dunszt.sk

kultmag

Gazdag kulturális és zenei programok a Budapesti Nyári Fesztiválon

Közel 120 programmal, köztük két nagy operabemutatóval, számos komoly- és könnyűzenei koncerttel, valamint három nagy nemzetközi társulat színjátékaival várják az érdeklődőket június 1. és szeptember 7. között a Margitszigeti és a Városmajori Szabadtéri Színpadon.

A Budapesti Nyári Fesztivál színházi bemutatóinak sorát Giacomo Puccini háromfelvonásos operája, a Turandot nyitja Kovalik Balázs rendezésében. Az esemény keretében tűzik műsorra Tolcsvay László Új magyar rapszódiájának ősbemutatóját, illetve Fejes Endre Jó estét nyár, jó estét szerelem című drámájának előadását is. A Parasztbecsület és a Bajazzók című egyfelvonásos „ikeroperát” Georges Delnon rendezésében augusztus 1-én és 4-én láthatja a közönség.

A tavalyi nagy sikerre való tekintettel újra színpadra állítják Frank Wildhorn Bonnie & Clyde című musicaljét, valamint sor kerül Kálmán Imre legnépszerűbb operettjének, a Csárdáskirálynő bemutatójára is Vidnyánszky Attila rendezésében.

A színházi programokon túl könnyűzenei koncertekkel, táncesttel és matiné-előadásokkal várják az érdeklődőket.

A fesztiválról bővebb információval az esemény hivatalos oldala szolgál.

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket