dunszt.sk

kultmag

In memoriam Tóthpál Gyula

85 fotós több mint 200 pályaműve érkezett be a Tóthpál Gyula Fotópályázat harmadik évadában. Az öttagú szakmai zsűri idén újra hirdetett fődíjast is. A szlovákiai magyar fotográfia egyik legismertebb alakjának emlékére rendezett fotóversenyt Leczo Zoltán újságíró, a pályázat ötletgazdája értékelte a Dunsztnak.

A 2015 augusztusában elhunyt Tóthpál Gyula 75. születésnapja alkalmából hirdették meg a versenyt először Királyhelmecen. Az első évben 34, a másodikban pedig 28 pályamű érkezett be. Az első évadban még minden fotót kiállítottak a szervezők, 2017-ben a képek már egy előválogatáson is átestek. A négy kategóriában meghirdetett fotóversenyen idén a több mint 200 beérkezett képből 27 felvétel szerepelt a tárlaton. Nevezés érkezett többek között Varannóról, Budapestről, Érsekújvárból és Szepsiből is.

 

A pályázat fődíjas képe

 

A szakmai zsűrit idén is Orosz Anikó, Tóthpál fogadott keresztlánya, Nagy Enzoe Zoltán festőművész, Csótó László képzőművész, Kopasz Viktor, Prágában élő, királyhelmeci származású fotóművész, tanár, Leczo Zoltán újságíró, Pataky Károly polgármester is alkották.

Leczo Zoltánt arról kérdeztük, hogy melyek voltak azok a szempontok, amik alapján a zsűri a pályaműveket értékelte.

Elmondása szerint az elsődleges szempont idén is az volt, hogy a kép alkotás legyen, nem csak egy jól megragadott pillanat, hiszen a jó fotóst nem az alkalom szüli. A magas technikai színvonal helyett az alkotás örömét, az ötletességet díjazták. A zsűri mindenekelőtt a kompozíciós megoldásokat értékelte. Az egy versenyző által beküldött három kép összefüggése idén sem volt szempont, és egyelőre nem díjazták külön a megszínezett, photoshopolt képeket sem.

A mezőny összetétele nagyon sokféle volt: a négy kategóriából három gyerek-, illetve ifjúsági kategória, a felnőttek mezőnyébe azonban beneveztek amatőr és profi fotósok is, akiknek több önálló kiállításuk is volt már.

Idén nem voltak témakörök, sem műfaji megkötés. Az előző évekkel ellentétben nem küldtek be Tóthpál Gyulával kapcsolatos képeket sem, és nem volt jellemző a szociofotó sem, amelynek Tóthpál nagymestere volt. Mindenki a saját világát, látásmódját „hozta”.

A pályázat díjátadóján a zsűri néhány baklövést is kiemelt: a pályázók több esetben adtak túlzottan extravagáns címeket, gyakoriak voltak az aránytévesztések, és volt pár szerencsétlen témaválasztás (naplemente, szelfi) is. Páran színes „matricával” írták alá a képüket, ráadásul volt olyan (egyébként díjra esélyes) fotó, amelyet azért zártak ki, mert nem a megfelelő formátumban érkezett be.

 

 

A formai megkötések betartása már csak azért is fontos, mert a díjazott képeket Királyhelmecen egy több hónapig tartó utcai tárlaton, egy főtérre kihelyezett óriásbanneren állítják majd ki. A versenyre benevezett képekből rendezett kiállítás egyelőre a városi hivatal nagytermében van, de nem sokáig marad ott. A szervezők egy vándorkiállítást rendeznek, melynek állomásai a királyhelmeci és a környékbeli iskolák lesznek.

A szervezők ezzel többek között azt szeretnék elérni, hogy a jövőben több iskola jelentkezzen a versenyre. A fotópályázat ötletgazdájának célja, hogy iskolai fordulók is legyenek, hiszen rengeteg gyerek küld be képeket. A fiatalok egyre inkább képekkel kommunikálnak. Ezeket a fotókat egy tanárokból álló zsűri megszűrhetné, egy esetleges fotószakkör keretén belül pedig a gyerekeket tanítani is lehetne a „képírásra”.

Leczo Zoltán kiemelte, hogy az utóbbi hetek pozitív fejleményt is hoztak: lezárult a hagyatéki eljárás, Tóthpál Gyula örökösei a végrendeletének megfelelően a keresztlányai lettek. Ez az örökség egy nagyon rossz állapotban lévő kétszobás lakásból és tárgyi hagyatékból áll. A jövőben az örökösök egy szakértővel együtt átvizsgálják, feldolgozzák a Tóthpál lakásában lévő képeket, negatívokat.

A fotópályázatra beérkezett képekből a jövőben a szervezők akár egy jótékonysági árverést is rendeznének, és az ebből befolyt összegből elkészülhetne Tóthpál Gyula síremléke, vagy állandó kiállítást rendeznének az Elementáris szimmetria képeiből.

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket