TAO – részmegállapodás
2019. január 28., hétfőn a színházakat érintő tao-megvonás után a színházi élet egy területén megállapodás született a támogatásról. A fővárosi fenntartású színházak az eddig kapott tao-támogatásnál magasabb, fix összeget fognak kapni, idén 3,5 milliárd forintot. Minderről Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és Tarlós István főpolgármester beszélt a megállapodásról tartott sajtótájékoztatón.
Gulyás Gergely politikai megállapodásról beszélt, Tarlós mondanivalójának az volt a fő motívuma, hogy az eddigi tao-támogatásánál magasabb összegű előadóművészeti támogatást ő harcolta ki a fővárosi színházak részére. Hogy miként osztják el a támogatást, arról a főváros szabadon dönt, a kormány pedig ez alapján utalja el a pénzt. 2017-ben a fővárosi önkormányzat tulajdonában lévő tizenegy színház esetében 2,6 milliárd forint, 2018-ban becslések alapján 3,3 milliárd forint volt a befogadott tao-támogatás.
Tarlós István úgy fogalmazott, hogy a 3,5 milliárd forintnyi támogatást Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettessel osztják majd el, a színigazgatók véleményét kikérve. Éljen a szakmaiság.
Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára úgy véli, hogy február végén már lesz döntés a támogatásokról, a kiemelt és nemzeti intézmények március végén megkaphatják a számukra megítélt támogatás első harmadát. A második harmadot júniusban, a szezon végén, az utolsó részt szeptemberben, az új évad kezdetén kapják meg a színházak. Az államtitkár szerint ez kiszámítható és biztonságos rendszer lesz. A független színházakra vonatkozó kérdésre válaszolva azt felete, hogy tárgyalnak velük, és hogy meg fogják kapni a kompenzációt ezek a színházak is. Mindezt pár nappal az után, hogy a független színházak létjogosultságát vonta kétségbe.
Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!