dunszt.sk

kultmag

Ördögkatlan – összművészeti fesztivál Baranyában

 Az összművészeti Ördögkatlan fesztivál immár tizenkettedik éve várja vendégeit, idén július 30-a és augusztus 3a között Baranya megyei helyszínein: Kisharsányban, Nagyharsányban, Beremenden és Villánykövesden. A több, mint egy évtizede működő fesztivál egyelőre ötszáznál is több programot hozott nyilvánosságra, ám a lista folyamatosan bővül további színházi, könnyű-, világ- és klasszikus zenei, táncszínházi, filmes, valamint irodalmi programokkal.

A keddi sajtótájékoztatón a főszervezők, Kiss Mónika és Bérczesi László bejelentették, hogy a fesztivál díszvendégei idén Reisz Gábor filmrendező, a Jelenkor Kiadó és a Hagyományok Háza lesznek. Továbbá megemlékeznek Cseh Tamás halálának 10. évfordulójáról is, az ismert és kedvelt zeneszerző, énekes, színész ugyanis nagy szerepet játszott a fesztivál megszületésében. Azt is elárulták, hogy mivel minden évben magas túljelentkezést tapasztalnak a fesztiválon szereplő színházi produkciókra nézve, idén kilencre bővül a színházi előadásokat vendégül látó helyszínek száma a nagyharsányi Fidelio Színpad csatlakozásával. Néhány produkciót többször is megismételnek majd.

A fesztivál weboldalán többféleképpen keresgélhetünk a programok között: időrendben, betűrendben, helyszínek vagy akár műfajok szerint. A színházi programok rendkívül sokrétűek, érdekes, eddig alig látott módszerekkel dolgoznak: 6-8 órás, „vándorlós” előadást készít Hamvas Béla Karneváljából a k2 Színház, a Sztalker Csoport Shakespeare Vízkeresztjét dolgozza fel. Megtekinthető lesz Kodály Háry Jánosa is a Szolnoki Szimfonikusok Zenekar és a Nemzeti Filharmonikusok Kórusa közreműködésével. Zakariás Máté monodrámaként adja elő Camus-tól Az idegent (ismertebben a Közönyt). A gyermekeknek szóló, báb- vagy az improvizált előadások sem hiányozhatnak a programból.

A Jelenkor Kiadó is meghirdette már fesztiválprogramját. Nem titkolt céljuk a kortárs magyar irodalom sokszínűségének bemutatása. Babiczky Tibor, Keresztesi József, Simon Márton és Szabó Imola Julianna versekkel készül, Tompa Andrea Omerta című regényét felolvasószínházként adja elő a Kolozsvári Állami Magyar Színház, Boldizsár Ildikó pedig meseterápiát tart. Az irodalmi programokat Háy János Kik vagytok ti? c. rendhagyó irodalomtörténetének bemutatása is színesíti.

A Hagyományok Házának programjai főként a Villánykövesd főterén, a Teleki Ligetben álló színpadon lesznek megtekinthetőek: itt lép majd fel Szalóki Ági, Berecz András, Dés László, a Budapest Klezmer Band, Halász Judit és még sokan mások.

Beck Zoli

Vitathatatlanul a filmes programok különlegességei közé tartozik Reisz Gábor fellépése a VAN filmzenekarral. Mindhérom eddigi filmjét levetítik (Nekem Budapest, VAN valami…, a tavaly megjelent Rossz versek). Vetítik Tóth Barnabás: Susotázsát is, mely Oscar-esélyes rövidfilm volt, valamint beszélgetnek is az alkotókkal; Szilágyi Zsófia Egy nap c. filmjét, mely Cannes-ban elnyerte a nemzetközi filmkritikusok FIPRESCI-díját.

Koncertet ad Péterfy Bori, a Kiscsillag, Sziámi and friends, Quimby, a 30Y, de többek közt Háy János és Beck Zoltán zenei formációját, a Háy come Beck-et is láthatjuk, valamint Kemény Zsófi költő, slammer fellépését. A magyar ismert és kevésbé ismert előadókon kívül  számos külföldi előadót is meghallgathatunk: a bluestől a kamarazenéig minden műfaj kedvelői találhatnak szívüknek kedves zenekart. A kisharsányi Kovács Udvarház programjáért Göttinger Pál rendező lesz a felelős, ahol reggel nyolctól hajnali háromig koncertek, színház, versenyek, workshopok várják a fesztiválozókat.

Workshopokon is részt vehetnek azok, akik valami saját készítésűt és maradandót kívánnak hazavinni magukkal: a renaiChance workshop az újrahasznosításra fókuszál, de lesz cirkuszworkshop is a gyerekek számára. Halas Dóra például vokális-játékos workshopjára várja az érdeklődőket. Természetesen a gasztrológiai workshopok sem hiányozhatnak:  gyakori program lesz a látványkonyhaszerű FőzőSHOW Gyuri bácsival, melynek egyik kóstolója Varró Dani lesz. Romsics László, a villányi Csányi Pincészet vezérigazgatója elmesélte, hogy a pince két napra megnyitja kapuit, és a látogatók elkészíthetik majd saját borházasításukat is.

Az Ördögkatlant kiállítások is kísérik: van, mely a roma színház ezer arcát mutatja be, Kalmár Lajos és dr. Tarrósy István fotókiállítása pedig gambiai életképekből áll.

Az Ördögkatlan Fesztiválig még 41 nap van hátra. Kihagyhatatlan élmény mindazok számára, akik szeretnének pár napig elmerülni egy összművészeti kavalkádban.

A cikkben szereplő képeket Pál Zsombor készítette.

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket