Száz évesen elhunyt a rock´n´roll legenda

Dave Bartholomew talán nem az első név, aki eszünkbe jut a rock´n´rollról, mégis kevesen voltak ekkora hatással a műfajra. A New Orleansban elhunyt művész zenei örökségéhez több mint 4000 dal és Fats Domino felfedezése is hozzátartozik. „Én találtam fel a big beatet”, szerette magáról állítani, és a Guardian cikke szerint nem véletlenül tette: nem csak a rock´n´roll és rythm and blues műfajok hangzásában volt meghatározó szerepe, de később közvetett hatása kiterjedt a ska és rap alakulására is.

Dave Bartholomew a Louisiana állambeli Edgard kisvárosban született 1918-ban. Édesapja jazz-zenekarokban játszott tubán, ezért a család 1933-ban New Orleansba költözött, ahol az apa a folyami hajókon és bárokban játszott. A zeneileg korán érő Dave itt kezdett trombitán játszani jazz- és rezesbandákban. A háború alatt katonai szolgálatot teljesített, ahonnét 1945-ben tért haza a jazz szülővárosába. Itt alapította meg saját együttesét Dave Bartholomew and the Dew Droppers néven, melyet a The Dew Drop Inn nevű, helyi kultikus afroamerikai zenei hotel és nightclub ihletett. Bartholomew ezzel a zenekarral hozta létre a rhythm and bluest, jump blues és swing alapokból, és egy évtizeden belül az egész nyugati világ ismerte a zenéjét.

1947-ben a DeLuxe Recordsnál jelent meg bemutatkozó lemeze, mely helyi szinten meglehetősen népszerű volt. 1949-ben a Country Boy volt első országos sikere. Még ebben az évben, egy houstoni fellépésén egy együttműködés lehetőségével szólította meg Lew Chudd az Imperial Recordstól. Az Imperial ebben az időben egy feltörekvő, Los Angeles-i független lemezkiadó volt, ami mexikói lemezek eladására koncentrált.

Bartholomew rövidesen a kiadó New Orleans-i A&R (előadó és repertoár) ügynöke lett, akinek a feladatai közé tartozott a helyi tehetségek felfedezése és szerződtetése, de sokszor a dalszerzés és a zenei kíséret biztosítása is. Még mindig 1949-ben járunk, mikor az Imperial Records két dala is hatalmas siker lesz az R&B slágerlistákon, és mindkettőt Bartholomew felfedezettjei jegyzik: az egyik a 3 x 7 = 21 a Jewel Kingtől, a másik pedig Fats Domino The Fat Manje. Dave helyi bárokban találkozott Fats Dominóval, és azonnal meglátta a testes fiatalemberben a tehetséget. Junker heroinfüggőségről szóló Blues című számát közösen dolgozták fel, ebből lett a The Fat Man. Lew Chudd az elején nem igazán szerette a dalt, de az azonnali sláger lett az afroamerikai közösségben, és egymilliónál is több példány kelt el belőle. Manapság sokan az első rock´n´roll lemezként emlegetik.

Bartholomew 1950-ben, anyagi természetű viták után hagyta el az Imperialt, ezt követően a saját lemezeire koncentrált. Olyan örökzöldek köszönhetőek ennek az időszaknak, mint a Shrimp and Gumbo, a The Monkey vagy a My Ding A Ling (melynek feldolgozása Chuck Berry teljes karrierjének egyetlen listavezető dala volt Angliában, 1972-ben). Mindeközben ő volt Lloyd Price 1952-es debütáló kislemezének, a Lawdy Miss Clawdynak a producere, ami  rövidesen az R&B listák élére került, és Elvis Presleytől Lemmyn keresztül a Beatlesig mindenki feldolgozta. Dave maradt Fats Domino producere és dalszerzője is, elsőosztályú zenészekből álló kísérő bandát szervezve felfedezettje köré Earl Palmer dobosból, Lee Allen szaxofonistából és Walter ´Papoose´ Nelson gitárosból. Ezzel a formációval Fats Domino valódi szupersztárrá vált, a világ pedig megismerte a New Orleans-i R&B-t.

Bartholomew az ötvenes évek alatt végig aktív volt, mind saját, mind mások zenészi karrierjének építésében. Jamaicában is rendkívüli népszerűségre tett szert, a korai ska pedig közvetlenül a New Orleans-i R&B továbbgondolása volt. 1963-ban azonban a Beatles megindította a „brit inváziót”, melynek köszönhetően a közönség figyelme a szigetország felé fordult, az Imperial Recordsot pedig még ebben az évben megvette a Liberty Records.

Dave Bartholomew később is folytatta a munkát producerként és Fats Domino zenekari vezetőjeként, de a hatvanas évek végére felhagyott munkája nagy részével. Megtehette: több mint négyezer dalban rendelkezett szerzői jogokkal, melyek közül jó néhány még mindig rendkívül sikeres volt, anyagi szempontból is. A legutóbbi évtizedekben saját Dixieland jazzegyüttesét vezette, visszatérve saját gyökereihez, ahhoz a zenéhez, amit apja játszott, és amin Dave felnőtt.

Hihetetlen zenei tehetsége rendíthetetlen magabiztossággal és fegyelemmel párosult. Egy olyan korban érte el ezeket a sikereket, amikor a faji szegregáció még virágzott az Egyesült Államokban. Ebben az időszakban a lemezkiadók meglehetősen gyakran kötöttek rendkívül előnytelen szerződéseket az előadókkal. Bartholomew mégis mindvégig megőrizte művészi autonómiáját, Mr. Big Beatként írva be magát a zene történelmébe.