Legéndy Jácint: Földalatti Oltár

Legéndy Jácint sokak számára az utolsó avantgárd költőként lehet ismerős Jász Attila 2008-ban megjelent ajánlószövege alapján. Az utolsóként, aki az avantgárdot, a szó progresszív értelmében, még komolyan veszi, s újszerű, egyedi stílusban műveli. Nem poszt és nem neo. A lehető legnagyobb ellenállás mentén feszül szembe a megcsontosodó hagyománnyal, az unásig ismert struktúrákkal és mindenféle elvárási trenddel. Kétségtelenül teljesen egyedi világot épít. Szövegeire ránézve az Átlag Olvasóban azonnal felmerül a kérdés, ez vers? Központozás nélküli, oszlopba és sorkizártan tördelt, sajátos ritmusú versei szinte egyetlen, hosszú lélegzetként igyekszenek kiáramlani. De közben ott találhatóak négysoros, zaklatott belégzései is. Mialatt mázsás lepkék pihennek a vállain. Bármennyire radikális, underground vagy alternatív, tehát forradalmi legyen is a megközelítés, jellegzetes költészet születik e poétikus lepkeszárny-verdesésből: „a töltényeim lepkék ezért elbűvölően biztos, hogy továbbra is gyöngéd érzékeny forradalmár leszek”. Írja Központi Zóna című, első verseskötetében.

De forradalmisága azóta sem változott, s ezzel kapcsolatban Földalatti Oltár című verseskötete mindenki számára bizonyosságot adhat, ugyanakkor az említettnél tömörebb és pontosabb önjellemzést aligha lehetne írni költészetéről. Sokan legfőképp az izzadtságmentes egyediséget szeretik benne. Nem kell folyton elődökre és lehetséges hatásokra asszociálni. Magával hív, s ha az Olvasó úgy gondolja, akkor vele tart, ha nem, nem kötelező. Beléphet a világába, szobájába, ő hellyel kínálja, és mesélni kezd. A fiúkról a téren, a nagyszüleiről, a szerelmeiről, a gyerekkoráról. A perifériára szorult kamaszok, illetve a korszak problémáiról. Verseit olvasva egy filmtekercs szétvagdosott képkockái idéződnek meg. Vagy inkább egy videóklip részleteit merevíti ki pillanatról pillanatra. Lényegében mindig ugyanarról ír, s ugyanúgy: egy lírai forradalmár beszél a szabadságról, saját szabadságvágyáról, s arról, hogy ez mennyire fontos neki.

Legéndy Jácint (1976, Gödöllő): költő, performer, képzőművész. Verseit az elmúlt évek folyamán számos irodalmi lap (Árgus, Jelenkor, Liget, Parnasszus, Kulter, Új Forrás, Műhely, Litera, Prae, Műút, Kalligram, Tiszatáj, Élet és Irodalom, Spanyolnátha, Hévíz, Palócföld, Kortárs, Alföld, Vasárnapi Hírek) publikálta. Központi Zóna című kötete a 2006-os könyvhétre jelent meg a Balassi Kiadónál, RAF: Búcsúszimfónia című könyve pedig 2009-ben a Kalligramnál (kísérőesszé: Tamás Gáspár Miklós). Több írása bekerült Az év versei gyűjteménybe, a Légyott antológiába és olasz antológiákba. 2014 óta szerkeszti a Vágtázó Halottkémek zenekar, 2017-től pedig a nemzetközileg ugyancsak elismert Black Nail Cabaret sajtóanyagait. Külföldi viszonylatban is újszerű nyomólemez installációi és kollázsai legutóbb az ARTE Galériában (megnyitotta: Paksi Endre Lehel), a Magyar Műhely Galériában (megnyitotta: Gulyás Gábor), valamint a Kassák Múzeumban kerültek bemutatásra. Olykor underground klubokban, például a ZegZugban ad elő avantgárd, táncos performanszokat. Földalatti Oltár című verseskötete nemrég jelent meg a Kalligram Kiadónál.

Legéndy Jácint új verseskötetét már kéziratban is több jónevű irodalomkritikus (Keresztury Tibor, Csehy Zoltán) olvasta, de számos nemzetközileg ismert magyar underground zenészhez (például Árvai-Illés Emese – Black Nail Cabaret), s angol, valamint olasz fordításoknak köszönhetően immár külföldi bandákhoz (Ash Code, Dystopian Society, Sara B.) is eljutottak a költő versei. Közülük sokan a Földalatti Oltárt örömmel ajánlják a hazai és a határon túli olvasók figyelmébe.