Kettős látás – Szabó Lőrinc költészete

Kabdebó Lóránt „Nyílik a lélek”. Kettős látás a 20. századi lírában című kötetéről

 

„Persze leírni a másik költőről valamit – korrekt irodalomtörténet. De utánamenni, elfogadni a másik vívódásait, és belegondolni, ő maga hogyan látja saját helyzetét ugyanebben a mezőben? Ez már sajátos alkotói feladat” (206.) – olvashatók a szerző önreflexív sorai.

Kabdebó Lóránt irodalomtörténész professzor Szabó Lőrinccel foglalkozó tudományos kötetében pontosan ezt teszi: utánajár, bevonódik, a költő életének, művészetének legapróbb rezdüléseire is felfigyel. Szinte egy történész szemével vizsgálja a múlt emlékeit, ebből építve fel gondolatban Szabó Lőrinc életét, és mindazt, ami lenyomatként egyéniségéből, életútjából költészetében megmutatkozik. Egyszerre objektív és szubjektív ez az eljárás, egyidejűleg gondolkodik és ír, megjelenít, láttat és következtet, értékel. Ez teszi annyira vizuálissá, olvashatóvá, élményszerűvé, mégis tárgyilagossá a könyv mondanivalóját.

Jó példa erre az Új lakásban című fejezet. Ebben a szerző bemutatja Szabó Lőrinc egyik budapesti lakhelyét, a Gólya utcai 50. szám alatti lakást, ahol a költő 1927 őszétől 1928 végéig élt családjával. Itt vált Szabó Lőrinc világviszonylatban is jelentős művésszé. Ebben a fejezetben a szerző nem csak a magánéleti (családi, baráti) problémákba nyújt betekintést, hanem az ez idő szerinti szerkesztőségi munkákba is (Est-lapok, Pesti Napló, Pandora). Ezen túlmenően az itt készült versek (Őszi erkélyen, Új lakásban) keletkezési körülményeit ismerteti, és egyben értelmezi is ezeket a költeményeket. Idézi Szabó Lőrinc Babitshoz írt meghívó levelét, mégpedig a költő saját kezű rajzával a lakás szobáiról, berendezéseiről. Sőt, Kabdebó Lóránt ennél is tovább megy: körbejárja a házat, felkeresi a környéket, az egyik közeli lakás ablakából kitekintve gondolkodik el azon, „milyen lehetett a költő tekintete köré szerveződő város képe a magasból” (62.). Hogy az itt készült versek „gyönyörérzetét” ne csak elképzelje, hanem meg is élje, be is mutassa, az olvasónak a költemények mélyebb értelmezését nyújtsa át.

 

 

Személyes élményt örökít meg például Az Egy álmai és az Eszmélet fogantatása című fejezetben József Attiláról, amikor a hatvanas években kezdő fiatal tanárként a költő nagyságát a tanórákon igazán felismerni vélte.

A könyv másik pozitívuma, hogy a magyar és világirodalom több jelentős költőjéről olvashatunk kitekintő írásokat. Szabó Lőrinc költészetét T. S. Eliot, Ezra Pound, Gottfried Benn művészetével állítja párhuzamba, kiemelve életművéből a két legfontosabb kötetet: a Te meg a világot és a Tücsökzenét. („Eddig azt hangoztattam, hogy Szabó Lőrinc költészetében Gottfried Benn és T. S. Eliot szólamai vitatkoznak. Ez a kettős szólamúság azonban magában Az üresekben is jelen van, és nemcsak időbeli egymásutániságban következik be a Szabó Lőrinc-i költészetben, hanem már 1927 és 1930 között egyidejűleg jelen van abban.” – 13.)

A kötet továbbá rálátást nyújt arra, hogy Szabó Lőrinc milyen hatást gyakorolt egy-egy alkotásával József Attilára, vagy hogyan fűződik egybe kettejük életműve. Mindez pedig hogyan befolyásolta Weöres Sándor költészetét (Párhuzamosak? Weöres Sándor irodalomtörténeti pillanata):

„Mondják, maga Szabó Lőrinc is tanúsítja utolsó emlékezésében, hogy József Attila kívülről tudta felmondani a Te meg a világ kötetet. Csodálattal, és vitatkozva idézte szerzője elé. Átíratni akarva, mint tette kegyetlenül korábban Babits kötetével írásban. Ebben a Te meg a világ kötetben alakul, készül az Eszmélet is.

Vegyük Az Egy álmai című verset!

 

Szökünk is, lelkem, nyílik a zár,

az értelem szökik,

de magára festi gondosan

a látszat rácsait.

