Qualityland – a minőség csapdájában

Marc-Uwe Kling Qualityland című könyve „regény-kategóriában” a 2018-as Deutscher Science Fiction Preis nyertese. Azóta – egészen pontosan tavaly – meg is jelent a második rész, Qualityland 2.0 címmel. A szerző filozófiai végzettségű, németországi stand-upos és slammer, aki Kenguru-triológiájával futott be, melyben egy nagydumás kenguru a helyzetkomikum minden létező formáját kihasználva nyomatja a kapitalizmuskritikát. Még film is készült róla 2019-ben a szerző szereplésével, és nemrég bejelentették a folytatást is.

A 2018-ban megjelent Qualityland azonban, maga mögött hagyva a Kenguru-krónikák szaggatott történetvezetését, már szatirikus SF-regényként kereste helyét a népszerűségi és sikerlistákon. Nem is sokat kellett keresnie, gyorsan megtalálta, sőt, 2019-ben úgy tűnt, az HBO sorozatot készít a könyvből, mára azonban nagyon úgy néz ki, hogy mégsem. A regény a nem túl távoli jövő konzumdiktatúrájában játszódik, ahol algoritmusok dolgozzák ki nekünk/belőlünk, hogy mi az, amire szükségünk van, és mi tesz minket boldoggá. Politika, szex, fogyasztói szemlélet, reklámok, WTF-faktor, androidok, drónok és géprombolók mozgatják itt a szálakat, de kritikusai gond nélkül látják Qualitylandben a jövő Németországát.

A fikció szerint a regényt a történet mellékszereplőjeként megjelenő e-szerző, egy bizonyos Kalliopé 7.3 nevű androidlány írja, akit a főszereplő, Munkanélküli Peter mégsem pusztít el a zúzdájában, ehelyett a pincében meghúzódó régi, hibás robotok és androidok közé, amolyan házibarátnak fogadja. A történet szerint Qualityland a „legpompásabb ország” (12.), ahol az erre szolgáló ÁrazzBe! alkalmazáson keresztül 1-től 100-ig osztályozzák az embereket, akik a szintjüknek megfelelően férhetnek hozzá a különböző szolgáltatásokhoz. Az osztályozás nagyjából olyan tulajdonságok alapján történik, amiket manapság, mondjuk, egy projektmenedzser-álláshirdetésben olvas az ember: rugalmasság, terhelhetőség, innovációra való képesség, produktivitás stb. Az egyszámjegyűek a „semmirekellők”, és ez azért is fontos, mert a regény szédelgő rittere, Munkanélküli Peter maga is ebbe a kategóriába fog tartozni, miután a PartnerGondozás feladatkörét ellátó QualityPartner által neki kijelölt nő, Rendszergazda Sandra érvényesülési szempontokat figyelembe véve valaki másra cseréli le. Peter a nagypápájától egy zúzógépet örökölt, és ebbe gyalogol be a történet egyik pontján Kalliopé 7.3, aki kiadója kifejezett kérésére sem volt hajlandó az olvasók személyes igényeire szabott könyveket írni, ezért főnöke megsemmisítésre ítélte.

Ez a történetszál a regény központi konfliktusát kiváltó TheShop, „a világ legkedveltebb csomagküldő szolgálata” (21.) által kiküldött rózsaszín delfines vibrátor mint a felesleges termék alakzata köré szerveződik. Peter regénybeli ellenlábasa Mérnök Henryk, aki a TheShop cégalapítójaként egy olyan szolgáltatást nyújt, melynek lényege, hogy a regisztrált felhasználó „kézhez kap minden olyan terméket a csomagküldő szolgálattól, amire tudva vagy tudatlanul vágyakozott – és mindezt anélkül, hogy külön meg kéne rendelnie. A rendszer minden kuncsaft esetében külön kikalkulálja, hogy mit szeretne, sőt azt is, hogy mikor szeretné azt megkapni. Már a TheShop első szlogenje is így hangzott: »Tudjuk, hogy mit akarsz.« És ezt azóta sem vitatja senki.” (22–23.)

A kritikai élt természetesen mindenki érzi, a szatirikus színezet pedig a Peternek kiszállított rózsaszín vibrátorral válik átütővé, ami egyben ellenállásának központi alakzata is lesz. Peter ugyanis éleselméjűen belátja, hogy neki erre a szexuális segédeszközre nincs szüksége, ezért vissza akarja küldeni a cégnek. (Bár a regény cinikus módon tulajdonképpen még ennek a cáfolatára is lehetőséget ad, amikor a zárófejezet kórház-jelenetében a Petert ápoló nővérke örömmel fogadja el betegétől ajándékba az ominózus terméket.) Mindenesetre próbálkozásai sikertelennek bizonyulnak: ebben a rendszerben kizárt dolog, hogy valaki visszaküldjön egy számára felesleges terméket.

