S az este megbújtak a sarkon. Őt akarták bántani. Őt. Csak szegény Báttya. Én voltam a hibás. Leküldtem a kocsmába, mert elfogyott az Unicum, hogy hozzon át a discoba. Ha ott marad a pult mögött, nem lett volna baja. Azt hitték, hogy Csaba. Pedig Báttya volt. Csaba miatt vágták össze az arcát. S miattam, mert én küldtem oda. Meg akarták ölni Csabát. S most szegény Báttya, egy életen át fogja viselni a nyomát.

Mint a Duna Tv-s sorozatban, amit Mama szokott nézni, úgy borulnak anyámék egymás vállára. Sírnak. Aztán Pirinéni mondja, hogy Csabasógor már feljelentést tett. Tudják ki tette és börtönbe fogják zárni. Csak legyünk egy kis türelemmel. Engem, Hannát és a Bátyámat beküldik a szobába játszani. Mamánál a belső szoba és a kinti között nincs ajtó. Pirinéni halkabban beszél, de így is hallani. Vigyázni kell a gyerekekre, mert megfenyegették az egész családot, hogy megmocskolnak minket.

Este anyám gyakran néz ki az ablakon. A kapunk előtt egy rendőrkocsi áll. Anyám szól, hogy ha bárki bántani akar, fussunk el, ne is nézzünk hátra. Az iskola csak kétutcányira van tőlünk. A rendőrautó végig követ. Az osztálytársaim kérdezgetnek, miért nem maradhatok iskola után velük. Anyám megtiltotta, hogy beszéljünk. Egy hét után a rendőrautó már nem jár velem iskolába. Mintha az egész meg sem történt volna. Csak Báttya arcán maradt ott a vágás. Csak azt nem lehet elhallgatni.