Bent egy, ami kint ezer darab!

Hol járt, ki látta a halat,

hogyha a háló megmaradt

sértetlenűl?

Tengerbe, magunkba, vissza! Csak

Ott lehetünk szabadok!

 

Az Eszmélet poétikáját előzi.” (159–160.)

Ady Endre is folytonosan visszatérő szereplő. Külön fejezet foglalkozik az istenes versekkel, Ady vallásos költészetével, Szabó Lőrinc ilyen jellegű írásaival, költeményeivel („Isten és a világ”. Szabó Lőrinc metafizikai távlatai).

A miskolci Szabó Lőrinc Kutatóhelyen készült monográfiájában Szabó Lőrincet kétarcú költőként és kétarcú emberként jellemzi Kabdebó Lóránt. „Költői teljesítményét leírhatjuk úgy is, mint olyan konok és következetes alkotóét, aki állandó igazságra-törekvésével az egy Igazság létezését kérdőjelezi meg; költői alkatát bemutathatjuk, mint célratörő egyéniséget, aki pályája beteljesítésével éppen a célját veszíti el; életútját követve a hit szolgálatában állt kálvinista papi-tanítói nemzedékek (a gáborjáni Szabók) utódát és a debreceni református Kollégium neveltjét mutathatjuk fel benne, akiben megbicsaklik a hit is: Istenhez vágyódását az érzékelhető tényekhez való rideg kötődése minduntalan visszametszi.

Ugyanakkor ugyanezt az életművet leírhatjuk úgy is, mint olyan reménytelen alkotóét, aki az egy Igazság széthullásának tudatosodásakor az Egy igazságának védelmét vállalja magára, vívva a személyiség szabadságharcát; költői alkatát bemutathatjuk úgy is, mint aki történelmi-szociológiai célját elveszítve költői pályáját teljesíti be (…); életútját pedig a hitetlenség mélypontján láthatjuk feltűnni, amint költészetében saját üdvtant is izzít. Nem megoldásokat ad, de elszánt eltévedést és hiánytól szenvedő keresést. Sokat említett formai erőssége: ennek a sokféle másságnak az összefogása a kompozícióban. Sokat magyarázott merész szabálytalanságai: a hitetlenség szabályosságán ütött sebek; az üdvözülésért kiáltó szenvedés jajdulásai. Műveinek poétikailag jellemezhető műfaji sajátossága: a csalimese amelyben benne él az üdvtörténet is: a magam értelmezéseiben a kétféle olvasatnak az egyszerre való érvényességét keresem, a széttartó poétikáknak az egybeolvasását gyakorlom.” (7.)

 

 

A könyv mindemellett Szabó Lőrinc pályaszakaszait térképezi fel. Kabdebó Lóránt 1926-ra teszi az első választóvonalat. Ő volt az, aki a magyar irodalomban (szemben Illyés Gyulával, Rába Györggyel, Steinert Ágotával) ezt a határt elsőként meghúzta, amit Szabó Lőrinc életében hat kötet nélküli év követ, majd 1932-ben készül el a következő, már érett alkotói megszólalás. A szakma ezt a dátumot, az ekkor megjelenő Te meg a világ kötetet tartja a mai napig a költő legértékesebb poétikai formációjának. E mellé teszi a szerző az 1947-ben megjelenő Tücsökzenét. Úgy véli, ez az „önéletrajzi versciklus” életrajziságával új utat nyit a magyar líra számára.

A könyv egyik legjobb fejezete a „Különbéke”. A húsvéti pillanat címet kapta. Ebben a húsvéti versre helyeződik a hangsúly, arra a kettős megszólalásra, drámai pillanatra, amikor a halál és a pokolra szállás, valamint ennek ellentéte, a megváltódás-feltámadás egymást kiegészítő-ellenpontozó jelenete érvényesül. Ezt a végsőkig kiélezett dialógushelyzetet a világirodalomban Goethe Faust-monológja reprezentálja. (115–116.)

Elmondhatjuk, hogy a „Nyílik a lélek” című kötet Kabdebó Lóránt szép és igényesen megírt összefoglalása Szabó Lőrincről és a 20. századi líráról, amely a több évtizedes kutatómunka eredményeképpen készült el a korábban írt monográfiákban mondottakra építve, azokat kiegészítve és elmélyítve, gazdagítva ezzel a magyar irodalomtörténetet.

 

Kabdebó Lóránt: „Nyílik a lélek”. Kettős látás a 20. századi lírában. Szabó Lőrinc „rejtekútja”. Ráció Kiadó, Budapest, 2015.