Mászótömb; Nincs mese; Egy Krusovszky Dénes könyv olvasása közben

MÁSZÓTÖMB

          Németh Zoltánnak      

A fa, amire szívet rajzoltam,
legalább negyven éve,
bevisz az erdőbe.
Olyan eltévedt, riadt lett azóta.

A koronavírus miatt
bezárt játszótéren a csúszda,
amin a lányom  egykor
lehorzsolta a térdét,
most ártatlan, mint a ma született gyermek,
mint egy műalkotás.

A lecsonkított nyírfa 
a házunk előtt
egész áprilisban 
ontotta sebeiből a nedvet.

Anyám azt mondta,
apám őrangyalának
a könnyei ezek.

Azóta hiszem, hogy volt apám,
és voltak őrangyalai.

NINCS MESE

Sugarait szopogatja a Nap,
mintha faggatnák,
mint kisgyermek 
a cukorbevonatos ujjacskáit,
ha már anyja 
elvette tőle a nyalóka,
meg a nyelvöltögetés örömét.

Odaszegezném szemem
az útszéli feszületre,
de elvből nem hordok
szögeket magamnál.

EGY KRUSOVSZKY DÉNES KÖNYV OLVASÁSA KÖZBEN

Éjszaka van.
Könyvespolcomon
sűrű rendben sorakoznak 
a kötetek,
arra várnak,
hogy kivegyek egyet közülük,
kell a hely az örökkévalóságnak.

A redőny teljesen lehúzva,
nem akarom,
hogy belássanak.
Mire végzek az olvasással,
kinn már reggel van,
a redőny résein besüt a nap.
Rosszul húztam volna le,
vagy a nap fénye feszítette szét?

A verssorok  között 
sírgödröket ásat velem a vers.
Megengedi, hogy kiválasszam,
melyik legyen az enyém.