Középkort idéző melódiák Pozsonyban
Június 26-án lép színpadra a Faun Pozsonyban, a Majestic Music Clubban. A német pogányfolk együttes közel húsz éves pályafutása során most jár először Szlovákiában. Koncertjeik tudatosan megtervezett előadások, melyek intenzív zenei élményt nyújtanak a résztvevőknek.
A Faun hangzásvilága elsősorban az énekre és a középkori hangszerekre – tekerőlant, dudák, fuvolák, citera, nykelharpa, lant, mandolin, különböző ritmushangszerek, stb – épül, elektronikus dallamokkal ötvözve. Elsősorban a kelta és germán népzenei hagyományokból merítenek ihletet, de hangzásviláguk nyitott más európai, vagy akár Európán kívüli zenére is. Dalszövegeik változatos nyelveken csendülnek fel, a német mellett többek között latinul, ónémetül, finnül, magyarul és ónorvégul. 1998-ban alakultak, eleinte tisztán középkori hagyományőrző zenekarként. 2002-ben jelent meg első lemezük, a Zaubersprüche. Azóta kilenc nagylemez és két DVD fűződik a nevükhöz, amelyek a németországi és más német nyelvű slágerlistákon rendszerint az élbolyban végeznek.
Előzenekarként két szlovák formáció lép színpadra. Az árvai Strigôň szintén középkori ihletésű zenét játszik, A Djembe Picnic Band pedig pörgő ritmusú, ütős zenével készül, mely több kontinens zenei hagyományaiból merít.
Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!