A főszereplő viszont megtalálja az igaz szerelmet Kiki alakjában, akinek a közvetítésével sikerül eljutnia a regény orákulumához, az Öreghez, aki valóban nagyon bölcs, és akivel elbeszélget a szuperintelligencia gépi megjelenéséről, Alan Turingről, Isaac Asimovról és Adornóról. Ő az, aki rövid hackerkedés után felállítja a diagnózist, amit „Peter-problémának” (233.) nevez el: azt ti., hogy Peternek hamis a profilja, az őt létrehozó algoritmusok torzítanak, és emiatt kapott kézhez egy számára használhatatlan terméket. (Ebből lesz egy viccesen gyenge társadalmi-mozgalom, ami a közösségi médiás hírfogyasztás gyorsaságával ki is kopik a köztudatból.) A két szereplő elég hosszan elbeszélget az élet nagy dolgairól, a gépi és az emberi létezés buktatóiról, majd amikor Peter megkéri, hogy „javítsa” ki a profilját, az Öreg felteszi a szónoki kérdést: „De hát ki vagy te valójában?” (235.) Az igazi orákulumokhoz méltón az Öreg sem válaszolja meg Peternek a saját létezésére és az identitását illető kételyekre és torzulásokra vonatkozó kérdéseit, bár Kling ötletesen forgatja ki a filozófia- és eszmetörténet populáris elemeit. Ennek egyik példája, mikor az Öreg szájában a magyar irodalomban Péterfy Gergely regényéből ismerős sakkautomata egy technológiai allegória szereplője lesz, amennyiben „[m]a pedig itt vagyunk mi, emberek, és parányi gépek rejtőznek a belsőnkben, amelyek irányítanak bennünket” (238.). A jelen, jobban mondva a disztopikus jövő mostjában élő ember a „drótkorszak” [Kabelzeit] automatonja, ezért feleslegessé és súlytalanná váltak a filozófia történetében oly fontos és nagy súlyú identitáskérdések.

A fentiekből is látható, hogy Kling nem fél a populáris műfajokra jellemző cselekményelemekhez nyúlni, bevállalja a giccset is, hiszen könnyen lehet, hogy annak a világnak a része, amelyikről ír. Ez a felületesség ars poeticájaként is felfogható, illetve úgy is, mint a bemutatott fiktív világ működésének lényege. A vájtfűlű kritikusok az elsőre fognak tippelni, a rajongók simán betudják az utóbbinak.

A regény másik két történetszála a Haladás Párt egyik opportunista tanácsadója, Igazgató Martyn és a választáson indított android jelöltje, Mienk John körül szerveződik, és remek ürügyet ad a szerzőnek arra, hogy társadalomkritikai éllel rántsa le a leplet a politikai üzenetközvetítés kulisszáiról, az erőszakos tanácsadó (az arrogáns Aisha alakjában), a lúzer (Igazgató Martyn) és a mesterséges intelligencia emberfölötti líraiságának és szükségszerű kudarcának bemutatásával. Kling nem elemez, nem akar súlyos és nyomasztó disztópiába burkolt társadalomkritikát megfogalmazni, ehelyett lazán összefüggő cselekményelemek ürügyén játszik könnyedén tüzijátékot: azt is mondhatnám, ellövöldözgeti az ötleteit, és csak aki nagyon figyelmes, az veszi észre a játékosság alján megbúvó, keserű cinizmust.

Munkanélküli Peter történetszála tehát az egzisztenciálfilozófiai kérdéseket helyezi futurisztikus-technológiai kontextusba, és jóllehet Kling nagyon ötletesen váltogatja azokat a magas kulturális elemeket, melyek bonyolultságuk ellenére a kortárs kultúra demokratizálódási törekvéseinek köszönhetően valamilyen fokú popularitást tudtak elérni, ezek csak műveltségelemek maradnak, és nem válnak szervesen a karakterek emberi profiljának (pszichológiailag is motivált) meghatározó tulajdonságaivá. Szigorúbb, német kritikusai úgy fogalmaznak, hogy a regény a „szórakoztató infodump” [információs szemétrakás] kategóriájába tartozik, hiszen látszik, hogy a szerző jól működteti „a clickbait szalagcímek imitációját”, és remekül ismeri az internet felhasználói, fogyasztói és reklámzsargonját. A könyvet Bartók Imre magyar fordításában adta ki a Helikon kiadó, és nem vagyok meggyőződve arról, hogy a mű a kortárs magyar irodalmi tudat számára befogadható. Hogy nyílik-e számára itt bármiféle reflektív intellektuális közeg, ahol a felvetett kérdések valóban kihívás elé állítják az önismeretet úgy, hogy a röhögés és a WTF-faktor alól a – cinizmussal ugyan elfedett, de mégis – nyomasztó önkép mint memento mori éreztethesse a hatását, ezt nem nagyon hiszem.

A regénynek egyébként dark és light verziója létezik, a történetekbe ékelt reklámszövegek hangulati tónusától függően. Nekem a dark verzió van meg, ezért egy-egy fejezetet követően fekete oldalon kapom meg a személyes elvárásaimat a legtökéletesebben kielégítő újságcikkeket Peter egykori szeretőjének, Rendszergazda Sandrának a tollából, vagy Miénk John lejáratását célzó politikai kampányszöveget, reklámot vagy éppen a géprombolók nyilatkozatát. A géprombolók ugyanis a maguk kísértetiesen ismerős, enyhén a politikai jobboldal radikálkonzervativizmusára hajazó meggyőződései még fontos fordulatot tartogatnak az olvasó számára. De mivel a fogyasztói élvezet megkárosításának elkerülése érdekében a kritikának szintén igyekeznie kell a személyes elvárások tiszteletben tartására, ez az írás nem árulhat el többet.

Marc-Uwe Kling: Qualityland. Fordította Bartók Imre. Helikon, Budapest, 2020