1977: levelek, listák, Cseh Tamás

Amióta világ a világ, listákat szerkesztenek az újságírók, minden idők legjobb lemezeiből. Állítólag nagyon szívesen olvassák az olvasók. Én nem szoktam szívesen olvasni, mert ezekről a listákról általában lemaradnak az én legjobbjaim, és agyalni sem szoktam ilyesmin, kivétel erősíti a szabályt. Most például.

Melyik minden idők legjobb öt magyar lemeze? – kérdeztem tőlem pár perccel ezelőtt. Ez egy könnyű kérdés, szinte kapásból rávághattam, hogy:

Az Illéstől az Illések és pofonok. Az Omegától a Tízezer lépés. A Syriustól Az ördög álarcosbálja. Cseh Tamástól és Másik Jánostól a Levél nővéremnek. És a Kolindától a Kolinda II. – Az már csak hangulat dolga, hogy milyen sorrendben – fűztem hozzá, a pontosság kedvéért. Nem mintha a pontosság egy öltést is baszna ebben a komédiában. Csak közben elragadott az ár…

Na jó, akkor lássuk a kollégákét!

Az 1981-es Rock Évkönyvvel kezdtem, ami anno közzétette a Pesti Műsor „páratlan” listáját. Húsz szakértőtől kérték be, hogy aztán… Íme. 1. Koncz Zsuzsa: Valahol, 2. LGT: Zene, 3. Zorán. I., 4. Cseh Tamás – Másik János: Levél nővéremnek, 5. Ezek a fiatalok, 6. Koncz Zsuzsa: Szerelem, 7. Képzelt riport…, 8. LGT: Bummm!, 9. Szörényi Levente: Utazás, 10. LGT: I.

Az Illések és pofonok harmincból a 14., az Az ördög álarcosbálja a 27., a Tízezer lépés és a Kolinda II. a sehányadik helyre került.

2014-ben a HVG vette számba, ugyancsak húsz szakíró, blabla. Szerintük: 1. A. E. Bizottság: Kalandra fel, 2. Cseh Tamás – Másik János: Levél nővéremnek, 3. Európa Kiadó: Popzene, 4. Hobo Blues Band: Vadászat, 5. Hiperkarma: Hiperkarma, 6. Bëlga: Majd megszokod, 7. LGT: Bummm!, 8. Nagy Feró és a Bikini: Hova lett…, 9. Syrius: Az ördög álarcosbálja, 10. VHK: A halál móresre tanítása.

Az Illések és pofonok a 15., a Tízezer lépés és a Kolinda II. pedig újfent a sehányadik helyre került.

Ami annyit tesz, hogy ha a két listát közös nevezőre vonjuk, akkor az jön ki, hogy az 1977-es Levél nővéremnek a legnagyobb hatású magyar album. Pont.

Van kérdés? Nincs. Nem is lehet.

Még szép, hogy a punk, a diszkó és a folk után végre sorra kerül, ha továbbra is 1977 körül sertepertélünk ezen az oldalon! Kezdjük a Presszóval, oké!?

 

 

Nekem elég egy fél perc, hogy teljesen beszippantson. Aztán nincs mese, indul a mozi. Az úgy volt, hogy éppen az első saját albérletembe költöztem, és magammal vittem egy lányt meg az összes lemezemet. Syrius, Illés, Cseh Tamás. Őket hallgattuk mindennap. De nem csak örömet jelentettek, ők oldották annak a lánynak a zokogását, amikor beteges féltékenységemmel gyötörtem, és ők oldották a halálvágyamat is, amikor zokogni láttam.

Ugye nem lehet így élni? – kérdezte egy nap ez a Levél.

Egyszer már írtam erről egy könyvben, de azt a búcsúlevelet nem említettem, amit 1977-ben a saját nővéremnek írtam. Nagyon lapos kis levél volt, de azért a kezébe nyomtam, aztán spuri, mert nem tudtam volna neki elmagyarázni. Hogy akkor én most, már bocsánat, és a többi… – Aztán végül mégsem, hogy még gennyesebb legyen. Szörnyű…

Majd még idemásolok Cseh Tamás-számokat, csak egy kis türelem… De addig az milyen, hogy miközben elájultam Cseh Tamás és Másik János mélységes összeforrottságától (plusz Bereményi, nyilván), ők éppen szóba nem álltak egymással?! Tessék csak csekkolni Bérczes László ragyogó beszélgetőkönyvében! A stúdióban is külön-külön énekelték fel, mert volt egy lány, akit… Katinak hívták azt is, mint az én…

Elég durva… Levél, nővér, Kati és kibukás, kész összeesküvés…

„Nem a szentek barátkoztak, mert nem tudtak volna, és nem a szentek dolgoztak együtt, hanem az emberek, akik tele voltak hibákkal, problémákkal. Én is, ő is – mindannyian” – mondta nekem Másik János, az Eszembe jutottál című filmben, harminc év múltán.

Ja, Eszembe jutottál…

Az úgy volt, hogy mindig is alapkérdés volt számomra: visszaadhatok-e valamit abból, amit egy zenekartól vagy egy lemeztől kaptam. Vagy mi több, hozzátehetek-e bármit is? Ezért hoztam össze ezt a feldolgozós lemezt is, filmmel és lemezbemutató koncerttel. Másik János, Quimby, PASO, Péterfy Bori, Balaton, Lovasi, Palya Bea, Kistehén és mások, kőkeményen a krém. 2008-ban még úgy volt, hogy esetleg Cseh Tamás is beszáll, még nem tudhattuk, hogy az élet – illetve a halál – felülírja a tervezést. De szerintem így is átsüt a varázs.

Víg Mihályról amúgy is azt gondolom, hogy épp olyan angyali, mint Cseh Tamás.

 

 

Both Miklós azt mesélte a filmben, hogy az ő fejében folyton szimfóniák kavarogtak, Cseh Tamás volt az első, aki egy szál gitárral teremtett katarzist. Péterfy Borinak rögtön bőgnie kellett, ha énekelni látta. Kiss Tibor szerint pedig Cseh Tamás „ugyan az undergroundba tartozott, de beszívódott a szoba-konyhákba, a hétköznapi emberek kilátástalanságába is. Hiperrealisztikusan tolta elénk a világunkat, megmutatva, hogyan lehet benne élni, hogyan lehet nem meggörbülni, hogyan lehet fanyar humorral és iróniával túljutni a nyomorúságon.”

Hát így.

Csak az a baj, hogy amióta meghalt, rá hivatkozva, az ő dalait énekelve-lobogtatva nyomul a kulturális középszer és a politikai alj. Csupa ócskaság. Szóval, most úgy tűnik, hogy azóta még reménytelenebb hely lett Budapest.